Angela Merkel öröksége és a zsidók

Manfred Gerstenfeld elemzése.

Angela Merkel kancellári megbízatása a végéhez közeledik. Bár mindig is empátiával viszonyult a németországi zsidókhoz, az a 2015-ben hozott döntése, hogy megnyitja a kapukat a menekültek előtt, (eddig) legalább másfél millió ember beáramlásához vezetett. A bevándorlók legnagyobb része muszlim országokból érkezett, és ez megerősítette a Németországban régóta jelen lévő antiszemitizmust. Helmut Kohl, aki a CDU kancellárja volt 1982-89 között, azáltal tette lehetővé a németországi zsidó közösség megerősödését, hogy nagyszámú zsidó bevándorlót invitált az egykori Szovjetunióból az országba. Merkel öröksége azonban ennek éppen az ellenkezője, a németországi zsidó közösség jelentős csökkenése lehet, mivel annak tagjai közül sokan emigrálnak. Read more

Megszabadulhat-e az antiszemitizmustól a magyar jobboldal?

Érdeklődéssel és élvezettel szoktam olvasni Tóth Gergely intellektuálisan nívós elemzéseit az Indexen. Nem volt ez másképp a Hogyan lett antiszemita a baloldalcímű írásával sem.

Tanulmánya, nagy ívű nemzetközi kitekintéssel mutatja be azt az európai folyamatot, melyben összeér az iszlamista antiszemitizmus és a szélsőbaloldali, neomarxista Izrael-ellenesség, és amely – egyes más tényezők mellett – lehetőséget teremt a magyar jobboldal számára is, hogy megpróbálja „a magyar jobboldalra száz éve tapadó antiszemitizmust” lehántani magáról és „áttolni a baloldalra”.Bővebben

Nem edzi az izraeli atlétákat kitiltó Malajzia úszócsapatát a lengyel olimpikon

Visszautasította a malajziai nemzeti úszócsapat edzői állását egy lengyel olimpikon úszó az ország izraeli atlétákra vonatkozó tilalma miatt.

Read more

Megvonták Malajziától az úszó világbajnokság rendezési jogát

Az izraeli sportolók kitiltása miatt.

Korában már beszámoltunk arról, hogy Malajzia nem hajlandó vízumot adni az izraeli sportolóknak a paralimpiai úszók világbajnokságára, majd a tilalmat kibővítették minden, valaha az országban megrendezendő sporteseményre. A külügyminiszter azt is kijelentette, hogy döntésük megmásíthatatlan, és vállalják az ezzel járó esetleges negatív következményeket. Saiduffin Abdullah most lehetőséget kap, hogy demonstrálja gyűlöletét Izrael ellen: a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) az izraelieket sújtó negatív diszkrimináció miatt megvonta Malajzia rendezési jogát. Read more

A britek 5%-a tagadja a holokausztot, állítja egy friss felmérés

Több, mint 2.6 millió brit állampolgár gondolja úgy, hogy a holokauszt csupán kitaláció, derül ki a Nemzetközi Holokauszt Emléknap alkalmából végzett felmérésből. Read more

Bodnár Dániel, a Tett és Védelem Alapítvány elnökének beszéde a Páva utcai zsinagógában

Tisztelt Emlékező egybegyűltek!

Mindannyiunk számára ismert, hogy az emlékezés a zsidóságban vallási és így évezredeken átvonuló kulturális kötelességünk. Megemlékezünk a világ teremtéséről, a szombatról, a Tóraadásról, és emlékezünk az Egyiptomi Kivonulásra, a Hanukai csodára vagy Ámálék leszármazottja, Hámán gonosz tervének meghiúsulására és a zsidóság felette aratott győzelmére.Bővebben

Eltávolította zsidó sírkövekből épült lépcsőjét egy litván templom

A litván evangélikus egyház úgy döntött, a helyi zsidó közösség hosszas közbenjárásának követően eltávolítja egy templomának zsidó sírkövekből épült lépcsőjét, hogy azok megfelelő helyükre kerülhessenek vissza. Read more

Írország kriminalizálná a ”megszállt területek” termékeivel való kereskedést

Az ír parlament alsóháza csütörtökön fogadta el az úgynevezett izraeli ”megszállt területek”, Kelet-Jeruzsálem, a Golán-fennsík, és Júdea-Szamária termékeinek importálását, illetve adás-vételét betiltó törvényjavaslatot. Read more

Forradalmi változás előtt a francia laikus állam?

(Soós Eszter Petronella írása)

Még mindig áll az Emmanuel Macron által tavalyra ígért iszlám-reform, amely potenciálisan az 1905-ös, az állam és egyház elválasztását szabályozó törvényt is érintheti. Sajtóhírek szerint nem is akármennyire: a kormányzat akár a törvény egyharmadát is átírná. A laicitásról szóló, nagy hagyományokkal bíró törvény módosítása azonban nem tetszene mindenkinek… Read more

Tényleg antiszemiták a sárga mellényesek?

(Soós Eszter Petronella írása)

A sárga mellényesek egyes alakjai kapcsán komolyan felmerült a rasszizmus, továbbá az antiszemitizmus vádja. Read more