Újabb Izrael-ellenes megnyilvánulások a Jobbik és hírportálja részéről

Aránytalanul Izrael-kritikus vagy éppen zsidóellenes összeesküvés-elméleteket terjesztő cikkekkel, megszólalásokkal fordul rá a kampányhajrára a szélsőjobboldali párt.

 

Noha a Jobbik legutóbb 2017 februárjában – immár több mint egy éve – adta ki utolsó, Izraelt elítélő nyilatkozatát, aránytalanul Izrael-kritikus vagy antiszemita összeesküvés-elméleteket terjesztő tartalmakból azonban még éppen elég akad a párt megszólalóitól, illetve a párt által finanszírozott médiafelületeken.… Bővebben

Veszprémy László Bernát: Nehezen engedik el az amerikai progresszív mozgalmak az antiszemita Iszlám Nemzetét

 

 

Hetek óta tartó vitákra ad okot, hogy az amerikai nőjogi és Trump-ellenes tüntetések egyik fő mozgalmának, a Women’s Marchnak számos neves vezetője kapcsolatokat ápol a Louis Farrakhannal, az Iszlám Nemzete (Iszlám Nemzete) vezető lelkészével. Az Iszlám Nemzete egy 1930-ban alapította fekete muzulmán közösség, melynek korábbi neves vezetői és tagjai között volt Elijah Muhammad és Malcolm X.Bővebben

Megjelent az új rasszizmus és antiszemitizmus elleni francia stratégia  

 

Soós Eszter Petronella írása

 

Bemutatta a francia kormányfő, Édouard Philippe a kormányzat friss rasszizmus és antiszemitizmus elleni, 2018-2020 közötti időszakra vonatozó stratégiáját (az előző dokumentum a 2015-2018 közötti időszakra szólt). A stratégia a sajtóbeszámolók szerint az internetes gyűlöletkeltés elleni harcra fókuszál, ugyanakkor összesen négy fókuszpontot határoz meg, s ezek közül csak az egyik az internetes gyűlöletkeltés.Bővebben

Nemzeti Front – vissza a radikális múltba?  

 

Soós Eszter Petronella írása

Nem sikerült túl jól a Nemzeti Front március 10-11-i „újraalapító kongresszusa”. Ha a párt azt az üzenetet akarta küldeni, hogy lehiggadt, megszelidült, és megszabadult rasszista és antiszemita áthallásaitól, akkor ez az üzenet biztosan nem jutott el a választókhoz.Bővebben

Újabb tragédia Párizsban: 85 éves zsidó nőt gyújtottak fel otthonában

A francia bíróság antiszemita bűncselekménynek ítélte az esetet. Két muzulmán férfit vettek őrizetbe.

Ismét kegyetlen gyilkosság híre rázta meg a francia zsidó közösséget, miután saját lakásában találtak egy idős hölgy felgyújtott holttestére péntek este. A 85 éves Mireille Kanollal tizenegy késszúrással végeztek az elkövetők, akiket azóta őrizetbe vettek – közölte az Arutz Sheva.… Bővebben

A jeruzsálemi francia konzulátus egyik munkatársát azzal vádolják, fegyvereket csempészett  

 

Soós Eszter Petronella írása

 

Megvádolták a jeruzsálemi francia konzulátus egyik dolgozóját – egy sofőrt, Romain Franck-ot – azzal, hogy egy erre szakosodott banda tagjaként 70 pisztolyt és két gépfegyvert csempészett a Gázai övezet és Ciszjordánia között. A 23 éves fiatalembert február 15-én vették az izraeli hatóságok őrizetbe.Bővebben

Magyarország nemmel szavazott Izrael elítélésére az ENSZ-ben

Magyarország egyre konzekvensebben támogatja Izraelt az ENSZ-ben.

 

Tekintve, hogy Magyarország hosszú időn keresztül megszavazta az ENSZ Izrael-ellenes határozatait, látható, hogy újabban pozitív irányba történtek változások.

2017 januárjában Párizsban ülésezett az EU és az ENSZ, a két-állami megoldást támogatandó céllal. Ezen a gyűlésen, mely el kívánta ítélni Izraelt „megszálló politikájáért”, Magyarország a Financial Times hírei szerint Nagy-Britannia vétóját támogatta Horvátországgal együtt.… Bővebben

TEV az Antiszemitizmus Elleni Globális Küzdelem Fórumán

Jeruzsálemben zajlott március 19-21 között az Antiszemitizmus Elleni Globális Küzdelem Fórumának hatodik konferenciája (GFCA2018) az izraeli külügyminisztérium szervezésében. Az eseményre a Tett és Védelem Alapítvány is meghívást kapott, a szervezetet Szalai Kálmán titkár képviselte.

 

Jeruzsálemben hatodik alkalommal sor került az izraeli külügyminisztérium által szervezett antiszemitizmus elleni nemzetközi konferenciára március 19-21-e között.… Bővebben

Veszprémy László Bernát: „Antiszemita terror zajlik ellenünk” – Interjú a megtámadott holland zsidó étterem tulajdonosával

Szami Bar On amszterdami étteremtulajdonos, akinek kóser éttermét a patinás Vondelpark déli oldalán többször is megtámadták bevándorlók az utóbbi időben. A Beer Seva-i IDF-veterán nem félti magát, de úgy véli, „antiszemita terror” zajlik ellene. Azt is elmondta, miért támogatja Geert Wilderst és a magyar határkerítést.Bővebben

Tavaly az Egyesült Államokban 57%-kal nőtt az antiszemita incidensek száma

Az ADL (Anti-Defamation League) éves jelentése szerint 2017-ben 57%-kal nőtt az antiszemita cselekmények száma az Egyesült Államokban. Ez a második legmagasabb növekedési adat 1979 óta, amikor az ADL megkezdte az ilyen adatok gyűjtését. A növekedés jórészét az iskolákban, és az egyetemi kampuszokon jelentkező incidensek okozzák, melyek közel megduplázódtak immár a második, egymást követő esztendőben. Read more