Párizs, Bataclan, avagy a terrorizmus szimbolikája

Soós Eszter Petronella írása (további cikkeit itt találja)

Az elmúlt napokban a legtöbbször azt kérdezték tőlem: miért (megint) Franciaország? Miért (megint) Párizs? Volt, hogy úgy tették fel: miért nem Németország, Európa legerősebb gazdasági (és lassan politikai) hatalma?

Nem véletlen, hogy a terrorizmus egy éven belül másodszor találta meg és el Párizst ilyen véres merénylettel. Valójában a terrorizmus keresve se találhatna „jobb”, látványosabb, hatásosabb célpontot, mint Párizs. Párizsról mindannyian gondolunk valamit, társítunk hozzá elképzeléseket, érzéseket, eszméket és hangulatokat, akkor is, ha még soha nem voltunk ott (rengetegen viszont tapasztalatból kötődünk a városhoz, hiszen a világ egyik legnépszerűbb turista-célpontjáról van szó).

Párizs szimbolikusan a szabadság, egyenlőség, testvériség, a franciás lezserség, a szexuális szabadság, 1968, s persze a radikálisan laikus államiság fővárosa. Franciaország pedig olyan ország, mely nagyhatalom, méghozzá atomhatalom, jelenős muszlim kisebbséggel, sok megoldatlan társadalmi feszültséggel, jelentős közel-keleti, afrikai politikai és gazdasági jelenléttel. Amikor a terrorizmus politikai célokat akar elérni vagy demonstrálni, akkor éppen ilyen szimbolikus célpontokat keres, éppúgy, ahogy 2001. szeptember 11-én sem véletlenül éppen a Pentagonnak és a Világkereskedelmi Központnak mentek neki a repülőgépek (és egyébként ez a szimbolikus tartalom – és a fizikai közelség – magyarázat arra, hogy egy párizsi merénylet nagyobb hírértékkel bír, mint egy szintén rengeteg áldozatot szedő bejrúti merénylet).

Akik megtervezték a párizsi tömegmészárlást, pontosan tudták, hogy mit csinálnak, és a szimbolika szempontjából semmit nem bíztak a véletlenre: november 13-a péntekre, a nyugati világban sokak által szerencsétlennek tartott napra időzítették az akciójukat, és olyan helyszíneket támadtak meg, melyek külön-külön is üzentek arról, hogy mi a terroristák baja a nyugati kultúrával, s különösen Franciaországgal. Az ISIS a merényletet felvállaló közleményében világossá is teszi a célpont-kiválasztás racionáléját:

„A kalifátus katonái az undor és perverzió fővárosát támadták meg. Nyolc testvérünk robbanószerekkel és gépfegyverekkel felfegyverkezve, előre kiválasztott célpontokat támadtak meg: a Stade de France-ot, ahol a félkegyelmű François Hollande is a német-francia meccs nézői között volt, a Bataclan klubbot, ahol több száz bálványimádó vett részt egy elfajzott buliban, ahogy a többi megtámadott helyszínen is a tizedik, tizenegyedik és tizennyolcadik kerületben…”

A helyszínek közül a Bataclan klub az egyik legérdekesebb, és a zsidó közösség számára a legfontosabb.

Azon túlmenően, hogy a terroristák tetszését „az elfajzott buli” láthatóan nem nyerte el, maga a helyszín sem semleges: a klub előző tulajdonosai cionistának tartott zsidók voltak, s maga a helyszín sokáig fontos volt a zsidó közösségi élet számára. A Bataclan nem először kap terrorfenyegetést vagy kerül radikálisok célpontjába. 2007-2008 környékén is voltak kisebb (például palesztin-barát) fenyegetések és incidensek különböző, a Bataclanban tartott cionista gálák rendezvények miatt – ezekről kishírként értesülhetett akkoriban a média is.

Miként arról a magyar sajtó is széles körben beszámolt, 2011-ben aztán egy az Iszlám Hadseregéhez tartozó gyanúsított személy beismerte, hogy merényletet terveztek a klub ellen, mivel annak előző tulajdonosai zsidók voltak (a klub többségi tulajdonát idén ősszel, szeptember 11-én felvásárolta Arnaud Lagardère konszernje, az előző tulaj pedig Izraelbe költözött).

Ettől függetlenül a Bataclan nem számít különösebben zsidó közösségi térnek, bár valóban sokszor tartottak ott a múltban zsidó szervezetek Izrael-párti rendezvényeket.

Egyes szakértők szerint akár az is lehetséges, hogy ebből a „cionista korszakból” terjedt el a koncertterem kapcsán iszlamista körökben, hogy az egy „zsidó hely”. Másrészt az is fontos háttérinformáció, hogy szolgálatoknak voltak korábbi, de friss információi arról, hogy valakik koncerttermek ellen akarnak merényletet elkövetni Franciaországban, ha a Bataclan nem is volt konkrét célpontként megnevezve.

A Crif (a zsidó intézmények reprezentatív tanácsa) vezetője, Roger Cukierman közleményében jelezte, hogy a november 13-i párizsi merényletek álláspontja szerint „nem kifejezetten a zsidó közösséget célozták”, s hogy a terrorizmus nemcsak a zsidók problémája, hanem minden nyugati emberé. Ugyanakkor tény, hogy a vizsgálatnak, a nyomozásnak választ kell adnia arra, hogy a Bataclan célpontként kiválasztásában lehetett-e szerepe valamiféle antiszemita motivációnak.

Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő, politológus (ELTE ÁJK, 2009), francia nyelv és irodalom szakos bölcsész (ELTE, BTK, 2008). Egyetemi tanulmányai alatt eltöltött egy évet a párizsi Sciences Po-n, az Eötvös Collegium tagja volt, illetve nemzetközi kapcsolatokat hallgatott a Mathias Corvinus Collegiumban. 2019-ben szerzett doktori fokozatot (PhD) az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Politikatudományi Doktori Iskolájában. A Milton Friedman Egyetem adjunktusa, a www.franciapolitika.com szerkesztője. A szerző további írásai itt olvashatók