Az Egyesült Államok gyökeres változásokat vár el az UNRWA pénzügyi támogatásának folytatása fejében

Az Egyesült Államok gyökeres változásokat szeretne látni az ENSZ palesztinokat segélyező ügynökségénél (UNRWA), mielőtt további támogatást folyósít – közölte az amerikai ENSZ-nagykövet, reagálva a segélyszervezet munkatársainak terrorizmusban való érintettségéről szóló vitára.

Linda Thomas-Greenfield azt követően nyilatkozott, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa aggodalmának adott hangot a humanitárius helyzet romlása miatt a Gázai övezetben. A diplomata ugyanakkor hangsúlyozta, hogy „át kell tekinteni a szervezetet, és annak működését Gázában, valamint az alkalmazottakkal kapcsolatos eljárásokat”. Hozzátette, hogy azokat, akik bűncselekményt követtek el – köztük azt a 12 személyt, akit az Izrael elleni Hamász-támadásban való részvétellel vádolnak – el kell számoltatni annak érdekében, hogy az UNRWA folytathassa a szükséges tevékenységét.

Az izraeli hírszerzés múlt héten publikált információi szerint az ENSZ Gázai övezetben működő segélyszervezetének 12 tagja vett részt közvetlenül a Hamász Izrael elleni terrortámadásában 2023. október 7-én. Az izraeli dokumentum azt is feltételezi, hogy a segélyszervezet összesen 190 tagja egyben a Hamász vagy az Iszlám Dzsihád radikális palesztin szervezeteknek is tagja.

Az Egyesült Államok nagykövete üdvözölte az ENSZ döntését arról, hogy vizsgálatot indít, és áttekinti ügynökségének működését. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője közölte, hogy a felfüggesztés egyelőre 300 ezer dollárt érint, ami a következő hetekben lenne esedékes a Gázában működő ENSZ-ügynökség számára. Matthew Miller ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy egy év alatt az Egyesült Államok összesen 121 millió dollárt jutatott a segélyszervezetnek.

Az ENSZ-ügynökség dolgozóiról szóló feltételezések megjelenése után számos ország jelentette be, hogy felfüggeszti támogatását. Az Egyesült Államok mellett többi között Németország, Franciaország. Nagy-Britannia, Olaszország, Japán és Kanada hozott ilyen értelmű döntés. Néhány állam közölte, hogy az UNRWA-nál zajló vizsgálat idején is folytatja a gázai palesztinok segélyezését, így Norvégia, Törökország, Írország, valamint szervezetként az Európai Unió is így döntött. (MTI)