Megjelent az új rasszizmus és antiszemitizmus elleni francia stratégia  

 

Soós Eszter Petronella írása

 

Bemutatta a francia kormányfő, Édouard Philippe a kormányzat friss rasszizmus és antiszemitizmus elleni, 2018-2020 közötti időszakra vonatozó stratégiáját (az előző dokumentum a 2015-2018 közötti időszakra szólt). A stratégia a sajtóbeszámolók szerint az internetes gyűlöletkeltés elleni harcra fókuszál, ugyanakkor összesen négy fókuszpontot határoz meg, s ezek közül csak az egyik az internetes gyűlöletkeltés.

Édouard Philippe miniszterelnök szerint törvényt fognak módosítani, hogy az illegális, gyűlöletkeltő tartalmakat könnyebb legyen eltávolítani az internetről (és európai szinten is olyan javaslatokat tesznek majd a franciák, amely az ilyen tartalmak eltávolítására kényszeríti a közösségi médiát és a szolgáltatókat; azonban ezeket az európai lépéseket nem várják meg, a francia jogszabályok megváltoztatását megkezdik ezek hiányában is). Philippe a bemutatáskor hangsúlyozta egyébként, felidegesíti, hogy egy focimeccs kalózfelvételét könnyebb leszedetni az internetről, mint egy antiszemita szöveget.

A javasolt törvénymódosítások előkészítésébe bevonják a zsidó szervezeteket tömörítő Crif (Conseil représentatif des institutions juives de France) alelnökét, aki egy háromtagú bizottság tagjaként tesz majd konkrét jogalkotási javaslatokat.

Az egyik előzetesen javasolt megoldás, hogy az online platformoknak – egy bizonyos számú felhasználó felett – kötelező legyen jogi képviselettel rendelkezniük Franciaországban, s ez a képviselet egyben hatósági összekötőként is funkcionáljon. Az anonim, gyűlöletkeltő fiókok bezárását ugyancsak megkönnyíthetik. Szélesíthetik viszont az anonimitást (azaz a nyomozók anonim fellépését) az online nyomozások során – e nyomozati módszerek eddig csak pedofil és terrorista ügyekben voltak megengedettek. A kormány a stratégiában kritizálja az online algoritmusok működését, amelyek azt teszik lehetővé, hogy a felhasználó újra és újra ugyanolyan tartalmakkal találkozzon (hiszen azok tetszenek neki, így azokhoz hasonlóakat ajánl fel neki a rendszer – ezt a jelenséget, vagyis amikor az ember nem találkozik az övétől eltérő véleményekkel és nézőpontokkal, szűrőbuboréknak nevezzük).

A kormányzati nyilatkozók a gyűlöletkeltő tartalmak elleni legújabb német törvényt egyébként olyan mintának tekintik, mint amely korrigálva érdekes és tanulmányozandó, ugyanakkor óvatosnak is tűnnek a szólásszabadságot érintő korlátai miatt.

Az online világ szabályozása mellett a kormányzat a civil szféra bevonásával, illetve az oktatás segítségével is fel kíván lépni a rasszizmus és az antiszemitizmus ellen. A stratégia szerint már általános iskolában meg kellene tanulniuk a gyerekeknek az állampolgári nevelés órákon, hogy hogy működik a rasszizmus és az antiszemitizmus. Az áldozatok védelmét is erősíteni kívánja a kormányzat a jogrendszerben (az áldozat például brit mintára már a feljelentéskor minősíthetné, ha úgy érzi, rasszista, antiszemita bűncselekmény áldozata).

A zsidó közösség számára különösen fontos gesztus az Ilan Halimi-díj megalapítása, melyet minden év február 13-án – Ilan Halimi halálának az évfordulóján – adnának át olyanoknak, akik sokat tettek a rasszizmus és antiszemitizmus ellen a fiatalság körében (a 23 éves, zsidó Ilan Halimit 2006-ban rabolta el, kínozta és gyilkolta meg a főként fiatal muszlimokból álló „barbárok bandája”, pénzt remélve a fiatalember amúgy nem gazdag zsidó családjától).

 

Nemzeti Front – vissza a radikális múltba?  

 

Soós Eszter Petronella írása

Nem sikerült túl jól a Nemzeti Front március 10-11-i „újraalapító kongresszusa”. Ha a párt azt az üzenetet akarta küldeni, hogy lehiggadt, megszelidült, és megszabadult rasszista és antiszemita áthallásaitól, akkor ez az üzenet biztosan nem jutott el a választókhoz. Az újraválasztott pártelnök, Marine Le Pen által javasolt új név (Nemzeti Összefogás) ugyanis minden, csak nem új, és minden csak nem szelíd… Egy 1941-1944 között létezett kollaboráns (!) párt is viselte, arról nem is beszélve, hogy Jean-Marie Le Pen is használta korábbi kampányaiban. Az amerikai alt-right ikon, Steve Bannon jelenléte és beszéde sem a „frontos higgadás” felé mutatott.

 

Marine Le Pent ellenjelölt hiányában elsöprő többséggel választották újra a Nemzeti Front elnökének. A párton belül ezzel megerősítette a pozícióját, de kifelé nem sikerült ugyanezt megtennie. Az általa „újraalapító kongresszusnak” nevezett esemény ugyanis szinte agyoncsapta az elmúlt évek stratégiai munkáját, a mérséklődést, a higgadást (azt a folyamatot, amelyet Magyarországon inkább „cukiságkampányként” ismerünk a Jobbik kapcsán).

