Jean-Marie Le Pen távozóban még zsidózik egyet

Marine és Jean-Marie Le Pen

Soós Eszter Petronella írása (további cikkeit itt találja)

Végjátékához közeleledik a franciaországi radikális jobboldali párt, a Nemzeti Front családi viszálya. Marine és Jean-Marie Le Pen nagy nyilvánosságot kapó összecsapása ezekben a napokban mégis pontosan ott tart, ahol hónapokkal ezelőtt kezdődött: Marine Le Pen kitart eddig sikeresnek látszó őrdögűzési stratégiája mellett, amibe nem fér bele, hogy Jean-Marie Le Pen “zsidózik”. Ahhoz ugyanis, hogy az FN fordulata szimbolikusasn is felmutatható legyen, szükség van a zsidó közösség megnyugtatására, meggyőzésére, esetleg megosztására. Az első “eredmények” visszafogottak, de Marine Le Pen stratégiáját igazolják.

A Nemzeti Frontban a megalakulástól kezdve központi téma volt az antiszemitizmus. A Nemzeti Front alapítói között ugyanis megtalálható a legitimistáktól (a királypártiaktól) kezdve a francia Algéria aktivistáin át a második világháborús, kollaboráns Vichy-rezsim híveiig bezárólag minden szélsőjobboldali elem. Jean-Marie Le Pen nyugodtan élhetett évtizedeken át alig leplezett antiszemitizmusából: pártjában piac és igény is volt rá. Ez a mai napig így van egyébként, a kutatások szerint a franciaországi antiszemitizmus három gócpontja a muszlim közösségben, illetve a szélsőbal és a szélsőjobb hívei között található.

Ám közben megváltozott a cél: a tiltakozó, polgárpukkasztó radikális kispárt már nem az egyszerû politikai létezésre törekszik, hanem hatalomra tör, elnökválasztást szeretne nyerni. Marine Le Pen felismerte: ha valaha kormányozni szeretne (és apjával ellentétben szeretne), fell kell számolnia az FN antiszemita imázsát és valamilyen formában le kell hűtenie apját. Amikor tehát Jean-Marie Le Pen pár hónappal ezelőtt megismételte nézeteit arról, hogy a gázkamrák a történelem részletkérdésének számítanak, a lehetőség adta magát. Marine Le Pen megragadta az alkalmat, hogy eltávolítsa az FN tiszteletbeli elnökét, a párt “banalizálódásának” szimbolikus akadályát (arról természetesen szó sincs, hogy Marine Le Pen meglepődött és megdöbbent: apja semmi újat nem mondott a korábbiakhoz képest, ezért merült fel többekben, a május 1-én előadott performansz előtt, így bennem is, hogy ügyesen megkomponált színjátékról van szó).

Jean-Marie Le Pen eltávolítása szó szerint értendő: a radikális párt felfüggesztette az alapító elnök párttagságát, a pártvezetés pedig úgy döntött, itt az idő a Front szervezetét is az új helyzethez igazítani. A mozgalom mintegy 40 000 tagja július 10-ig szavazhat a párt új alapszabályáról, amely megszünteti a tiszteletbeli elnöki címet, és megtiltja a kettős tagságot (mondanunk sem kell, mindkét változtatást személyesen Jean-Marie Le Penre szabták, aki új minipárt alapításával fenyegetett). Marine Le Pen a párttagoknak írt üzenetében megfogalmazta, hogy a változtatások célja Jean-Marie Le Pen félreállításának kőbe vésése. Mint írta, nem lehet mostantól úgy a pártot vezetni, hogy rendszeresen tönkreteszik az aktivisták és az elnök munkáját (értsd: antiszemita beszólásokkal bepiszkítják a mérséklődésről alkotott, nehezen építetett képet).

Jean-Marie Le Pen persze nem hagyja magát. Az igazát bíróságon is kereső volt pártelnök a pártszavazástól történő távolmaradásra buzdítja híveit, és nyílt levélben fejti ki nem éppen támogató nézeteit arról, hogy miként lesz a Nemzeti Front “a zsidó közösség pajzsa”. Szövegében szinte Marine szemére veti, hogy a zsidó szervezeteket tömörítő szervezetet vezető Roger Cukierman kijelentette róla: nem tartja antiszemitának.

Az elmúlt időszakban többször lehetett hallani: az FN szeretné megnyerni magának a zsidó közösséget, tekintettel arra, hogy az FN kijelölt ellensége éppen az, amitől a francia zsidó közösség éppen a legjbban fél: az iszlamizmus (igaz, ez a Charlie Hebdo elleni támadás óta már biztosan nem csak frontos specialitás).

