Így tenne rendet Macron az interneten

(Soós Eszter Petronella cikke)

A francia hatóságok szerint az antiszemitizmus, rasszizmus és gyűlöletbeszéd elleni fellépés fontos eszköze lehet az internetes gyűlöletcunami keretek közé szorítása. Erről évek óta beszélnek. Emmanuel Macron köztársasági elnök az új szabályozás elfogadására személyesen tett ígéretet a francia zsidó szervezeteket tömörítő ernyőszervezet, a Crif előtt még az év elején (amikor a francia társadalmat megrázták a sorozatos antiszemita cselekmények).Bővebben

Az antiszemita merénylet, ami után 37 éve nyomoznak

 Soós Eszter Petronella francia antiszemitizmus-történeti sorozatának következő része.

A Rue des Rosiers-merénylet, vagy a Goldberg Étterem-merénylet néven ismert támadás Párizs Marais nevű, történelmi zsidó negyedében (a IV. kerületben) történt 1982. augusztus 9-én.

A helyszín Jo Goldberg étterme, a terroristák ebédidőben támadtak.

Bővebben

Maradtak még antiszemiták a Nemzeti Tömörülésben: ismét egy botrány

Az egykori Nemzeti Front (FN), a mai Nemzeti Tömörülés (RN) átalakulása, mérséklődése hangsúlyos elemévé tette az antiszemitizmus elleni küzdelmet. Bár e küzdelem keretében Marine Le Pen pártelnök még apját és egyben elődjét is eltávolította a pártból, maradtak még antiszemiták a Tömörülésben. Ezúttal az egyik pártvezető, Nicolas Bay európai parlamenti asszisztenséről derült ki, hogy szeret „zsidónak öltözni”, illetve a zsidósággal viccelni, amin állítólag az egész delegáció jót mulatott. Fegyelmit indítottak ellene, de főnöke megvédte. Read more

Soós Eszter Petronella: A franciaországi iszlám reformja: még tovább tolódik

A francia köztársasági elnök erőteljes iszlámmal kapcsolatos politikai programot fogalmazott meg legutóbbi, a sárga mellényesek követeléseire reagáló sajtótájékoztatóján. Emmanuel Macron szigorú fellépést ígért az ún. politikai iszlám ellen – különösen a külföldi finanszírozás erősebb kontrolljára utalva. Read more

Forradalmi változás előtt a francia laikus állam?

(Soós Eszter Petronella írása)

Még mindig áll az Emmanuel Macron által tavalyra ígért iszlám-reform, amely potenciálisan az 1905-ös, az állam és egyház elválasztását szabályozó törvényt is érintheti. Sajtóhírek szerint nem is akármennyire: a kormányzat akár a törvény egyharmadát is átírná. A laicitásról szóló, nagy hagyományokkal bíró törvény módosítása azonban nem tetszene mindenkinek… Read more

Tényleg antiszemiták a sárga mellényesek?

(Soós Eszter Petronella írása)

A sárga mellényesek egyes alakjai kapcsán komolyan felmerült a rasszizmus, továbbá az antiszemitizmus vádja. Read more

Soós Eszter Petronella: A kollaboráns Pétain marsall miatt került bajba Macron

Vitát váltott ki Franciaországban, amikor Emmanuel Macron köztársasági elnök azt mondta, hogy [a később a Vichy-Franciaország élén álló] Philippe Pétain nagy katona volt az első világháborúban, ellenben pusztító döntéseket hozott a második világháború alatt. A francia államfő ezzel – bár alapvetően a történelmi tényeknek megfelelően szólalt meg – szembement a történelmi konszenzussal, mely szerint Philippe Pétain marsall megítélését kizárólag második világháborús kollaboráns tevékenysége határozza meg, függetlenül az első világháborús érdemeitől.

Read more

Soós Eszter Petronella: Miért nő az antiszemita erőszak mértéke Franciaországban?

Az eddigi adatok szerint 2018-ban jelentős mértékben nőtt a rasszista és antiszemita erőszak mértéke Franciaországban. Az egyik jellegzetes “terület”, ahol a jelenség kiemelten érezhető, a felsőoktatás (az elmúlt időszakban több egyetemen is megjelentek például antiszemita feliratok, de a pittsburgh-i merénylet után egy nizzai rituális fürdőre (mikvére) is gyűlölködő feliratok kerültek). A jelenség meglepő, hiszen az elmúlt években elindított gyűlölet és rasszizmus elleni kormányzati kampányok eddig sikeresnek tűntek, az esetszám csökkent (ez ugyanakkor nem enyhítette a zsidók félelmét, mivel történt jónéhány kiemelten erőszakos és nagy nyilvánosságot kapó gyilkosság, támadás). Read more

Soós Eszter Petronella: Kongatják a vészharangot az iskolák miatt a francia titkosszolgálatok

Futótűzként szaladt végig a francia sajtón egy, a francia titkosszolgálatoktól kiszivárgott elemzés tartalma. Eszerint a francia iskolákban aggasztó mértéket öltenek a vallásközi feszültségek, illetve a vallással kapcsolatos problémás viselkedésminták (a beszámolók szerint elsősorban nem mennyiségileg, hanem minőségileg értve az aggasztó mértéket). A szöveg – mely teljes egészében nem került nyilvánosságra – elsősorban a muszlim kisebbség „kommunotarista”, vagyis a köztársasági attitűdtől elkülönülő, csoport- és közösségelvű viselkedési mintáit vizsgálhatja a közoktatásban. Read more

Soós Eszter Petronella: Minek a világösszesküvés?

Pierre-André Taguieff az egyik legismertebb radikalizmus-antiszemitizmus kutató Franciaországban. Az ő nevéhez fűzödik többek között az „új judeofóbia” fogalma, mely az anticionizmus, továbbá az izraeli politika kritikája, a palesztin nép nehézségeinek felemlegetése örvén antiszemita elemeket is rejt magában, egyben importálja a közel-keleti konfliktusokat a multikulturális társadalmakba. Taguieff az ún. új jobboldal gondolkodásával és a világméretű (pl. zsidó) összeesküvést feltételező elméletekkel is foglalkozik. Read more