Azt lehetett tudni, hogy Marine Le Pen új nevet kíván adni a Front Nationalnak (FN), mivel úgy vélekedett, hogy a „Nemzeti Front” elriasztja a választókat. Ez egy racionális belátás volt. Arra azonban senki nem számított, hogy a javasolt név (Rassemblement national – „Nemzeti Összefogás”) több sebből vérzik majd.

Először is egy háborús kollaboráns párt viselte ezt a nevet (Rassemblement national populaire – „Nemzeti Népi Összefogás”), ami finoman szólva sem jó üzenet, ha az ember azt akarja közvetíteni, hogy lehiggadt, mérséklődött és kormányzásra készül. Már csak azért sem, mert a szóban forgó kolaboráns párt logója igencsak hasonlít a náci horogkeresztre… Másodsorban az is kiderült, hogy a név nem szabad, valaki már bejegyeztette, ilyen szervezet már létezik. Marine Le Pen kijelentette, bepereli azt a politikust, akinek a pártja használja ezt a nevet – és az FN logójára hasonlító lángot. Egyébként Le Pen szerint valójában az FN jegyeztette be a nevet 1986-ban (papa Le Pen ideje alatt). Más információk szerint mindössze néhány héttel ezelőtt vette meg a jogokat a párt. A helyzet zavaros tehát.

Így ha az FN tényleg nevet akar változtatni, és ragaszkodik a problémás javaslatához, elképzelhető, hogy előtte elhúzódó jogi vitákba kell kezdenie. Le Pen az amatőrizmussal (mert mi más lenne az előzetes ellenőrzés hiánya és a náci referencia?) olyan helyzetbe lavírozta magát, amelyből nem tud jól kijönni. Vagy változtatnia kell a javaslatán, ezzel elismerve az elkövetett hibát, vagy bele kell mennie egy kétséges és időhúzó vitába, amely elveszi a teret az FN tartalmi politikájától.

Amiről egyébként hirtelen nem is lehet tudni, hogy milyen. A sajtó egy része igyekezett azt hangoztatni, hogy az FN majd visszatér az alapokhoz, és a bevándorlásra fókuszál, de az igazi kérdés szerintem nem ez. Az igazi kérdés az, hogy az FN megőrzi-e a köztársasági referenciákat, amelyeket 2011-2012 óta erőteljesen alkalmaz, vagy pedig visszatér a korábbi, Jean-Marie Le Pen-féle FN szellemiségéhez. Ebből a szempontból érdemes tehát vizsgálni a korábbi Trump-tanácsadó Steve Bannon azon üzenetét, hogy az FN-nek nem kell aggódnia, ha rasszistának, iszlamofóbnak stb. nevezik. És ebből a szempontból érdemes figyelni Marine Le Pen volt asszisztensét is, aki a kongresszus margóján részegen, egy bárban „koszos négerezett” egyet. A másik fontos kérdés ezen a téren, hogy miként viszonyul majd Le Pen a gaulle-ista örökséghez, amelyre egyre gyakrabban hivatkozott 2011-2017 között. Megmarad-e a szociális fordulat, vagy pedig visszatér a párt a vidéki konzervatívoknak tetsző gazdasági liberalizmushoz? A harmadik kérdés pedig az, hogy mi lesz a szuverenista üzenetekkel, az unióból és az eurozónából való kilépéssel, ami – Le Pen korábbi jelzése szerint – immáron nem prioritás az FN számára. Ezekben az ügyekben egyelőre nehéz tisztán látni. Az elemzések szerint Le Pen mostantól a jobboldal egységesítésére, illetve jobboldali szövetségkötésre törekszik (egy időközi választáson például a republikánusok támogatására szólított fel), de hogy ez tartalmilag hogy néz majd ki, egyelőre kérdéses. Mert egyelőre úgy tűnik, hogy a 10-15 évvel ezelőtt megkezdett ördögűzés éppen a visszájára fordul

Ha így van, ha nincs korrekció, akkor előbb-utóbb e sorok írójának is revideálnia kell korábbi önmagát. Sokáig úgy tűnt, hogy Marine Le Pen nagy stratéga, akinek csak a fegyelmezettségén múlik, hogy mikor lesz francia elnök. Az elrontott vita és az elrontott kongresszus nyomán azonban lehet, hogy valójában nem is ő volt a nagy stratéga, hanem az a – gaulle-ista – alelnöke, Florian Philippot, aki tavaly ősszel kilépett a pártból, és most már a saját, Patrióták nevű mozgalmát vezeti… Le Pen Philippot nélkül egyelőre minden, csak nem meggyőző, vagy éppen ügyes. Ha ezzel a kongresszussal a jövőbe akart tekinteni, nem sikerült neki. Noha a kongresszusi beszédében hangsúlyozta, hogy a korábban tiltakozásra építő párt immáron egyetlen célra tekint: a hatalom megszerzésére, az eredmény egyelőre inkább tűnik „vissza a múltba”-hadműveletnek, mint sikeres építkező akciónak.

Kevesebb, de erőszakosabb: így áll a gyűlölet Franciaországban

Soós Eszter Petronella írása

Közzétette a francia Belügyminisztérium a 2017-re vonatkozó „gyűlöletstatisztikákat”. Az adatok egyszerre bíztatóak és csalódást keltőek: az abszolút számok csökkennek, vagyis egyre kevesebb a gyűlölet-bűncselekmény, de a belügy szerint „a csökkenés nem fedheti el”, hogy az erőszakos cselekmények száma viszont nő. A zsidó közösséget éppen néhány ilyen erőszakos cselekmény aggasztja a legjobban.

