Milyen hosszú a régi bűnök árnyéka?

 

Yann Moix francia író nemrég publikálta a nagy tekintélyű Grasset kiadónál Orléans című önéletrajzi ihletettségű regényét, melyben gyerekkori szülői bántalmazásokról is szó esik. Miközben a családdal folytatott nyilvános polémia – például az apa kategorikusan tagadó, és a fiát nem éppen jó színben feltültető nyilatkozata – színesítette a megjelenést, és minden bizonnyal növelte az eladott példányszámot, az Express nevű lap nyilvánosságra hozta, hogy az ifjú Moix huszonéves korában egy holokauszt-tagadó, antiszemita lapban publikált. Az író először tagadta, hogy a lap által megszerzett anyagok az övéi lennének, majd elismerte a szerzőséget, és bocsánatot is kért.

 

A családi szennyes megjárta a teljes francia sajtót. Nemcsak Moix apja, hanem a szintén író testvéröccs, Alexandre is kiállt a sajtó nyilvánossága elé, azt állítva, hogy az Orléans című regényben megjelent, leírt bántalmazásokat valójában az író követte el. Alexandre Moix tehát azt állította, hogy Yann Moix maga az elkövető, és nem az áldozat.

 

Yann Moix szerint viszont az öccse azért építette fel az általa elmondott sztorit, hogy „túlélhesse azt, amit látott” a

Yann Moix. Fotó: © France 2

családi körben. Ez a gyermek- és testvérbántalmazásos ügy és a vitája önmagában is érdekes kérdéseket vet fel a gyermekvédelmi szakemberek, a pszichológusok és más szakemberek számára. Minden bizonnyal fognak is vitatkozni bőven róla. Itt igazságot tenni nagyon nehéz, főleg nem nyilvánosan, s több országnyi távolságból nem is bátorkodunk erre kísérletet tenni. Az biztos, hogy Moix írói tehetségével kapcsolatban nincs vita, azt mindenki elismeri. Amiről ír, az már más kérdés.

 

E családi vita kellős közepén lépett be a témába a múlt hosszú árnyéka. Az Express megszellőztette, hogy a húszas évei elején Moix antiszemita rajzokat-szövegeket is csinált. Az érintett végül elismerte, hogy a rajzokat és a szövegeket ő készítette. Végül bocsánatot is kért, illetve elhatárolódott a fiatalkori önmagától, ami tulajdonképpen levette a napirendről a témát (talán segített ebben az is, hogy időközben elindult a politikai évad).

 

További sajtóhírek szerint az író egyébként maga adta át az anyagokat jó egy évtizeddel ezelőtt a kiadójának azzal, hogy előbb-utóbb meg fogják ezzel támadni, és ennek ismeretében dolgozzanak vele a továbbiakban.

 

A rajzokról szintén régóta tudó zsidó származású filozófus, Bernard-Henri Lévy egyébként publicisztikában jelezte, hogy a maga részéről megbocsájt az írónak, akivel ma már közel állnak egymáshoz. BHL a szövegében kifejtette, hogy hisz a bűnbánatban.

Nem volt ezzel így mindenki, így a Goncourt-jelölőbizottság sem, amely az idei jelöltek közé nem engedte oda az Orléans-t, igaz, a kötet minőségét és a családi polémiát előbb említették okként, mint a problémás rajzokat és szövegeket. Pierre-André Taguieff, aki megalkotta az új judeofóbia kifejezést, a maga részéről opportunista judeofíliának tételezte Moix mai álláspontját, vagyis megkérdőjelezte kortárs zsidóbarátságát és eszmei fordulatát.

 

Természetesen az egész eset – egyelőre válasz nélküli – nagy vitakérdése az, hogy az eszmei-ideológiai fordulatok, az efféle bocsánatkérések mikor hitelesek, és ki üti rájuk a pecsétet. Taguieff? Lévy? Mikor és hogy?

 

Moix egyébként rendszeres botrányhőse a francia sajtónak. Egy korábbi interjújában például azt fejtegette az egyébként ötvenegy éves szerző, hogy nem lenne képes ötven évnél idősebb nőt szeretni, lévén túl öregnek érzi őket. Ugyanakkor megengedte, hogy esetleg hatvan esztendősen már nem így fog érezni. Hozzátette, hogy csak ázsiai nőkkel randizgat.

Soós Eszter Petronella politológus (ELTE ÁJK, 2009), francia nyelv és irodalom szakos bölcsész (ELTE, BTK, 2008). 2014-ben szerzett abszolutóriumot az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Politikatudományi Doktori Iskolájában. Kutatói és oktatói munkái mellett politikai tanácsadóként dolgozik.

A szerző további írásai itt olvashatók