Antiszemitizmusa miatt kirúghatják Ilhan Omart a kongresszus külügyi bizottságából

Kevin McCarthy, a következő, republikánus házelnök beígért lépése azonban nem elég: az összes antiszemitát el kell távolítani az összes bizottságból – írja Farley Weiss, az Izrael Örökség Alapítvány elnöke.

Miután a félidős választásokon a republikánusok visszaszerezték a többségüket a képviselőházban, a jövendő házelnök, Kevin McCarthy megerősítette korábbi ígéretét: antiszemita megnyilvánulásai miatt nem engedik meg Ilhan Omarnak, Minnesota demokrata képviselőjének, hogy a kongresszus külügyi bizottságának tagja maradhasson.

„Látjuk az antiszemitizmus növekedését, nemcsak az egyetemeinken, hanem a kongresszus termeiben is”

– mondta McCarthy a Fox Newsnak, utalva az Izrael- és zsidóellenes kitételeiről ismert, a demokrata párt szélsőbaloldali, palesztinpárti csoportjához, a „squad”-hoz tartozó képviselőnőre.

Omar az Izrael-párti demokraták haragját is nemegyszer magára vonta gyűlöletkeltő kommentjeivel. Tavaly azzal okozott botrányt, hogy egy kommentjében „apartheid államnak” nevezte a zsidó államot, és egy szintre hozta Izraelt a Hamásszal és a tálibokkal. Korábban egy tweetjében Izrael bokottját a náci Németország bojkottjához hasonlította.

„Megválasztásom pillanatától kezdve a Republikánus Párt küldetésének tekinti, hogy a félelmet, az idegengyűlöletet, az iszlamofóbiát és a rasszizmust felhasználva a képviselőházban és több millió dolláros kampányhirdetésekben célba vegyen engem”

így reagált az antiszemita vádat mindig tagadó Omar a republikánus politikus nyilatkozatára.

„Omar eltávolítása a külügyi Bizottságból nem elegendő. Annak érdekében, hogy teljesen egyértelművé tegyük, hogy az antiszemitizmust nem tűrjük a Kongresszusban, Omart minden bizottságból el kell távolítani, antiszemita képviselőtársával, Rashida Tlaib-bal együtt” – írja a Jewish News Syndicate oldalán Farley Weiss, az antiszemitizmussal és Izrael biztonságával foglalkozó Izrael Örökség Alapítvány (IHF) elnöke.

Weiss, aki két éve személyesen is beszélt az ügyről McCarthy–val, cikkében  ironikusnak nevezi, hogy a hírhedt jobboldali antiszemita, David Duke és a fekete antiszemita Louis Farrakhan is dicsérték Omar zsidóellenességét.

A palesztin–amerikai Tlaib ugyancsak a „squad” tagja, akit a republikánusok két éve szintén meg akartak fosztani bizottsági helyeitől, mivel részt vett egy szélsőséges, Izrael-ellenes konferencián, és antiszemita tweeteket osztott meg, (az egyiket, amelyben Izrael megsemmisítését követelte, végül törölte). Sem ő, sem Omar soha nem kért bocsánatot antiszemita megnyilvánulásaikért.

Christopher Wray, az FBI igazgatója nemrég elmondta, hogy az antiszemitizmus az oka az összes vallási gyűlölet-bűncselekmény 63%-ának Amerikában, annak ellenére, hogy a zsidók az USA lakosságának csak mintegy 2,4%-át teszik ki. Egyértelmű, hogy Tlaib és Omar antiszemitizmusának főáramba kerülése hozzájárult ehhez a gyűlölet- és erőszakhullámhoz”

– írja Weiss, aki ilyen normalizálásnak tartja például, hogy Omar most Anthony Blinken külügyminiszterrel ott lehet a katari foci vb–n.

„A zsidó közösség most McCarthytól várja, hogy megmutassa: Omar és Tlaib antiszemitizmusát nem tűrik tovább a kongresszusban. Remélhetőleg ez hozzájárul ahhoz, hogy a zsidók nagyobb biztonságban érezhessék magukat Amerikában. Blinken Omarral való utazása a világbajnokságra azonban legitimálja az antiszemitizmust. Ez nagyon veszélyes az amerikai zsidókra nézve, akiknek tudatniuk kell McCarthyval, hogy erőteljesebben kell fellépnie az antiszemitizmus ellen” – hangsúlyozza a JNS szerzője.