Szalai Kálmán: A nemzetek a felejtéssel saját szuverenitásukat veszélyeztetik

Nyolc hónap telt el a holokauszt utáni legnagyobb zsidók elleni pogrom óta és s a világ elfelejtette mi történt. Mint ahogy elfeledkezett a több mint száz túszról is, akiket a Hamász terrorszervezet azért tart fogva, mert zsidók.

Nyomasztó üzenet ez a nyugati világ számára, mert a nemzetek a felejtéssel saját szuverenitásukat veszélyeztetik – mondta Tett és Védelem Liga elnöke a „The End Of The Innocence” („Az ártatlanság vége”) című rövidfilm bemutatója előtt az Uránia Filmszínházban 2024. június 5-én.

Szalai Kálmán: A nemzetek a felejtéssel saját szuverenitásukat veszélyeztetik

No Description

Szalai Kálmán arra hívta fel a figyelmet, hogy számos nyugat-európai országban napi és közvetlen veszély fenyegeti a zsidó közösségeket és intézményeiket, rendszeresek a zsidók elleni utcai atrocitások. Az importált zsidógyűlölet egyre elfogadottabbá válik, nem függetlenül a nyíltan támogatott migrációtól.