Akik szerint Izrael puszta létezése az oka a közel-keleti konfliktusnak

Az ÉS-ben megjelent írás két szerzője nem kertel, ellenben végighazudja és torzítja az egész írást. Az arabok szította terror szerintük nem létezik, a cionizmust démonizálják.

A gázai háborúval kapcsolatban a nyugati lapokban „egyféle vélemény válik fajsúlyossá, jellemzően az, amelyik a tágabb történelmi áttekintést teljesen mellőzi, és a konfliktusban részt vevő szereplőket feketíti vagy fehéríti” – ezt állítja legalábbis az ÉS-ben közölt véleménycikk két szerzője (Ferencz Mónika – Szili Noémi: A szavak háborús kiszolgáltatottsága, 2023. dec.8.), mintha egy teljesen más valóságban élnének, hiszen aki követi, látja: a mainstream nyugati sajtó épp ellenkezőleg, egyoldalúan a palesztin áldozatokra fókuszál, a háború oka, az Izraelt ért október 7-i borzalmas pogrom szinte már feledésbe merül.

Állításuk illusztrálására a két szerző azt a szerintük „erős metafórát” hozza elő, „hogy az izraeli miniszterelnök október 17-én egyenesen a fény gyermekeinek nevezte egy tweetjében az izraeli áldozatokat, míg a „palesztinokat” a sötétség gyermekeinek, még ha későbbi belátása szerint törölte is ezt a posztot.” Ez hazugság. Netanjahu nem az ott élő arab népességet, hanem a terroristákat nevezte így, fényen az emberséget, sötétségen a törvénytelenséget értve. Ez azonban még a legkisebb gond ezzel a cikkel.

Ahhoz ugyanis, hogy a két szerző tartani tudja fő állítását, mely szerint az október 7-i terrortámadáshoz és az izraeli válaszlépéshez, a gázai háborúhoz Izrael, Amerika és Európa által meghozott „politikai döntések és főként gazdasági terjeszkedések is hozzájárultak.” Azt, hogy ezek mihez „járultak hozzá”, nem tudjuk meg, maradnak tehát ezek, mint fő okok – pláne, hogy a probléma gyökerét, az arab iszlamista terrort, a gyilkos intifádákat, valamint az évtizedek óta a helyi araboknak felkínált kompromisszumok folyamatos elutasítását a két szerző meg sem említi.

A szerzőpáros nem kertel: lényegében az ősi területükre visszatérő zsidó bevándorlást, a cionizmus filozófiáját okolják mindenért, ami természetesen nem jelent mást, mint hogy nem fogadják el a zsidó nemzetállamiság megvalósulását, Izrael létét. Ehhez is hazudni kell: Izrael 1948-as megtámadását úgy nevezik, hogy „öt arab állam harcolt a gyarmatosítás ellen”; a Nakhbá-nál elfelejtik, hogy nemcsak 700 ezer arab menekült el lakhelyéről, de az arabok kb. ugyanennyi zsidót is elüldöztek; a sok évtizedes, arabok által végrehajtott terrorcselekményeket elhallgatva úgy fogalmaznak, „a térségben (…)  számos fegyveres összecsapás zajlott.”

A cionizmus „alapvetése, hogy a zsidóság vallási alapon előjogot élvez a ’történelmi Nagy Izrael’ felett” – állítja a két teljesen műveletlen szerző, akik egész teóriájukat a cionizmus eltorzítására alapozzák. A 19 század végén formálódó zsidó nemzetállami gondolatnak volt tisztán nacionalista, bal- vagy jobboldali, és vallásos indoklása is, de abban közösek, hogy egyik sem hirdette „a lakosság lecserelését”, mint a cikk szerzői állítják. „…érezhető volt, hogy Izrael nem a terület megosztásában érdekelt” – ellenkezőleg. Az arabok tették nagyon hamar egyértelművé, hogy nemcsak Ciszjordániát, de magát a zsidó államot tartják „megszállt területnek”.

A tények ezzel szemben világosan megmutatják: soha nem Izrael kereste a konfliktust arab szomszédaival, hanem 1948 óta az felosztásról döntő ENSZ határozat el nem ismerésével, a környező országok szövetségben indított háborúival, katonai támadásokkal, (ön)gyilkos merénylethullámokkal, intifádával, rakétatámadásokkal kénytelen szembenézni, csak azért, hogy fennmaradhasson. 

Hazugság, hogy „Aki a cionizmust kritizálja, az az izraeli kormányt és annak terjeszkedéseit kritizálja”, hiszen aki a zsidóság nemzetállami létét nem fogadja el, annak nem az aktuális izraeli kormánnyal van baja, hanem magával a zsidósággal. Az IHRA nemzetközileg elfogadott definíciója alapján az anticionizmus, a zsidóság önrendelkezési jogának megtagadása: szimpla antiszemitizmus.

„2005-ben Izrael népességpolitikai okokból kivonult a Gázai övezetből” – állítják, holott Izrael a békéért cserébe adott fel területet, helyette folyamatos, gyilkos rakétazáport, merényletek sokaságát kapta. A gázai blokáddal „az áru- és élelmiszer-ellátás, illetve az elektromos áramhoz és ivóvízhez való hozzájutás is szinte lehetetlenné vált”, írják, ez sem igaz: a blokádot a terrorizmus tette szükségessé, de Izrael mindvégig garantálta az élelmiszerek, a humanitárius segélyszállítmányok bejutását. Nem igaz, hogy Izrael „palesztin emberekkel teli, működő kórházakat” bombázott le, ezt a Hamász-propagandát azóta minden mértéktartó nemzetközi médium rég megcáfolta.

Érdekes, hogy épp a szerzőknek jut eszébe a cikk második felében a kettős mércét emlegetni., melyről a már említett IHRA munkadefiníció is antiszemitizmusként hivatkozik: „Egy ilyen komplex történelmi kontextus árnyékában, mint amilyen az Izrael állam megalapítását és fenntartását övező konfliktusok és erőszak története, a sajtónak kiemelt feladata lenne a pontos és részletes fogalmazás és tájékoztatás” – írják. Talán ez a cikk egyetlen tételmondata, amiben feltétlenül egyetértünk, ezért csak azt tanácsolhatjuk a szerzőpárosnak, hogy először magukban kezdjék meg haladéktalanul ezt a meg nem spórolható munkát!

Szalai Kálmán

titkár

Tett és Védelem Alapítvány