A jó hír: a rasszista, muszlimellenes, antiszemita gyűlölet-bűncselekmények száma összességében 16%-kal csökkent a 2017-ben az előző évi adatokhoz képest. 2017-ben 950 ilyen bűncselekményt jegyeztek fel, vagyis ennyi vált ismertté (az ilyen esetek kapcsán jelentős a látencia, tehát a statisztikai adatokat ennek megfelelően érdemes olvasni).

A leginkább a muszlimellenes cselekmények száma csökkent (34,5%-kal), ezt követik a rasszista bűncselekmények (14,8%-kal), s végül 7,2%-kal szorultak vissza az antiszemita cselekmények. Az egyes bűncselekmény-típusok közül az úgynevezett fenyegetések száma csökkent a legnagyobb mértékben (az antiszemita fenyegetések 17,1%-kal estek vissza, a muszlimellenes fenyegetések 58,5%-kal, míg a rasszista fenyegetések 17,36%-kal). A Belügyminisztérium nem találgat a csökkenés okait illetően, de a muszlimellenes cselekmények számának visszaesése jó eséllyel annak köszönhető, hogy egyre távolodnak időben a 2015-2016-os iszlamista terrorcselekmények (egyébként az iszlám társadalmi megítélése is érdemben javult az elmúlt időszakban Franciaországban, ami összecseng a bűnüldözés adataival).

A Belügyminisztérium kiemeli, hogy az erőszakos cselekmények száma mind a rasszista, mind a muszlimellenes, mind pedig az antiszemita bűncselekmények esetében nő, ezen belül az antiszemita erőszak „aggasztó mértékben” (2016-ban 77 ilyen esetre került sor, 2017-ben pedig 97-re, ezen belül viszont csökkent a személyek elleni erőszakos cselekmények száma, 42-ről 30 esetre). A templomok, temetők és egyéb vallási épületek elleni támadások során még mindig a keresztény kegyhelyeket éri a legtöbb támadás, de 2017-ben jelentősen, 22%-kal nőtt a zsidó érdekeltségek elleni támadások száma (23 eset 2016-ban, viszont 28 2017-ben).

A zsidó közösséget 2017-ben számos olyan eset rázta meg, amelyek beleillenek a „kevesebb, de egyre erőszakosabb” trendbe. 2017-én április 4-én gyilkolta meg, dobta ki az ablakon Sarah Halimit egy bizonyos Kobili Traoré, aki állítólag „Allahu Akbar!” felkiáltással kísérte tettét. Az ügy azóta is a francia zsidóság kiemelt ügye, elsősorban az a kérdés nyitott, hogy az elkövetőt antiszemita gyilkosságért vonják-e felelősségre, vagy „sima gyilkosságért”. 2017. szeptember 7-én pedig az otthonában támadtak meg, raboltak ki egy zsidó családot (egy a közösségben ismert és igen aktív embert), a rablók pedig közölték hogy „zsidók vagytok, van pénzetek”. Ezek az esetek azt üzenték a zsidó közösség tagjainak, hogy már nemcsak az utcán, hanem otthonaikban sincsenek biztonságban. A feszültségek 2018 elejére sem csökkentek, csak az elmúlt két hónapban arról számolhatott be a sajtó, hogy leégett egy kóser bolt, illetve megtámadtak két, kipát, illetve zsidó iskolai egyenruhát hordó iskolás gyereket is. Francis Kalifat, a francai zsidó szervezeteket tömörítő Crif elnöke a napokban azt nyilatkozta, hogy „a nagyobb városok peremén található, úgynevezett problémás negyedekben az antiszemitizmus a mindennapok része. Graffitik az autókon, leszakított postaládák, szándékos lökdösődés a liftben. Mindez olyan légkört teremt, amely a bizonytalanság érzését kelti az érintettekben, és arra ösztönzi őket, hogy elhagyják ezeket a környékeket”.

A Belügyminisztérium a 2017-ről közleménye végén egyébként azt ígéri, hogy pár héten belül nyilvánosságra hozza a 2018-2020 közötti tárcaközi tervet a rasszizmus és az antiszemitizmus megfékezésére. Úgy tűnik, a gyűlölet-bűncselekmények számának globális csökkenése arra utal, hogy a 2015-2018 közötti terv megvalósítása nem kidobott pénz volt, annak ellenére, hogy az erőszakos cselekmények számán ez – remélhetőleg: egyelőre – nem látszik.

Se kipa, se kereszt: bekeményít a francia házelnök

(Soós Eszter Petronella írása)

A francia házelnök elővette a szigorú arcát. Először is lecsap a renitens képviselőkre: a távolmaradókra, a szavazásokban részt nem vevőkre bírság vár a már most is létező, de eddig nem igazán alkalmazott szabályok alapján. A Nemzetgyűlés elnöke javaslatára a házbizottság (Bureau) szabályozta továbbá az ülésteremben viselhető ruházatot is, s ennek keretében azt is megtiltotta, hogy a képviselők látható vallási jelképeket (keresztet, kipát, fejkendőt stb.) viseljenek.

A szavazások kevesebb mint kétharmadán részt vevő képviselőkre pénzügyi bírság várhat a házelnöktől, François de Rugy-től, aki úgy vélekedett, hogy a létező szabályokat alkalmazni kell, és a pénztárcánál támadva kell fegyelmezni azokat a képviselőket, akik nem vesznek részt tisztességesen a Nemzetgyűlés munkájában. Ez természetesen az igazolatlan hiányzásokra vonatkozik. Amikor valaki két egymás után következő bizottsági ülésről is hiányzik, szintén büntetésre számíthat – viszont az erre vonatkozó szankciós rendszert már most is alkalmazzák.

