Belga egyetemen a siketeknek szóló jelnyelvben kampós orrúként jelenítették meg a zsidókat

A European Jewish Association (Európai Zsidó Szövetség – EJA) nemtetszésének  adott hangot a Ghent városában található egyetem elfogadhatatlan lépése miatt- jelenti a The Times of Israel.

Rabbi Menahem Margolin, EJA

A program keretében megjelent  első videók a zsidókat “általánosságban elfogadható módon” jelenítették meg, annak formájában, mint amikor egy ember szakállát simítja, jelezte az EJA vezetője, Menachem Margolin.

“Egy másik videóban a zsidókat hosszú pajeszt pöndörgetve próbálják megjeleníteni, ami már sokkal problematikusabb.” – véli Margolin. “Azonban az utolsó két video, melyben a zsidót hosszú, kampós orral fejezik ki, már kimeríti a rasszizmus fogalmát”, véli az EJA vezetője.

Margolin az említett videókról egy zsidó családon keresztül értesült, akik feliratkoztak a jelnyelvoktató kurzusra.

“A kurzus célja minden bizonnyal a jelnyelv oktatása sztenderd definíciók szerint. Azonban legutóbb, amikor a zsidókat tipizálni próbáló pajesz és kampós orr alapján festik le, ott már kétségbe lehet vonni a szándék nemes mivoltát.” – véli Margolin.

Az EJA vezetője hozzátette: “Csak remélni tudjuk, hogy a videók nem az egyetem és nem is a diákok álláspontját tükrözik ebben a kérdésben”

 

Az EJA szerint az általános flamand jelnyelv-szótár körülbelül másfél évtizede készült.

 

Forrás: www.timesofisrael.com

Fotó: részlet az oktatófilmből