Rasszizmusról mesélő felmérés borzolja a kedélyeket

2016. február 15.

Soós Eszter Petronella írása (további cikkeit itt találja)

Egy francia zsidó alapítvány kérésére az Ipsos egy 18 hónapos, zsidókat, muszlimokat is megkérdező felmérést készített a franciaországi rasszizmus, antiszemitizmus és iszlamofóbia helyzetéről. Az eredményei és a kérdései is sokkolónak bizonyultak, vitát okoztak. Az anyagot a Journal de Dimanche publikálta, a lapot is sok támadás érte a cikk miatt. De miért?

Mit kell tudni erről a felmérésről?

A felmérés három fázisban készült. Az első körben egy reprezentatív mintán kutakodtak. Utána 45 kvalitatív interjút készítettek magukat zsidónak valló válaszadókkal és egy 313 fős kvantitatív kutatás is készült. Végül hasonló kutatást készítettek (500 fős mintán) muszlim válaszadókkal is..

Az eredmények egészen beszédesnek és sokkolónak bizonyultak: a megkérdezettek egyharmada szerint például egy „rasszista helyzet” igazolható. 54% úgy vélte, hogy a bevándorlás nem gazdagítja az országot. 10-ből egy zsidó azt mondta, hogy volt fizikai atrocitás áldozata, 10-ből négy muszlimra tettek már megjegyzést vagy szóltak be neki.

A megkérdezettek fele jelentősen túlbecsülte mind a zsidóság, mind a protestánsok, mind pedig a muszlimok arányát a társadalomban, 23% pedig azt is bevallotta, hogy az elmúlt egy évben vallási alapú agresszióban is részt vett.

A zsidóság szempontjából érdekes adat, hogy a megkérdezettek elsöprő többsége jól integráltnak tartja a zsidóságot, ám tízből hat megkérdezett úgy vélekedett, hogy részben a zsidók is felelősek az antiszemitizmusért (42% szerint azonban csak egy kicsit). A munkások 42%-a és a vezetők 32%-a is oszt számos, legalább öt antiszemita előítéletet. A megkérdezettek összességének 91%-a úgy véli, hogy a zsidó közösség magába fordult, 56% azt hiszi, a zsidók gazdagabbak mint, a francia átlag és sok a hatalmuk, 53% szerint jobban kötődnek Izraelhez, mint Franciaországhoz, 41% szerint túl sok a zsidó a médiában stb. A megkérdezettek 36%-a legalább (!) 5 sztereotípiával egyetértett.

A muszlim lakosság körében létező antiszemitizmust ez a kutatás is megerősítette, a muszlimok esetében a megkérdezettek 51%-a osztott legalább 5 antiszemita előítéletet (a katolikusok esetében ez a szám 35%). A megkérdezett muszlimok között erőteljesebb a homofóbia is, mint a teljes népesség körében (a teljes népesség esetében 43-45%, a muszlimok között viszont 74% mondta, hogy rosszul reagálna, ha a gyereke azonos neművel kötne házasságot).

Ami specifikusan a zsidókat foglalkoztatja: a megkérdezettek 92%-a úgy vélte, nőtt az antiszemitizmus Franciaországban. 77% a francia népességben érzi a növekedést, 91% úgy érzi, hogy a muzulmánoknál nő az antiszemitizmus, ami újabb jele a felekezetközi feszültségnek. A teljes népességgel szemben a zsidóságot az antiszemitizmus, a terrorizmus és a vallási radikalizmus sokkal jobban foglalkoztatja, mint a vásárlóerő vagy a munkanélküliség. A megkérdezett zsidók 26%-a jelezte, hogy komolyan gondolkodik a külföldre költözésen.

Mi okozta a vitákat?

