A Tett és Védelem Alapítvány elítéli a fajvédő konferenciát, és üdvözli az ezzel szembeni fellépést
„Ha nem most, akkor mikor? Ha nem mi, akkor ki?” Hillél
A Tett és Védelem Alapítvány álláspontja szerint nemzetközi szélsőjobboldali, fajvédő konferenciát tartani Budapesten ízléstelen, sértő és a közbeszéd minőségének további romlását eredményezi minden hasonló esemény. Ezért a TEV üdvözli a Belügyminisztérium döntését és törekvését a fajvédő találkozó magyarországi megakadályozására.
A National Policy Institute egy fajvédő, szélsőjobboldali szervezet, amelynek október 3-5. között tervezett budapesti konferenciája okkal sérthet valamennyi jóérzésű magyar embert. A magyar társdalom jóérzésű többségének érzékenysége méltányolandó körülményt jelent egy ilyen rendezvény engedélyezése, illetve lehetséges betiltása kapcsán. A Tett és Védelem Alapítvány természetesen most, és a jövőben sem kíván a magyar kormány döntéseibe beleszólni, a szervezet ugyanakkor egyértelműen üdvözli azt, hogy az említett konferencia budapesti megtartását a magyar kormányzat is igyekszik megakadályozni a rendelkezésére álló jogi eszközökkel.
A kialakult társadalmi vita, mely a szélsőjobboldali szervezetek elleni fellépés lehetséges stratégiáiról szól, fontos és termékeny talaja lehet egy jövőbeni társadalmi konszenzus kialakulásának. Tekintve, hogy a modern magyar demokrácia 25 éves történetében a nyugati világ számos liberális demokráciájában magától értetődő, a helyes és helytelen, illő és illetlen beszédre vonatkozó átfogó közmegegyezés nem tudott megszületni, a jog által adott összes lehetőséget latba kell vetni a szélsőséges szerveződések működésének korlátozására. A közbeszéd minőségének további romlását csak és kizárólag így akadályozhatjuk meg!
A Tett és Védelem Alapítvány, amelynek megalakulásában valamennyi zsidó szervezet részt vett, az oktatás és a jog eszközeivel küzd a szélsősége, kirekesztő nézetek ellen.