Néhány méter után kiparancsolta az autóból idős izraeli utasait egy Bolt-taxis Budapesten

A 24.hu olvasója osztotta meg a felháborító incidenst, amelynek jómaga és két izraeli állampolgár, egy 86 éves apa és az 50 éves lánya voltak a szenvedő alanyai. Az érintettek október 2-án 14 óra körül rendeltek egy Bolt-taxit a VII. kerületi Madách Imre út 2-6. szám alá. A jármű időben megérkezett, az utasok pedig beszálltak az autóba, ám a taxis felszólította az egymással héberül beszélő utasokat, hogy szálljanak ki az autóból. 

A beszámoló szerint a két izraeli zavartan nézett egymásra, a magyar utas pedig először azt hitte, hogy rosszul hall. Aztán megkérdezte a sofőrt, hogy gondolja ezt.

„Nem viszem magukat sehová”

– jelentette ki a Bolt-sofőr, és azt mondta, nem tartozik magyarázattal. Később megjegyezte, hogy „mert nincs kedvem”.

Néhány métert gurult az autóval, majd lehúzódott a járda mellé, és ismét arra utasította az utasokat, hogy szálljanak ki, akiknek más választásuk nem lévén, eleget tettek a felszólításnak. Mivel a taxi egy háztömbnyit haladt, felszámoltak nekik 510 forint fuvardíjat.

„Izraeli utastársaim egy 86 éves apa és az 50 éves lánya voltak, egy nyugdíjas építész és egy lakberendező. Még véletlenül se kelthettük azt a benyomást, hogy garázdák lennénk, akiket még elindulás előtt ki kell parancsolni a kocsiból”

– idézte fel az esetről beszámoló olvasó, aki jelezte a történteket a Boltnak. A cég az első körben azt válaszolta, hogy elhatárolódnak a történtektől, és vizsgálatot indítottak az ügyben. Később arról tájékoztattak, hogy kivizsgálták az esetet, és megtették a szükséges intézkedéseket, de az adatvédelmi törvény miatt nem áll módjukban további részleteket megosztani.

A 24.hu olvasója képtelenségnek nevezte a választ, mivel ő bocsátotta a Bolt rendelkezésére a sofőr adatait, a pontos helyszínt és időpontot, és értelemszerűen nem további személyes adatokra volt kíváncsi.

„Érintettként az eljárás érdekelt, a korrekt kivizsgálás eredménye és legfőképpen annak következménye. Úgy érzem, hogy csak jól csengő szlogeneket közöltek velem, hangsúlyozták, mennyire elhatárolódnak a rasszizmustól, az antiszemita megnyilvánulásoktól, majd egyszerűen leráztak egy ködös mondattal, egy értelmezhetetlen titkosítással. Mintha valóban semmi közöm nem lenne az esethez, ami velem történt. Soha nem fogom megtudni, mit léptek, léptek-e egyáltalán valamit”

– mondta olvasónk.

Az ügyben a 24.hu is megkereste a Boltot. A lap munkatársai arra voltak kíváncsiak, hogy a vélelmezhetően antiszemita vagy idegengyűlölő sofőr továbbra is szállíthat-e utasokat a Bolt égisze alatt, de lényegében ők is ugyanazt a választ kaptuk, mint olvasójuk. Kifejezték sajnálatukat, majd rátértek arra, hogy a Bolt mélyen elítéli az antiszemitizmus, a rasszizmus, valamint a gyűlöletbeszéd mindennemű formáját, a szóban forgó sofőr viselkedésétől pedig teljes egészében elhatárolódnak.

Azt is fontosnak tartották elmondani, hogy a sofőrök nem a Bolt alkalmazásában állnak, hanem független partnerek, akik szolgáltatásukhoz az ő platformjukat használják.

„Mindazonáltal rendszeresen kommunikálunk velük, és folyamatosan ellenőrizzük az utasok visszajelzéseit annak érdekében, hogy az utasok a legjobb szolgáltatást kapják”

– tették hozzá.

Ezután az adatvédelmi törvényre hivatkozva nem adtak további tájékoztatást, és arra sem válaszoltak, hogy a jogszabály mely pontjára hivatkozva nem kaphatott sem a panaszt tevő sem a 24.hu érdemi választ.

„Az adatvédelmi törvények megsértésének és az igazságszolgáltatás akadályozásának elkerülése érdekében nem tartjuk helyénvalónak további nyilatkozatok kiadását”

– írták levelükben.

A 24.hu szerint a válasz azért is érdekes, mert a közlekedési társaságok jellemzően hírt adnak arról, hogy ha valamilyen bizonyított, megbotránkoztató eset miatt elbocsátják dolgozójukat.

A Tett és Védelem Alapítvány évek óta nem tapasztalt ilyen súlyos antiszemita incidenst. Felvettük a kapcsolatot a sértettekkel, akiknek minden jogi segítséget megadunk. Minden okunk megvan azt feltételezni, hogy az érvényben lévő antiszemitizmussal kapcsolatos zéró tolerancia jegyében a magyar hatóságok gyorsan és határozottan kivizsgálják a történteket.