A képviselők távolmaradása hetek óta izgatja a házelnököt, mivel a német kollégája, Wolfgang Schäuble januári látogatásán, amikor az Élysée-szerződés megkötésének 55 évfordulóját ünnepelték, alig lézengtek az ülésteremben. Ezzel szemben a német Bundestag sorai sokkal inkább tele voltak, amikor a testület elfogadta ugyanazt az ünnepélyes határozatot, amelyet később a francia Nemzetgyűlés is. A házelnök továbbá kikelt azon képviselők ellen is, akik nem az emberek napi problémáival foglalkoznak, hanem a média-sikerrel és a Youtube-nézettségükkel foglalkoznak – a sajtó szerint ez egy François Ruffinnek, a radikális baloldali Lázadó Franciaország képviselőjének szóló beszólás volt, akinek a parlamenti fellépése hozzájárult az üléstermi öltözködési szabályok szigorításához is.

A képviselők megregulázásának másik fontos lépése ugyanis az üléstermi öltözködés szigorítása. A kötelező nyakkendő-viselési hagyományt éppen a radikális baloldalra tekintettel szüntették meg az új Nemzetgyűlés tavalyi hivatalba lépésekor, ám miután Ruffin egyik parlamenti beszédét egy futball-mezben mondta el, a házbizottság (Bureau) lépett: a képviselőknek mostantól ugyan nem kötelező nyakkendőt hordani, de semleges öltöztben kell megjelenniük, tilos reklám- vagy politikai szlogenekkel, egyenruhával, logókkal megjelenni, látható vallási jelképeket hordani, vagyis bármi olyat felmutatni, megmutatni, ami nem szóban, hanem vizuálisan fejezi ki a megszólaló képviselő véleményét. Az is tilos, ami miatt a magyar parlamentben is sok vita zajlik: bármiféle tárgyi segédeszközt használni.

Ami a látható vallási jelképeket illeti, azok tiltása minden bizonnyal „járulékos” költsége a szabályozásnak, mivel a képviselők egy-két kivételtől eltekintve (egy-egy kereszt, egy-egy fejkendő, illetve egy-egy szimbolikus kipa-viselés) nem igazán jelenítettek meg vallási jelképeket a Nemzetgyűlésben eddig sem. Az új szabályozás átveszi az iskolákra vonatkozó törvény kifejezéseit. A lényeg: ing és blúz alatt diszkréten lehet – a szabály a látványosan elhelyezett szimbólumokat tiltja.

Ezzel kapcsolatban az elégedetlenek egyébként azt a jogos kérdést vetik fel, hogy a képviselőkre miért kell az állami alkalmazottakhoz hasonlóan vonatkoztatni a világnézeti semlegesség követelményét, mikor éppen azért küldték őket a választók a Nemzetgyűlésbe, hogy egy bizonyos világnézetet képviseljenek. Az ellenoldal mellett szóló érv azonban, hogy a képviselő nem részérdekeket, hanem az egész nemzetet, a közérdeket képviseli a köztársaságban, az pedig a francia gondolkodás szerint oszthatatlan… Mindenesetre úgy vélem, azoknak van igazuk, akik úgy látják, hogy a francia laikus gondolkodás radikalizálódásának, állampolgárokra való kiterjesztésének vagyunk folyamatosan a tanúi – ez a szabályozás pedig ennek a radikalizálódásnak egy újabb lépéseként értelmezhető.

Kipát viselt, megverték a francia kisgyereket

Soós Eszter Petronella írása

Hogy a francia zsidóság sem az utcán, sem az otthonaiban nem érezheti magát teljes biztonságban, az az elmúlt években sajnos napi sajtóközhellyé vált, és a közösség is hangsúlyozza. Úgy tűnik, valóban nem ok nélkül, hiszen a sérelmek sora a pofozkodástól a gyilkosságig terjed. Most egy újabb felkavaró támadás történt: egy gyermeket vertek meg, miután kipával a fején ment ki az utcára. A statisztikai adatok is azt mutatják, hogy nő az erőszakos antiszemita incidensek száma.

A nyolc éves francia fiú egy párizsi külvárosban, Sarcelles-ben igyekezett délutáni különórájára, amikor két tinédzser támadó földre rántotta és megverte a francia és a nemzetközi sajtó beszámolói szerint. Az ügyészség jelezte, hogy antiszemita támadásként kezeli az ügyet (ugyanakkor hallani olyan hangokat is, hogy nem biztos, hogy az antiszemita motiváció bizonyítható lesz). Nem ez az első eset, hogy zsidó gyermeket támadnak meg Franciaországban, ebben pár hete már egy kamaszlányt is megpofoztak az utcán, miután egy zsidó iskola egyenruháját viselte.

A francia köztársasági elnök, Emmanuel Macron tweetekben reagált az újabb erőszakos esetre. Úgy vélekedett, hogy amikor egy állampolgárt a kora, megjelenése, vallása miatt megtámadnak, akkor a köztársaságot támadják; és hangsúlyozta, hogy a köztársaság a zsidó közösség mellett áll az ilyen cselekmények elleni fellépésben.

A miniszterelnök, szitntén egy tweetben, Édouard Philippe úgy vélekedett, hogy az antiszemitizmus egy új és erőszakos formája jelent meg Franciaországban. A Nemzetgyűlésben is elmondta, hogy tűrhetetlen, hogy gyerekeket támadjanak azért, mert vallási jelképet hordott.

Az elnök és a miniszterelnök találkoztak a zsidó közösség tagjaival. A kormányfő megerősítette, hogy tárcaközi terv készül a rasszizmus és az antiszemitizmus elleni iskolai program előkészítésére.