Nagy vitát kavart egy kérdés, amely afelől érdeklődött, hogy a megkérdezettek személyesen találkoztak-e „problémákkal” bizonyos kisebbségi csoportok részéről, gondolva itt a beszólásokra és az agresszióra (rákérdeztek a katolikusokra is, egyesek azt vonták kétségbe, hogy a fehér feltétlenül katolikus-s, és ha nem, akkor a fehérekre miért nem kérdeztek rá külön). A felmérést készítők szerint ilyenkor nem az objektív valóságot, hanem percepciókat mérnek, és tévesnek gondolják azt a hozzáállást, hogy az elutasítás mértékének mérése csak növeli a feszültséget.

A sztereotípiákkal való egyetértés vizsgálata sem tetszett mindenkinek. Visszatérő módszertani eszközről van szó, most azonban sokan adtak hangot azon véleményüknek, hogy a sztereotípiákról való kérdésfeltevés táplálja az előítéleteket (a másik oldal, többek között szakemberek és zsidó szervezetek, amellett érveltek, hogy semmit nem tudunk meg a helyzetről, ha nem nevezzük meg a problémát és nem tesszük valamilyen formában mérhetővé).

A Le Parisien egyébként hasonló felmérést mutatott be egy héttel a Journal de Dimanche után (a másikhoz hasonlóan ezt is egy zsidó szervezet rendelte egy antirasszista szervezettel közösen, továbbá ezt is jó nevű szolgáltató, az Ifop készítette). Ebben a felmérésben olyan jellegzetes sztereotípiák megkérdezése verte ki a biztosítékot, mint hogy visszaélnek-e a zsidók a második világháborús népirtásban elszenvedett áldozati pozíciójukkal.

Mit gondoljunk a mérésekről és a vitáról?

Ahhoz, hogy megértsük, a felmérés, a zsidóságot érintő sztereotípiák nevesítése miért verte ki egyeseknél a biztosítékot (a tényleg zavarba ejtő eredményeken túlmenően), meg kell értenünk, hogy a francia köztársasági gondolkodás szín- és vallásvak. Vagyis nem foglalkozik vallással és bőrszínnel, a „problémákat” jogi eszközökkel kezeli csupán. A kultúra fogalmát nem emeli be a saját politikai szótárába, azt privát és nem politikai kérdésként kezeli. Vagyis a francia politikai kultúra keretébe nem illik bele az a kérdésfeltevés, hogy a közösségek között milyen feszültségek vannak, esetleg mit gondolnak az emberek egyes közösségekről – mert a francia köztársaság nem közösségekből, hanem egyénekből, állampolgárokból áll. Mivel a sztereotípiákra sok felmérés rákérdezett már korábban is (mivel hivatalos statisztikák hiányában csak a felmérések szolgáltathatnak a kutatóknak és a közösségeknek adatot), arra is gondolnunk kell, hogy az elmúlt hónapok, az elmúlt évek közhangulata is hozzájárulhatott a felhördüléshez.

Ha az antiszemitizmus és a rasszizmus valóságán kívül van a történetnek tanulsága, akkor az az, hogy még egy semlegesnek tűnő felmérés esetében sem felejthetjük el, hogy milyen politikai kultúrában született, mert az értelmezésre a politikai környezet mindig rányomja a bélyegét. Vagyis nincs olyan, hogy teljesen semleges. A másik oldalról az is kiderül, hogy a társadalomtudományi elemzés és kutatás módszertana is lehet par excellence politikai vita tárgya, hiszen ezek a módszerek nem részei az általános műveltség kötelező eszköztárának, vagyis az erre vonatkozó (és – más kérdés, hogy – nem is létező…) szakmai konszenzus csak egy kis szakmai közösség számára valódi konszenzus.

Végül pedig azt kell végiggondolni, amit a megrendelők is végiggondoltak: van-e értelme szembesíteni a társadalmat a valósággal, vagyis megy-e előrébb a világ a számok ismerete által? Jobb-e számokra hagyatkozni, mint megérzésekre? Könnyebb-e megoldásokat javasolni egy olyan helyzetre, amelyet pontosan ismerünk? És végül pedig a legfontosabb kérdés: miként lehet a közösségek közötti feszültségeket állami eszközökkel kezelni, ha az állam nem ismer el közösségeket?

Szerző:
Kategóriák: Hírek
Címkék: