Újabb felmérés igazolja: a németországi muszlimok antiszemitábbak az átlagnál
A német lakosság hat százaléka véli úgy, hogy a gazdag zsidók „a világ urai”, a muszlimoknál ez az arány 26 százalék – állapítja meg egy új felmérés.
A Németországban élő muszlimok körében az antiszemita attitűdök elterjedtebbek, mint a lakosság többi részében – ez derül ki a CDU-közeli Konrad Adenauer Alapítvány tanulmányából. Míg a felmérés szerint a lakosság átlagosan négy százaléka ért egyet azzal az állítással, hogy a zsidók „alattomosak”, a muszlimok körében tizenkét százalék értett egyet vele.
A muszlimok mintegy negyede (26 százalék) ért egyet azzal az állítással, hogy a gazdag zsidók „a világ valódi urai”, ami különösen számottevő, tekintve, hogy a lakossági átlag itt hat százalék. A muszlim megkérdezettek hét százaléka elfogadja a zsidók elleni erőszakot is („a zsidók ne csodálkozzanak, ha megverik őket”), a lakossági átlag két százalék. 16 százalékuk pedig egyetért azzal, hogy Izraelnek mint államnak nem szabadna többé léteznie, míg az átlag 4 százalékban vallja ezt a nézetet.
Az alapítvány a felmérés egyik tanulságaként megállapítja, hogy az összeesküvés-hiedelmek gyakran összekapcsolódnak a klasszikus antiszemitizmussal. Például azok, akik hisznek a titkos hatalmak létezésében, az átlagosnál jobban egyetértenek a fent említett antiszemita előítélettel, hogy „a gazdag zsidók a világ valódi urai”.
A tanulmányhoz 2021 vége és 2022 tavasza között mintegy 5500, 16 év feletti embert kérdeztek meg, a mintába legalább 500 iszlám vallású személyt kellett bevonni. A tanulmány szerint a megkérdezetteket szándékosan durva kijelentésekkel szembesítették, hogy felmérjék a lakosság „szélsőséges magját”.
Összességében a német lakosság nagy többsége határozottan elutasítja az antiszemita kijelentéseket – írja a tanulmány szerzője, Dominik Hirndorf a lakossági átlagértékek kapcsán. Ugyanakkor az erőszak elfogadása kapcsán kimutatott számok azt jelentik, hogy nem szabad alábecsülni a potenciális veszélyek számát. „Minden százalék egy százalékkal túl sok” – jelentette ki Hirndorf.
A felmérés egyik megállapítása, hogy a muszlim vallású és/vagy migrációs hátterű emberek mellett az alacsony iskolai végzettségűek, valamint a radikális jobboldali AfD támogatóinak a körében is nagyobb a támogatottsága az antiszemita előítéleteknek. A bal– és jobboldali szélsőséges beállítottságúak jóval gyakrabban mutatnak antiszemita attitűdöt, a hatás azonban erősebb a jobboldali szélsőséges nézeteket képviselők esetében – írja a Konrad Adenauer Alapítvány.
A TEV is beszámolt arról az áprilisi felmérésről, amely kimutatta: a Németországban élő muszlimok gyakrabban értenek egyet a klasszikusan antiszemita kijelentésekkel, mint a más vallásúak, illetve a többségi társadalom, és ez az Izraellel kapcsolatos zsidóellenességre is vonatkozik. A Mediendienst Integration felméréséből ugyanakkor kiderült az is, hogy a holokauszt tagadása, a tettes-áldozat megfordítása, tehát a „másodlagos antiszemitizmus” kevésbé elterjedt a migrációs háttérrel rendelkezők körében, mint a többségi társadalomban, itt a muszlimok és más vallások tagjai között alig van különbség.
E felméréseknek azért is van jelentőségük, mert Németországban az elmúlt években számos alkalommal vonultak utcára – főként migrációs hátterű, palesztinbarát szervezők felhívására – szélsőséges Izrael–gyűlölők is, akik időnként „halál a zsidókra” és „halál Izraelre” jelszavakat skandálnak.