Statisztikailag 2017-ben mind a rasszista, mind az antiszemita, mind a muszlimellenes cselekmények száma csökkenést mutat Franciaországban (az antiszemita incidensek 7,2%-ot estek). A Belügyminisztérium az adatok közlésekor úgy vélekedett azonban, hogy mindez nem fedheti el, hogy növekszik az erőszakos antiszemita incidensek száma. Érdekesség, hogy a templomok és temetők megrongálásában továbbra is a keresztény incidensek járnak élen (878 eset), és ezen esetek száma csökkenő tendenciát mutat. A zsidó kegyhelyeket érő támadások száma 28 volt, de ez 2016 és 2017 között 22%-os emelkedést jelent.

Miért szedeti le a francia Államtanács a keresztet II. János Pál szobráról?

A magyar konzervatív és vallásos közösségeket megdöbbentette a hír, hogy a francia Államtanács leszedeti a keresztet II. János Pál pápa Ploërmelben található szobráról. Úgy hírlik, a lengyel kormányfő mellett egy magyar iskola is felajánlotta, hogy befogadná az eltávolítandó szimbólumot. De miről van szó? A liberális Franciaország multikulturális, píszí őrületével van dolgunk, ahogy azt sokszor olvashatjuk, vagy pedig valami egészen másról? 

II. János Pál pápa szobra Ploërmelben

A magyar sajtóban többször találkozni azzal a jogi hivatkozással, hogy a szobor, pontosabban a kereszt köztéri jelenléte ellentétes az állam és egyház szétválasztásának (a laicitásnak) az alkotmányos elvével, illetve az 1905-ös, az állam és egyház szétválasztásáról szóló törvénnyel.

Csakhogy ennél sokkal többről, sokkal pontosabb törvényi utalásról van szó, és ez a probléma megértése szempontjából rendkívül fontos. Az Államtanács ugyanis nem az állam és egyház szétválasztásának túlterjeszkedő elvi értelmezése,, hanem a törvény szó szerinti értelmezése révén szedeti le a szóban forgó keresztet.

Ugyanis az említett 1905-ös, 112 esztendővel ezelőtt elfogadott jogszabály a 28. cikkben világosan megfogalmazza, hogy a törvény hatályba lépésétől kezdve tilos köztereken és középületeken vallási jeleket vagy jelképeket elhelyezni.

A tiltás alól kizárólag a templomok, az imahelyek, a felekezeti temetők és a múzeumok jelentenek kivételt – viszont értelemszerűen a törvény hatályba lépése előtt épített emlékműveket és jelképeket, így az 1905 előtti feszületeket sem érinti az eltávolítás kötelezettsége. Ha ott van a falu végén, akkor természetesen maradhat. Annak sincsen akadálya, hogy napjaink vallási közösségei – magánpénzből – új templomokat, zsinagógákat és mecseteket emeljenek, és azokon elhelyezzék a számukra fontos vallási jelképeket.

2017-ben viszont, egy olyan közterületnek számító téren, mint ahol esetünkben II. János Pál pápa újonnan emelt szobra található, a kereszt nyilvánvalóan törvénybe ütköző jelkép (II. János Pál pápa személye történelmi, kulturális és politikai szerepe miatt nem volt kérdés az Államtanács számára, csak a kereszt eltávolítását rendelte el).

A laicitással foglalkozók szerint ilyen esetekben az eltávolítás nem ritka ítélet, ráadásul a felállító önkormányzatra a világnézeti semlegesség követelménye világosan vonatkozik, hiszen a Köztársaság ugyanezen törvény értelmében nem ismerhet el egyetlen vallást sem.

A katolikusok és a jobboldal egy része egyébként válaszként bevezette a #MontreTaCroix (mutasd a kereszted!) hastaget, amelynek használatával a Franciaország területén található kereszteket töltötték fel a közösségi médiába. Csakhogy ezek között sok volt a templomon vagy más vallási célt szolgáló épületen található és 1905 előtti jelkép. Természetesen ezek a feltöltések sok kritikát kaptak (például itt és itt) éppen azért, mert ezekre a jelképekre a hivatkozásul szolgáló törvény épp nem vonatkozik.

Hogy az állam és egyház szétválasztásának radikális, francia modelljéről ki mit gondol, az természetesen lehet vita tárgya, de szó sincs arról tehát, hogy valamiféle modern vallásellenesség vagy píszí multikulturalizmus jegyében szedették volna le a szóban forgó keresztet. A francia laicitás modellje 112 éves, és mint ilyen, egy két évszázados egyházellenességen, a trón s oltár egységétől való félelmen nyugszik – melyben a Köztársaság korai alapítói monarchista veszélyt láttak.

(Soós Eszter Petronella írása)

Izrael-barátságon és antiszemitizmuson vitatkozik Manuel Valls és Jean-Luc Mélenchon

Lehet, hogy a cikk címe egy kicsit megtévesztő. Ugyanis inkább arról van szó, hogy Manuel Valls volt miniszterelnököt aktívan támadja Jean-Luc Mélenchon, a francia radikális baloldali Lázadó Franciaország vezetője, a volt miniszterelnök pedig visszatámad. A radikális baloldali politikus a volt kormányfőt súlyos szavakkal illette („szemét”), majd hatalmas internetes vitába és nyilatkozatháborúba keveredett vele. A téma: Izrael, antiszemitizmus, cionizmus.