A zsidó közösségen belülről származó becslések szerint mára akár a franciaországi zsidók 7-8%-a is Marine Le Pen-szavazó lehet. Egy 2014-es közvélemény-kutatás szerint bár a franciaországi zsidók körében az FN-szavazat aránya tartósan a nemzeti átlag alatt marad, 2012-ben már a közösség 13,5%-a Marine Le Penre adta a voksát. A mérést értelmező szakértők persze felhívják a figyelmet arra, hogy az FN programja a zsidó közösség számára kellemetlen javaslatokat tartalmaz, mint a rituális vágás vagy a kipa nyilvános viselésének tiltása, ezért a zsidóság FN felé áramlásának – e program megtartása mellett legalábbis – szerintük korlátai vannak (Marine Le Pen már korábban kifejtette, ha nem is ezekkel a szavakkal, hogy e javaslatok nem a zsidók, hanem a muszlimok ellen irányulnak, mivel a kipa “nem okoz problémát” Franciaországban, viszont a törvény előtti egyenlőség elve miatt kérni kell “ezt a kis erőfeszítést” a zsidó közösségtől).

Nincs tehát arról szó, hogy a franciaországi zsidók tömegével szavaznának Marine Le Penre vagy tömegével áramolnának az FN felé, az viszont megállapítható, hogy a zsidóság felé való stratégiai nyitás kisebb eredményeket már hozott. Az sem igaz, hogy az FN ellentmondásmentes párttá vált antiszemitizmus ügyében: a sajtó nagy örömmel cincálja szét időről időre a párt soraiban, a “talpasok” körében megnyilvánuló antiszemitizmust. Azt pedig látjuk, hogy a szimpatizánsok körében a mérések még mindig komoly antiszemitizmust mutatnak.

A Le Pen-szavazó zsidók ugyanakkor azt mondják, az FN változott, és ebben igazuk van: megváltozott a pártvezetés célja, és ehhez új eszközök szükségesek. A hideg rasszizmus és antiszemitizmus helyét átvette egy szofisztikáltabb, a szuverenista-gaulle-ista és a republikánus hagyományokra gyakrabban utaló iszlámellenesség, miközben a pártvezetés mindent megtesz, hogy demonstrálja a nyitottságát a franciaországi zsidóság felé. Marine Le Pennek kezdetben egyébként az is tökéletesen elég, hogy ha képes a közösséget megosztani, és demonstrálni: pártja már nem minden zsidó számára ellenség.

Kérdés, hogy mindez hol tart az aktivisták szintjén. Tudjuk, hogy a pártok képesek “nevelni” a saját szavazóikat és aktivistáikat, noha a felülről kezdeményezett változtatások átfutásához nyilvánvalóan idő kell. Egy szavazóbázist nemcsak növelni lehet, hanem adott esetben részben “le is lehet cserélni”. Kérdés, hogy ez cél-e, hogy mindez mennyire tudatos, mennyire valóságos és mennyire csak kommunikáció, azaz valójában hol tart az antiszemitizmus irtásával a francia radikális jobb.

Ezért fontos a július eleji, Le Pen sorsáról döntő bírósági tárgyalás, és a július 10-én véget érő pártszavazás. A végjáték egyben határvonal is, nemcsak azért, mert végleg lezárulhat a 40 éve tartó Jean-Marie–korszak. Ne tévedjünk, van annak jelentõsége, hogy Jean-Marie Le Pen utolsó erőfeszítésével, távozóban még zsidózott egy óvatosat.

Az aktivisták most áttételesen értékrendekről és stratégiáról is döntenek: világossá válhat, hogy a Marine-féle népnevelés hol tart éppen a párton belül. A pártvezetés stratégiája és a felmérések adatai ellentmondásosak. Most viszont kiderülhet, mi a fontosabb a radikális jobb szimpatizánsainak, aktivistáinak: a polgárpukkasztó zsidózás és rasszizmus vagy a hatalom felé vezető utat megnyitó republikánus lúgozás és iszlamofóbia?

Néhány nap múlva megtudjuk a választ a kérdéseinkre – már ha valós adatokat kapunk az eredményről (ne legyen kétségünk, mi lesz a kimenetel, ha nem valós adatokat kapunk). Ha július 10-én a Jean-Marie Le Pen–korszak lezárulásáról számolhatunk be, akkor mindenképpen új fejezet nyílik a francia zsidó közösség és az FN viszonyában.

Soós Eszter Petronella korábbi írásait itt olvashatja.

Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő, politológus (ELTE ÁJK, 2009), francia nyelv és irodalom szakos bölcsész (ELTE, BTK, 2008). Egyetemi tanulmányai alatt eltöltött egy évet a párizsi Sciences Po-n, az Eötvös Collegium tagja volt, illetve nemzetközi kapcsolatokat hallgatott a Mathias Corvinus Collegiumban. 2019-ben szerzett doktori fokozatot (PhD) az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Politikatudományi Doktori Iskolájában. A Milton Friedman Egyetem adjunktusa, a www.franciapolitika.com szerkesztője.