Soós Eszter Petronella: Minek a világösszesküvés?

Pierre-André Taguieff az egyik legismertebb radikalizmus-antiszemitizmus kutató Franciaországban. Az ő nevéhez fűzödik többek között az „új judeofóbia” fogalma, mely az anticionizmus, továbbá az izraeli politika kritikája, a palesztin nép nehézségeinek felemlegetése örvén antiszemita elemeket is rejt magában, egyben importálja a közel-keleti konfliktusokat a multikulturális társadalmakba. Taguieff az ún. új jobboldal gondolkodásával és a világméretű (pl. zsidó) összeesküvést feltételező elméletekkel is foglalkozik.

Érdekes olvasmány a „képzeletbeli világösszeesküvésekről” szóló, hasonló címet viselő 2006-os kötete, mely nemcsak a korszakban igencsak népszerű, ezoterikus-összeesküvős elemeket felvonultató Da Vinci-kóddal (Dan Brown regénye), hanem a közismert századfordulós orosz cári antiszemita pamflettel (hamisítvánnyal), a Cion bölcseinek jegyzőkönyveivel, az általa gyakorolt történelmi hatással is hosszan foglalkozik.

Amikor a társadalomtudományokban és a nemzetközi politikában ismét komoly szerephez jut a dezinformáció, s a vita gyakran „alternatív ténykről” szól, érdemes felidézni, hogy Taguieff szerint milyen személyes és társadalmi igény-rendszer húzódik meg az összeesküvés-elméletek – így az antiszemita összeesküvés-elméletek – mögött. Vagyis mi tartja életben és mi táplálja őket? Miért van szüksége az emberiségnek világ-összeesküvésekre, vagy legalábbis az azokban való hitre?

Taguieff összességében a következő okokról beszél: először is a szekularizációs folyamatok ürességet teremtettek, egyúttal „felszabadították” a spiritualizmus iránti igényt (a „felszabadítás” a teológia kötöttségei és rendszerezettsége alóli szabadulást jelenti, szól az érv). Másodszor, az értelmet adó szekuláris (politikai) vallások elvesztették erejüket, és/vagy vállalhatatlanok lettek. Harmadszor, mondja Taguieff, a modern uniformizálódás és a racionalizáció ellenállást szül, erősíti a spiritualizmus és a „magyarázatok”, az „értelemadás” iránti igényt. Negyedszer, a növekvő információ- / tudásmennyiség bizonytalanságot, és tehetetlenség-érzést okoz, az összeesküvés-elméletek viszont koherens és egyszerű magyarázatot adnak a bonyolult dolgokra, biztonságérzetet hoznak. Ötödször, az internet, a kommunikáció „globalizálódása”, lehetővé teszi, hogy az egyén „piacot találjon” a gondolatainak, „elemzéseinek”. Végül, az ezoterikus összeesküvés-elméletek kiszolgálják a politika újbóli „varázsosítása” iránti igényeket is, még ha a varázsosítás negatív is, mondja a szerző. Taguieff úgy véli, levonva végső következtetését, hogy az ezoterikus elemekkel vegyített összeesküvés-elmélet a „szakralitás hiányának” a korában éppen hogy kiszolgálja a szakralitás iránti igényt.

Kár lenne tagadni, hogy Taguieff 2006-os megállapításai nem hordoznak magukban döbbenetes újdonságokat, főleg, hogy az elmúlt években a témával még a korábbiaknál is többen és többet foglalkoznak mind politikai, mind pedig szociálpszichológiai szempontból.

Ugyanakkor e megállapítások arra feltétlen felhívják a figyelmet, hogy az összeesküvés-elméleteknek tulajdonképpen természetes emberi piaca van, vagyis létező emberi szükségleteket szolgálnak ki. Azonban a politika, az egyház, a szervezett vallás, az iskola, a tudomány stb. bizonyos együttállások esetén maga is kiszolgálhat ilyen igényeket (talán produktívabb módon, mint az összeesküvés-elméletek, ha szabad így fogalmazni). Az elitek tehát valamilyen mértékben képesek befolyásolni ennek a piacnak a működését.

Számos kérdés merül fel e téren. Például: mennyire tartják az egyes elitek problémának a fentieket? Mennyire tudatosítják magukban az elvárásokat, az emberi, pszichológiai igényeket? Alapvetően: mit tesznek ezekkel az igényekkel? Kiszolgálják, átalakítják, esetleg valahogy becsatornázzák őket? Milyen erőkkel népesítik be a világot? Milyen történeteket mondanak, milyen hatalmat tulajdonítanak a polgároknak? Milyen hatalmat tulajdonítanak más csoportoknak, esetleg külső-belső ellenségeknek? Megneveznek-e gonosz, ártó csoportokat, ha baj történik, vagy elfogadják-elmagyarázzák, hogy léteznek véletlenek is? És érdekük-e egyáltalán megmagyarázni a véletlent, a bonyolultat (legyünk őszinték: valószínűleg nem mindig)? Mennyire hisznek a politika, vagy a közösség cselekvőképességében? Azt mondják, hogy „nem lehet”, esetleg azt üzenik, hogy „lehet”?

Megannyi kérdés, amelyre az elit minden tagjának, s különösen minden politikai szereplőnek érdemes válaszokat adnia – de legalábbis keresnie. Hiszen ahogy Taguieff munkája jelzi, az összeesküvés-elméleteknek a piacát legalább részben az a „kor” teremti, amelyben mindannyian élünk és mozgunk, így az összeesküvés-elméletek témája alól senki ki nem vonhatja magát. Különösen azok nem, akiknek a „kor” alakítására érdemi hatásuk van, lehet.

Soós Eszter Petronella politológus (ELTE ÁJK, 2009), francia nyelv és irodalom szakos bölcsész (ELTE, BTK, 2008). 2014-ben szerzett abszolutóriumot az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Politikatudományi Doktori Iskolájában. Kutatói és oktatói munkái mellett politikai tanácsadóként dolgozik.

A szerző további írásai itt olvashatók