Jean-Luc Mélenchon

A vita október elején kezdődött, amikor Jean-Luc Mélenchon sajtóhírek szerint lenácizta és leszemetezte Manuel Valls volt szocialista miniszterelnököt – képviselőtársát – a Nemzetgyűlés egy eseti bizottságának az ülésén. Ezután le is mondott a testületből, mert azt szerinte egy olyan ember vezeti, aki közel áll a szélsőjobb etnicista nézeteihez, és aki az izraeli szélsőjobbal parolázik, itt különösen az izraeli igazságügyi miniszterrel való találkozására gondolva. (Erre Valls megérdeklődte, hogy az egész vitának mi köze Izraelhez, és arról miért nem szólnak, hogy a Munkapárt vezetőjével is találkozott.) Annyit persze érdemes finomítani, hogy az egyetlen nyilatkozó tanú nem emlékszik, hogy a nácit Mélenchontól hallotta, vagy Valls súgta neki, hogy Mélenchon lenácizta – és sajnos Valls sem hallotta pontosan a dolgokat, mint kiderült. Mélenchon pedig azt állítja, nem nácizott, igaz, azt nem tagadta, hogy mondott mást, keményet…

A két képviselő – akik egykoron a Szocialista Pártban együtt politizáltak, csak Mélenchon azóta radikális mozgalmat alapított, Valls pedig a Macron-mozgalomhoz közeledett – ezután a Twitteren folytatta a vitát (a Twitter a francia politikában fontosabb platform, mint a Facebook). Mélenchon kijelentette, hogy „Valls bandája” integrálódott a náci internetes oldalak világába, a „fachosphère”-be, mire megindult a „Valls bandájához tartozom” hashtag terjedése.

Néhány nappal később Mélenchonék megint beleszálltak a volt kormányfőbe, amikor egy kétesnek tűnő („anti RACISTE anti SIONISTE anti NOUVEL ORDRE MONDIAL”) Youtube-csatornáról megosztották az Oumma.com nevű muszlim oldal egy Valls-ról szóló videóját, melynek címe: „Örökké kötődöm Izraelhez” (a videó levakarhatatlan az internetről, pedig az eredeti úgy hangozhatott, hogy „a feleségem révén örökké kötődöm”, ami nyilván egy más kontextust jelent). A kérdéses és további vitákat generáló posztot azóta törölték Mélenchonék, de sajtóhírek szerint jó néhány antiszemita kommentár is érkezett a alá.

Manuel Valls egy interjúban támadt vissza. Kifejtette, hogy szerinte Mélenchonék nem veszik észre, „vagy észreveszik, de akkor még nagyobb a baj”, hogy az anticionizmus közel áll az iszlám radikalizmushoz. Vagyis azzal vádolta a radikális baloldal vezetőjét, hogy eteti a radikális iszlámra nyitottakat a politikája által. A volt kormányfő példaként idézte a „lázadós” Danièle Obono képviselő azon posztjait, amelyekben kifejti, hogy nem a Charlie Hebdo-merénylet miatt sírt – szerinte az újság iszlamofób –, hanem mert politikustársai be akarták tiltani, illetve esetenként betiltották a(z antiszemita, anticionista) provokátor humorista, Diedonné előadásait.

Mélenchon szerint ellenfelei minden hétre kitalálnak valamit, ami talán jelzi, hogy kezd kellemetlenné válni számára az ügy. Merthogy az is: talán most vált először nyilvánvalóvá és nagypolitikai szinten is egyértelművé, amit évek óta írunk, és amit évek óta mérnek a kutatók: a radikális jobb és muszlimok mellett a szélsőbaloldal az antiszemitizmus, különösen az „új”, anticionizmusba csomagolt antiszemitizmus egyik melegágya Franciaországban (ez nem minden esetben jelent direkt zsidózást – a célközönségnek éppen elég, ha valaki Izraelre és Izrael politikájára vagy befolyására utalgat a megfelelő kontextusban és hangsúlyokkal). Arra is joggal mutatnak rá elemzők, hogy ez a vita kifejezetten rossz Mélenchonnak, mert így nehéz lesz a radikálisan laikus, republikánus, de a radikális iszlámmal nem türelmes baloldaliakat megszólítania, magánál tartania. Vagyis könnyen lehet, hogy bár Valls megtámadása első körben jó ötletnek tűnik, hiszen a baloldal baloldala nem szereti a volt miniszterelnököt, de hosszú távon ez a fajta politika inkább vihet szavazatokat, mint hozhat, főleg, ha felépül a „Mélenchon szalonantiszemita” narratíva. Úgy tűnik, hogy e narratíva építgetésére a Macron-párt és a szocialisták is nyitottak.

Mélenchon Lázadó Franciaországa és Valls között egyébként nem csak ez az egy ügy okoz feszültséget. Egyrészt Mélenchon rendszerint radikális jobboldali politikával vádolja Vallst, aki cserébe „iszlám-baloldalinak” nevezi őt, ami a francia szóhasználatban azt jelenti, hogy megengedő a radikális iszlámmal szemben is. Másrészt Mélenchonék szerint Valls elcsalta a 2017 júniusi egyéni körzeti nemzetgyűlési választást a lázadós Farida Amrani ellenében. Ezért feljelentést tettek választási csalás gyanúja miatt. Talán erről is szó van: szavazatról, pénzről, befolyásról…

(Soós Eszter Petronella cikke. További írásait itt találja.)

 

Miközben az USA és Izrael kilép a szervezetből, zsidó származású igazgatót választott az UNESCO

(Soós Eszter Petronella cikke. További írásait itt találja.)

Miközben az Egyesült Államok és Izrael éppen elhagyni készül az ENSZ szakosított oktatási, tudományos és kulturális szervezetét, az UNESCO-t, a szervezet a francia, de marokkói zsidó származású Audrey Azoulay-t, Hollande elnök volt kulturális miniszterét választotta új vezetőjévé. Izrael örülhet a döntésnek, mely ugyanakkor még nem végleges, ugyanis a végrehajtótanács döntését november 10-én még az UNESCO közgyűlésének is jóvá kell hagynia.

