A Tett és Védelem Alapítvány elítéli a fajvédő konferenciát, és üdvözli az ezzel szembeni fellépést
„Ha nem most, akkor mikor? Ha nem mi, akkor ki?” Hillél
A Tett és Védelem Alapítvány álláspontja szerint nemzetközi szélsőjobboldali, fajvédő konferenciát tartani Budapesten ízléstelen, sértő és a közbeszéd minőségének további romlását eredményezi minden hasonló esemény. Ezért a TEV üdvözli a Belügyminisztérium döntését és törekvését a fajvédő találkozó magyarországi megakadályozására.… Bővebben


A Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi kar kiadásában jelent meg „A rendészeti munkában felhasználható vallási és etnikai ismeretek“ című etnoszociográfiai tansegédlet, melyben a felkért kisebbségek és a bevett egyházak az általuk összeállított ismertetővel mutatkoznak be a hallgatóknak.
Dr. Handó Tünde, az Országos Bírói Hivatal elnöke július 23-án fogadta a Tett és Védelem Alapítvány delegációját.