Az orosz főrabbi véget vetne a vérontásnak Ukrajnában

Berel Lazar rabbi, Oroszország főrabbija szerdai nyilatkozatában felszólítja a vallási vezetőket világszerte, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy segítsenek az ukrajnai konfliktus békés rendezésében, hogy megakadályozzák a további áldozatok számát.

Mindannyian az Egyetlen Isten gyermekei vagyunk – ez a felfogás minden vallás alapja. Ez azt jelenti, hogy mindannyian testvérek vagyunk. Igaz, különböző emberek lévén, különböző kérdésekben teljesen eltérő, sőt ellentétes nézeteink lehetnek. Egy meggyőződés azonban mindannyiunknak közös kell, hogy legyen: hogy az a kötelességünk az Örökkévalóval szemben, hogy minden erőnkkel a kölcsönös megértésre és tiszteletre törekedjünk, és semmiképpen ne emeljünk kardot a testvérünk ellen!

— írja nyilatkozatában a főrabbi

Az egyistenhit egyik alappillére az a hit, hogy minden konfliktust békésen lehet és kell megoldani. Szentírásainkban az Örökkévaló egyik neve a Sálom, ami azt jelenti, hogy „béke”. A béke az a cél, amelyet az Örökkévaló naponta kitűz számunkra, ahogyan ezt naponta többször is elismételjük imáinkban. A mai valóság, sajnos, messze van ettől: naponta kapunk híreket hittestvéreinktől, az ukrajnai rabbiktól arról, hogy mi folyik ott.

Személyesen is hajlandó közvetítő szerepet vállalni a béke érdekében:

Átérezzük testvéreink fájdalmát, függetlenül a hitüktől. Mindenkit arra kérek, hogy imádkozzon a békéért, de az ima önmagában nem elég. Most Isten minden hívőtől elvárja, hogy tegyen meg mindent, ami erejéből telik az emberi életek megmentéséért. Én személy szerint kész vagyok bármilyen közvetítésre, kész vagyok mindent megtenni, amit csak tudok, és azon túl is, hogy elhallgattassuk a fegyvereket és megállítsuk a bombákat. Most azonban itt az ideje a közös cselekvésnek.

Lazar az európai vallási vezetőkhöz fordult:

Ezért felhívom Ukrajna, Oroszország, Európa és más kontinensek összes vallási vezetőjét, hogy egyesítsék erőiket a békéért. Nekünk, akik egyedül az Egyetlen Istenhez vagyunk hűek, minden befolyásunkat, minden erőnket be kell vetnünk, hogy megállítsuk a káoszt és megakadályozzuk a további áldozatokat. Ez a mi szent kötelességünk azzal szemben, Aki mindannyiunkat teremtett és életet adott nekünk ezen a világon. Tegyük meg, és az Örökkévaló biztosan segíteni fog nekünk!

Ukrajna főrabbija kedden elítélte az orosz zsidó közösség vezetését, kijelentve, hogy az, hogy nem ítélték el kormányuknak az országa elleni invázióját, egyenlő a bűnrészességgel.

„Egy üzenettel fordulok Oroszország rabbijaihoz, az orosz zsidókhoz, az orosz néphez: emberek, állítsátok le a háborút!” – jelentette ki Moshe Azman rabbi a Facebookon közzétett kétségbeesett videoüzenetében, miután orosz rakétacsapás érte Kijev elsődleges televíziós adóját.