4 hónapot kapott, mert nem akart „zsidóknak szállítani”

Gyorsított eljárásban négy hónap letöltendő börtönt és pénzbüntetést kapott egy algériai származású ételfutár, miután nem volt hajlandó elfogadni egy megbízást, mondván, „zsidóknak nem szállít”. Az eljárás során kiderült az is, hogy a futár szabályosan nem is dolgozhatott volna Franciaországban, mert jogcím nélkül, illegálisan él az országban. Most ki is toloncolják.

A Le Figaro úgy értesült, hogy a 19 éves férfi úgy tudott Franciaországban dolgozni, hogy valaki más nevén volt a Deliveroo nevű élelmiszer-futár cégnél futár-hozzáférése (ennek a valaki másnak a szerződését azóta megszüntette a cég). Továbbá, a GPS alapján, illetve az egyik sértett zsidó vendéglátós segítségével azonosították be a diszkriminatív elkövetőt.

A vendéglátósok január 7-én azután tettek feljelentést, hogy a megjelenő futár a helyszínen, mobilján keresztül törölte a rendelés-elfogadást, miután megtudta, hogy izraeli specialitásokat felszolgáló éttermek lennének az ügyfelek, hozzátéve, hogy „zsidóknak nem szállít”. A fiatalember a bíróság előtt azzal védekezett, sikertelenül, hogy azért törölte a rendeléseket, mert azok kiszállítása nem érte volna meg neki, az étel jellegéről meg azért kérdezősködött, mert kíváncsi természet.

A sértetteket meglátogatta Izrael állam nagykövete, Daniel Saada is.

A strasbourgi bíróság az ítélet kihirdetése során arról rendelkezett, hogy a fiatalembert őrizetbe kell venni. A belügyminiszter pedig azt közölte: antiszemita tettéért nemcsak megbüntetik, hanem a büntetése letöltése után vissza is fogják toloncolni Algériába. A kiutasításról már megszületett a határozat.

A zsidó ernyőszervezet, a Crif – s más szervezetek – rendkívül aktívak voltak az ügyben, a Crif elnöke például egyeztetett a Deliveroo franciaországi ügyvezetőjével, Melvina Sarfati El Grablyval. Az igazgató elítélte az esetet, és a belső vizsgálat utánra azt ígérte, hogy ismét felveszi a kapcsolatot a Crif-fel, amely a bírósági ítéletet példamutatónak nevezte (ellentétben a Soral-Dieudonné univerzum anticionista pártjával, amely az ítélet nyomán az Izrael-kritikusokat féltette a közösségelvű elnyomástól, mondván az anticionistákat ütik, a pedofilokat meg nem).

A per során a sértettek ügyvédei azt is pedzegették, hogy a futárcég üzleti modellje és rendszere vajon mennyire enged teret az átláthatatlanságnak és az átláthatóságnak (a futárok ugyanis alvállalkozók), de ez a kérdés végül nem volt témája a fenti eljárásnak.

A Crif közleményéből úgy tűnik, hogy a fenti olyan eset, amely – néhány más, elhúzódó, bizalmatlanságot gerjesztő esettel és büntetőeljárással szemben – inkább arra alkalmas, hogy növelje a franciaországi zsidó közösségek bizalmát az államhatalomban és az igazságszolgáltatásban. Egyébként a futárcég ügyvezetőjét Marlène Schiappa állampolgárságért felelős miniszter – aki a laikus állammal, a külföldiek integrációjával, a radikalizáció megelőzésével is foglalkozik – látványosan magához kérette.

 

Soós Eszter Petronella

Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő, politológus (ELTE ÁJK, 2009), francia nyelv és irodalom szakos bölcsész (ELTE, BTK, 2008). Egyetemi tanulmányai alatt eltöltött egy évet a párizsi Sciences Po-n, az Eötvös Collegium tagja volt, illetve nemzetközi kapcsolatokat hallgatott a Mathias Corvinus Collegiumban. 2019-ben szerzett doktori fokozatot (PhD) az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Politikatudományi Doktori Iskolájában. A Milton Friedman Egyetem adjunktusa, a www.franciapolitika.com szerkesztője.

A szerző további írásai itt olvashatók