Továbbra is Izrael-ellenes Greta Thunbergék mozgalma

Belső konfliktus a gázai összecsapások nyomán a Fridays for Future klímavédő mozgalomban: a német tagszervezet nem hajlandó Izrael-ellenes, antiszemita tartalmakat megosztani.

Nem került nyugvópontra az a belső konfliktus a nemzetközi környezetvédő mozgalmon belül, amelyről két hete mi is beszámoltunk: a Fridays for Future a gázai terroristáknak visszavágó izraeli műveletekkel kapcsolatban Izrael-ellenes propagandát osztott meg a közösségi médiában, tartalmaik mindegyike a zsidó állam ellen heccelő palesztin propaganda-portálokra hivatkozott.

Ugyanakkor az FFF német szervezete nem csatlakozott ehhez a kampányhoz, és az antiszemitizmus ellen foglaltak állást, bárhonnan jöjjön is. Mint írták, antiszemitának tartják a BDS mozgalmat, és sajnálkozásukat fejezték ki, amiért az FFF német tagszervezete nem tudja befolyásolni a nemzetközi szervezet tevékenységét.

A mozgalom az őket ért számos külső és belső kritikára válaszul kénytelen volt egy elhatárolódó üzenetet kitenni a Twitteren és az Istagramon. Ebben azt írják ugyan, hogy kiállnak az antiszemitizmus és mindenfajta diszkrimináció ellen, ugyanakkor szükségesnek tartják hangsúlyozni: „Kiállunk a kolonializmus és a szisztematikus katonai és intézményi elnyomás minden formája ellen is.”

Mint írják, tudatában vannak annak, hogy a BDS mozgalmat „néhány országban talán eltérítették eredeti céljától”, de „mi elsősorban a gyarmatosított és elnyomott népekre hallgatunk, ebben az esetben különösen a palesztinokra. (…) A szolidaritás és a közösség fontos eszközei küldetésünknek, úgyhogy ma szolidaritást vállalunk a #SheikhJarrah és a #FreePalestine mozgalommal” – írja a klímavédő ifjúsági szervezet, csatolva a szokásos négy térképet, amely a palesztinok 1946 óta tartó állítólagos területvesztését illusztrálja a „telepes kolonializmus” okán.

A német tagszervezet ismert aktivistája, Lisa Neubauer azonban elhatárolódott ettől az üzenettől, megerősítve korábbi állásfoglalásukat, mely szerint mindenfajta antiszemitizmust elítélnek, bármely oldalról jöjjön is. A német csoport közölte: „Nemzetközi FFF-csatornákon olyan beszámoló olvasható a közel-keleti konfliktusról, amely antiszemita tartalmakat közvetít. Az antiszemitizmus semmilyen módon nem egyeztethető össze az identitásunkkal.”

Az ügyben állást foglalt a müncheni zsidó hitközség elnöke, Charlotte Knobloch is, aki egyértelműen leszögezte: „Amit az FFF nemzetközileg terjeszt, annak már semmi köze az Izrael-kritikához vagy pláne a klímavédelemhez, hanem színtiszta Izrael-ellenes propaganda.” A zsidó államot eltorzítva mutatja be, és antiszemita klisékkel démonizálja a szervezet – állapította meg.

Annak, hogy egy, a Föld felmelegedésével foglalkozó civil szervezetnek miért kell állást foglalnia az izraeli-palesztin konfliktusban, elsősorban a szélsőbaloldali „interszekcionális” ideológia az oka, amely a legkülönbözőbb „repressziók” áldozati csoportjait összevonja, helyettük is megfogalmazza, mi okozza elnyomásukat (kapitalizmus, kolonializmus, imperializmus, rasszizmus, fehér férfiak uralma stb.), és ezt a közös „áldozati” létet teszi meg identitáspolitikájának alapjává. Nagyon sok esetben az Izrael-gyűlölő anticionizmus vagy a nyílt antiszemitizmus szerves része ennek a politikának.