Az Izlandi Zeneszerzők és Szövegírók Szövetsége Izrael kizárását kéri az Euróvízióról

Az Izlandi Zeneszerzők és Szövegírók Szövetsége (RUV) bojkottálná az Euróvíziót, amennyiben Izraelt nem zárják ki a dalfesztiválról. A testület hivatalos közleményben jelentette be, hogy hivatalosan is felkérték az Izlandi Nemzeti Műsorszolgáltatót az eurovíziós részvételtől való tartózkodástól. 

Noa Kirel révén Izrael a harmadik helyezést érte el a 2023-as Eurovíziós Dalfesztiválon

A szervezet hangsúlyozta a háború és az ártatlan életek elvesztése elleni kiállás fontosságát.

„Mindannyiunknak kötelessége állást foglalni a háború, a civilek és ártatlan gyerekek meggyilkolása ellen. Mindig megvan a lehetőségünk, hogy ne adjuk a nevünket az ehhez hasonló dolgokhoz, akár magánszemélyek vagy állami intézmények vagyunk. Tartozunk annyival a katonai erővel fellépő nemzeteknek, hogy nem osztozunk velük egy olyan eseményen, amelyet mindig az öröm és az optimizmus jellemez” – olvasható az izlandi művészek közleményében. A RUV hétfő délutánra demonstrációt is szervez az ügyben.

A hét elején a verseny lebonyolításáért felelős Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége egy belga újságnak írt levelében kijelentette: mivel az Izraeli Műsorszolgáltató Hatóság betartja az összes versenyszabályzatot, ezért nem tiltják el a részvételtől a megfogalmazott bojkottfelhívások miatt. Hozzátették: az Eurovízió a közszolgálati műsorszolgáltatók és nem a kormányok közötti verseny, és az izraeli közszolgálati műsorszolgáltató már öt évtizede partner.

A szervezet megerősítette, hogy Izrael más nemzetközi versenyeken is részt vesz, majd megjegyezték: az Eurovízió továbbra is apolitikus esemény marad, amely világszerte egyesíti a közönséget.