Divat, bojkott, feminizmus: az iszlámról vitázik Franciaország

Soós Eszter Petronella írása (további cikkeit itt találja)

A női jogokért felelős francia minisztert, Laurence Rossignolt néhány napja arról kérdezték, mit gondol azokról a nemzetközi divatcégekről, amelyek speciális muszlim női kollekciókat készítenek „nemzetközi ügyfeleiknek”. A miniszter válaszának legemlékezetesebb része szerint a fejkendőt hordó muszlim nők éppen olyanok, mint annak idején a rabszolgaságot támogató „négerek”.

Rossignol rabszolgaságra vonatkozó gondolatmenetét sokan támadták, olyan feministák vagy esélyegyenlőségi szervezetek tagjai is elhatárolódtak tőle, akik egyébként alapvetően egyetértenek azzal, hogy a fejkendő hordása a nők egyfajta alacsonyabb rendűségét és elnyomását jelképező dolog. Mondanom sem kell, az iszlamofóbia, a rasszizmus, a rabszolgaság, a feminizmus körül ezek után súlyos purparlé alakult ki. Volt, aki szerint ez egyszerű piaci kérdés, nem kell túllihegni, voltak, akik szerint a nők szabadságában áll eldönteni, hogy mit akarnak hordani, mások viszont radikálisan „beleálltak” az ügybe.

A radikális laikus filozófus, Élisabeth Badinter például – bár maga is kritizálta a „néger” szó használatát – Laurence Rossignol védelmére sietett. Ő egyenesen azt mondta, a nőknek bojkottálniuk kell azokat a cégeket, amelyek kiszolgálják az efféle divatigényeket, amivel még jelentősebbé tette a vitát (beszólt ráadásul az iszlamo-baloldaliaknak, az iszlám és a baloldal közös híveinek – ez külön kiverte a biztosítékot).

Elisabeth Badinter (forrás: The Guardian)

Badinter annak a radikális véleményének is hangot adott, hogy nem nevezheti magát feministának az, aki a fejkendő-hordást támogatja.

(Itt fontos megjegyezni, hogy a fejkendő témája egyébként is napirenden volt már Franciaországban, hiszen az is egy friss hír, hogy az Air France egyes stewardessei nem hajlandóak a hamarosan újrainduló iráni járaton dolgozni, mert leszálláskor nem akarnak kötelező fejkendő-hordásra kényszerülni – a cég végül hozzájárult, hogy Teheránba csak olyan nők repüljenek, akiknek nincsen ezzel bajuk.)

A fejkendő-téma akkor érte el a csúcsát, amikor a szintén karcos álláspontjairól híres Manuel Valls miniszterelnök is elmondta a véleményét. Ő egy konferencián dicsérte Badinter interjúját, és felhívta a figyelmet arra, hogy szerinte egy radikális, szélsőséges, szalafista muszlim kisebbség nyeri „a kulturális és ideológiai csatát”, s bár 1%-ra becsülte az arányukat a muszlim lakosság körében, a miniszterelnök úgy vélte, ma „csak” őket hallani (ezzel később a radikalizálódással foglalkozó képviselő, Malek Boutih egyetértett). Valls megismételte azt az érvet is, miszerint a nők számára a fejkendő az alávetést jelenti. Ezen a ponton lépett be a vitába a Muszlim Vallás Franciaországi Tanácsának (CFCM) elnöke, Anouar Kbibech, aki elismerte a kockázatokat, de a maga részéről nem érzett akkora szalafista nyomást, mint a miniszterelnök, vagy éppen Boutih. Másrészt Kbibech felhívta a figyelmet, hogy a kirekesztőként is értelmezhető vélemények éppen hogy a radikális csoportokat segíthetik.

Divatos vagy elnyomó? (Forrás: Libération)

Ami pedig a divatot illeti: Franciaországban a fejkendő törvényesen hordható a szabad vallásgyakorlás részeként. A teljes arcot fedő burka viszont tilos, hordása már csak közbiztonsági okokból (a személyazonosság megállapításának problémái miatt) is büntethető.

Az a legújabb fejkendő-vita leírásából is világos, hogy továbbra is a női viseletek kapcsán csúcsosodnak ki az iszlám franciaországi jelenlétéhez kapcsolódó viták. Ezek abban az értelemben nem is tét nélküliek, hogy a személyes szabadság és a fejkendő mint elnyomás értelmezések nem férnek össze, nem kompatibilisek – kivéve, ha elismerjük, hogy valakinek személyes szabadságában áll alávetettként viselkedni, ami logikai képtelenség.

Így tehát egészen biztosan folytatása következik.

Soós Eszter Petronella politológus (ELTE ÁJK, 2009), francia nyelv és irodalom szakos bölcsész (ELTE, BTK, 2008). 2014-ben szerzett abszolutóriumot az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Politikatudományi Doktori Iskolájában. Kutatói és oktatói munkái mellett politikai tanácsadóként dolgozik.

A szerző további írásai itt olvashatók