Bejegyzések

Akik szerint Izrael puszta létezése az oka a közel-keleti konfliktusnak

Az ÉS-ben megjelent írás két szerzője nem kertel, ellenben végighazudja és torzítja az egész írást. Az arabok szította terror szerintük nem létezik, a cionizmust démonizálják.

A gázai háborúval kapcsolatban a nyugati lapokban „egyféle vélemény válik fajsúlyossá, jellemzően az, amelyik a tágabb történelmi áttekintést teljesen mellőzi, és a konfliktusban részt vevő szereplőket feketíti vagy fehéríti” – ezt állítja legalábbis az ÉS-ben közölt véleménycikk két szerzője (Ferencz Mónika – Szili Noémi: A szavak háborús kiszolgáltatottsága, 2023.Bővebben