A nyílt utcán vertek össze egy zsidó férfit Franciaországban

Liron Rozenhaftot azt követően támadták meg, hogy választási plakátokat ragasztott felesége, a jobbközép republikánus párt, A Köztársaságiak jelöltje, Audrey Rozenhaft számára. Két járókelő “mocskos zsidónak” nevezte Rozenhaftot miután elolvasták a plakáton szereplő nevet, majd letépték a hirdetményeket – írja a The Jerusalem Post. 

A férfit ekkor többen is követni kezdték, egyebek mellett egy robogóról is szemmel tartották. Liron Rozenhaft azt mondta ekkor nekik, hogy Franciaország “még mindig demokrácia”.

A fizikai bántalmazásról a felesége számolt be egy Facebook-bejegyzésben. Állítása szerint a férjét eszméletlenre verték, a hatóságoknak pedig felrótta, hogy engedték elhatalmasodni a környéken a bűnözést és az erőszakot. A Le Parisien napilap úgy tudja, hogy Rozenhaft kisebb sérüléseket szenvedett, többek között agyrázkódás érte.

Jeanne Barseghian, Strasbourg polgármestere elítélte a történteket, és azt mondta, hogy nem nézik el az erőszakot, amely különösen sokkoló, ha a demokratikus kurzus ellen irányul. A városvezető nem tett említést a támadás állítólagos antiszemita indíttatásáról. Az egy hete történt incidens ügyében a rendőrség nyomoz.