A zsidó telepek bővítése ellen szólalt fel az Egyesült Államok izraeli nagykövete

A ciszjordániai zsidó telepek bővítése ellen és a kétállami megoldás mellett emelt szót az Egyesült Államok izraeli nagykövete – jelentette, több arab hírportállal együtt, a londoni székhelyű Middle East Monitor című portál.

A portál idézte az Americans for Peace Now nevű, békepárti szervezet online konferenciáját, amelyen Tom Nides nagykövet leszögezte: „feldühíti” a Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben lévő telepek bővítése, amellyel szerinte a kétállami megoldást sodorják veszélybe.

Forrás: Middle East Online

Kitért a Kelet-Jeruzsálem északkeleti részén található telepek bővítésének a tervére is, „katasztrófának” nevezve az elképzelést. „Nagyon fontos területről van szó, amelynek beépítése a főváros minden lehetőségétől megfosztaná a palesztinokat” – fogalmazott a közel-keleti ügyekkel foglalkozó portál jelentése szerint az amerikai diplomata.
Jóllehet, hozzátette, hogy Washington változatlanul Jeruzsálemet tekinti Izrael fővárosának, leszögezte azt is, hogy „a város végső státuszáról a két fél dönt majd”.

„Nem követhetünk el olyan butaságokat, amelyek aláássák a kétállami megoldást”

– jelentette ki.

Az Egyesült Államok 2018 májusában – Donald Trump előző amerikai elnök hivatali ideje alatt – Tel-Avivból Jeruzsálembe költöztette nagykövetségét, Trump pedig az utóbbit Izrael egy és oszthatatlan fővárosának ismerte el.
Felszólalásában Nides elmondta azt is, hogy Naftali Bennett izraeli miniszterelnökkel és Benjamin Ganz védelmi miniszterrel igyekeznek megoldást találni arra, miként vessenek véget a Palesztin Hatóság ama gyakorlatának, mely szerint havi összeget utal a palesztin „mártírok” és börtönben lévő palesztinok családjainak. Elmondta, hogy ezek a kifizetések aggályokat vetnek fel, és a Palesztin Hatóság bírálói könnyen azt vethetik a vezetés szemére, hogy „fizetnek azoknak, akik zsidókat öltek”.

„A palesztinok sem tökéletesek. Szeretnék világosan fogalmazni” – húzta alá az amerikai diplomata. Jóllehet, Nides méltatta a palesztin területek gazdasági fellendítését célzó terveket, példaként említve a Google óriásvállalatot, amely nemrég Rámalláhban nyitott irodát, leszögezte: a teljes fellendülés kulcsa a kétállami megoldás.

Forrás: MTI