Audrey Auzolay

A vélhetően nálam több forrásra rálátó New York Times szerint ugyanakkor a szavazás már csak formalitás, így – komolyabb, további politikai botrány hiányában – kimondható, hogy megvan az UNESCO új főtitkára.

Az új főtitkár, Audrey Auzolay multikulturális családól származik (a nagymamája szefárd zsidó, édesapja pedig a marokkói király tanácsadója), és egyébként Hollande volt francia köztársasági elnök felfedezettje – állítólag személyesen a korábbi elnök bátorította, hogy pályázza meg az állást még francia kulturális miniszterként. Auzolay jelöltsége – mely egyelőre egy négy éves mandátumra szól – nem tetszett mindenkinek. Jean-Yves Le Drian a francia külügyminiszter tiltakozó levelet is kapott az arab világ mintegy 50 értelmiségijétől, mert sokan szerették volna, ha az arab világ adta volna a szervezet következő főtitkárát. Auzolay egyébként a katari Hamad bin Abdulaziz al-Kawarit győzte le az ötödik szavazási körben, állítólag nem kis részben az arab világ megosztottságának köszönhetően előrejutva.

Auzolay a szavazás után azt nyilatkozta, hogy hivatalba lépése után vissza kell állítania a szervezet hitelességét, hogy az cselekedni tudjon. Hangsúlyozta, hogy (a hagyományosan multilaterális diplomáciában gondolkodó) Franciaország még elkötelezettebb a szervezet munkája iránt, most, hogy két fajsúlyos ország is bejelentette a távozását. Értsd: Franciaország ebben az esetben is azt teszi, amit hónapok óta tesz, tudniillik ahol diplomáciai űrt és befolyásnövekedési lehetőséget lát, ott lép és elfoglalja a teret. Kérdés, hogy az új főtitkár mennyire lesz partner az új francia elnök közvetítésre és térfoglalásra épülő diplomáciai gyakorlatában – mindenesetre a távolság nem lehet akadálya az egyeztetésnek, mivel az UNESCO székhelye Párizsban van.

Az új főtitkár megválasztására egy nappal azután került sor, hogy az Egyesült Államok és Izrael bejelentették, elhagyják a szervezetet, mivel az álláspontjuk szerint tendenciózusan Izrael-ellenes politikát folytat.

Ebben a körben több palesztin területekre vonatkozó határozat és UNESCO-döntés is kivívta Izrael és az USA haragját, és különösen nagy visszhangot váltott ki, amikor a vitatott státusú, 1967-ben Izraelhez csatolt Hebron palesztin világörökségi helyszín lett, amikor egy döntés a Templomhegyet csak muszlim nevén emlegette, vagy amikor az UNESCO kritizálta Izraelt a jeruzsálemi szent helyek kezelési módja miatt. Más értelmezésben  arról is szó van, hogy a tagállamok e nemzetközi szervezeten keresztül is igyekeznek megvívni kétoldalú konfliktusaikat, ami logikusan, okvetlenül hasonló vitákhoz vezet. A jelenség azonban nem csak palesztin-izraeli viszonylatban jellemző, hanem például Kína és Japán is emlegethető e téren.

Az Egyesült Államok már Barack Obama elnöksége alatt is rossz szemmel nézte az UNESCO működését, vagyis itt nem csak Donald Trump izolacionista, visszahúzódó külpolitikájáról van szó. Miután ugyanis a szervezet 2011-ben felvette Palesztinát a tagjai közé, az Egyesült Államok úgy döntött, nem hajlandó fizetni a tagdíját, ami a teljes szervezet költségvetésének ötödét jelentette, és súlyos érvágás volt az UNESCO számára. Igaz, Obama elnök igyekezett volna megváltoztatni azt a törvényt, amely kötelezte az USÁ-t a kivonulásra Palesztina felvétele esetén, így arra lehet következtetni, hogy a lépésnek jóval több volt a republikánus támogatója, mint a demokrata. Az USA 2018. december 31-ével hatályos kilépése után megfigyelőként kívánja a szervezet munkáját segíteni.

Az USA amúgy nem először lép ki a szervezetből. Ronald Reagan 1984-ben hasonló lépést tett a szervezet kommunista befolyásoltságára és Izrael-ellenességére hivatkozva. Érdekesség, hogy később nem a demokrata Bill Clinton, hanem a szintén republikánus George W. Bush vitte vissza az országot a szervezetbe.

Megvertek és kiraboltak egy zsidó családot Párizs mellett

Soós Eszter Petronella cikke (további írásait itt találja)

Túszul ejtettek, megvertek és kiraboltak egy zsidó családot Párizs Seine-Saint-Denis nevű északi határmegyéjében, egy Livry-Gargon nevű községben – futott végig a világsajtón a hír. A tudósítások szerint a támadás motivációja tagadhatatlanul antiszemita: a támadók, akiket még keres a rendőrség, állítólag azzal érveltek, hogy az áldozatok zsidók, tehát van pénzük, amit ők majd elvesznek és odaadnak a szegényeknek.

A rablók készültek tettükre, semmit nem hagytak a véleletlenre: behatoltás után elvágták az elektromosságot, majd a három családtagot, apát, anyát és fiukat sorban foglyul ejtették és gyilkossággal is fenyegették. A rablók pénzzel, ékszerekkel és hitelkártyákkal távoztak a család otthonából. Azt is tudjuk, hogy az áldozatok ismertek a francia zsidó közösségben, a támadás után meg is szólaltak a médiában. A családfő egy 78 éves egykori aktivista, aki egy zsidó érdekvédelmi egyesület vezetője volt.

Francis Kalifat, az országos zsidó érdekvédelmi ernyőszervezet, a Crif elnöke nyilatkozatában azzal érvelt, hogy a francia zsidók immáron sem az utcán, sem otthonukban nincsenek biztonságban. Utalt a TEV oldalain többször is említett Halimi-gyilkosságra (az ablakon kidobott Sarah Halimi meggyilkolására), amely az elmúlt években – 2015-ös a kóser bolti támadás mellett – a leginkább sebezte a francia zsidó közösséget. A Crif egyébként rendkívüli hírlevelében jelezte, hogy Kalifat a megye prefektusával, és Gérard Collomb belügyminiszterrel is tárgyalt. A rendkívüli hírlevél és a magas politikai figyelem is jelzi, hogy mennyire fontos ez az ügy a közösségnek. Gérad Collomb belügyminiszter egyébként hivatalos közleményben ítélte el a támadást.

Természetesen amíg nem ismerünk minden részletet, addig nehéz az elemzés. Ugyanakkor egy dolog máris biztos: ez az ügy – különösen ha a hatóságoknak nem sikerül gyorsan eredményt felmutatniuk – hasonló nyugtalanságra okot adó szimbolikus üggyé válhat, mint a Halimi-gyilkosság. Ismét egy olyan erőszakos támadásra került sor, amely a zsidó közösség tagjait – ráadásul sokak által ismert tagjait – az otthonukban érte. Ez érthetően tovább növelheti a francia zsidó közösség rossz érzését, bizonytalanságát, különösen a vallásos zsidókét, akik számára a legnehezebb a „rejtőzködés”.

Az elkövetők személye és politikai hovatartozása később tovább bonyolíthatja az ügyet, de erről egyelőre semmiféle információ nem áll rendelkezésre (azonban máris szögezzük le, hogy az elkövetők nem az „új antiszemitizmus” szokásos érvrendszerével, hanem klasszikus antiszemita érvekkel léptek fel). De ne szaladjunk még ennyire előre: a hatóságok keresik az elkövetőket, s a Köztársaságba vetett, az elmúlt időszakban megcsappant zsidó bizalom szempontjából szükséges lenne, hogy mihamarabb megtalálják őket. Bizalom ide, bizalom oda, a tettesek megtalálása persze önmagában nem fogja csökkenteni a közösség félelmét, hiszen nem lehet minden antiszemita rabló és bűnöző mellé rendőrt állítani.

Francia miniszterelnök: újabb antiszemitizmus elleni akcióterv jön

(Soós Eszter Petronella írása. További cikkeit itt találja.)

 A zsidó újév, a Rós hásáná alkalmából október 2-án tartott ünnepségen Édouard Philippe francia miniszterelnök bejelentette, hogy a kormányzat 2018-2020 között is végrehajt egy olyan három éves antiszemitizmus elleni akciótervet, mint amilyet Manuel Valls kormánya – mintegy 100 millió eurós (kb. 30 milliárd forintos) büdzsével – 2015-ben között életre hívott.

Édouard Philippe, Franciaország miniszterelnöke

A francia sajtó szerint a Buffault utcai zsinagógában jelen volt és nagy tapsot kapott Manuel Valls volt kormányfő is, aki az antiszemitizmussal szembeni kíméletlen fellépésével tette magát emlékezetessé a közösség körében (Manuel Valls felesége révén közvetlenül is kötődik a zsidó közösséghez).

Emlékeztetőül, a 2015-ö akcióterv mintegy 40 részletes intézkedésből állt, többek között így került be a büntető törvénykönyvbe, hogy a rasszista és antiszemita motiváció minden bűncselekmény esetén súlyosbító körülménynek számít.

Beszédében Édouard Philippe jelenlegi miniszterelnök kiemelte, hogy a 2018-2020 közötti új akcióterv középpontjában az online gyűlölködés felszámolása áll majd. A kormányfő hangsúlyozta, hogy a tervet a zsidó közösséggel együttműködésben készítik majd el (ez politikailag indokolt, ugyanis az elmúlt időszakban látszódott némi törés a kormányzat és a francia zsidó közösség között, különösen a Halimi-gyilkosság nyomozása kapcsán).

Vagyis a bejelentés részletei még nem ismertek. Az biztos, hogy a 2015-2017 közötti tervvel kapcsolatos értékelések elindultak, de ez még nem tűnik teljesen kész munkának. 2014 novembere óta egyébként közvetlenül a miniszterelnök szervezete alá tartozik a Dilcra nevű kormányzati tárcaközi egység, mely a rasszizmus, az antiszemitizmus és az LMBT-közösséget érő támadások és gyűlölet-bűncselekmények ügyeivel foglalkozik, így a rasszizmus és antiszemitizmus elleni tervek végrehajtását is felügyeli.

Édouard Philippe arra is emlékeztetett, hogy 2016-ban jelentősen csökkent az antiszemita esetek száma, ugyanakkor óvatosságra is intett az antiszemitizmus és „új formája”, az anticionizmus mindennapivá válásával szemben. Philippe itt arra utalt, hogy 2016-ban az antiszemita esetek száma 58,5%-kal csökkent Franciaországban a belügy végleges adatai szerint (a muszlimokkal szembeni esetek száma is hasonló arányban, 57,6-kal esett, növekedett viszont a keresztényellenes cselekmények száma).

Az új antiszemitizmus elleni terv bejelentésére ugyanazon a napon került sor, amikor a 2012-es toulouse-i antiszemita merénylő, Mohamed Merah testvérének, Abdelkader Merah-nak megkezdődött a nagy érdeklődésre számot tartó, várhatóan öt hetes bírósági pere. A fiatalembert és Merah egy másik barátját bűnrészességgel vádolják.