Zsidó jelölt külföldi zsidókról a francia kampányban
Eric Zemmour a francia elnökválasztás legérdekesebb szereplője. Még be sem jelentette az indulását, de már kontrollálja a vita irányát, és minden releváns szereplő elkezdett számolni vele, akár úgy is, mint második körös esélyes (folyamatos az erősödése, egy mérés már csak 1-2 pontra találja a bejutástól, annyira utolért mindenkit). A zsidó származású szélsőjobboldali (ideológiailag Marine Le Pentől jobbra álló) publicista a napokban nemcsak a franciaországi muszlimoknak, hanem a zsidóságnak is üzenetet küldött. Új könyvében – melynek promotálása egyfajta előkampányként szolgál – ugyanis mondanivalója akadt a terrorista Mohamed Merah 2012-es zsidó áldozatairól.
Zemmour gyakorlatilag azt állítja, hogy a tény, miszerint a toulouse-i terrorista zsidó áldozatait Izraelben temették el, árulkodik arról, hogy az áldozatok idegenek, akik nem illeszkedtek be tökéletesen a francia társadalomba. Persze az üzenet nem elsősorban a zsidóságnak szól, noha kétségkívül felébresztheti a zsidóság kettős lojalitásáról szóló elméleteket (már az efféle üzenetekre vevő antiszemiták körében). A szöveg a merénylő külföldi eltemetését is hasonlóan értékelte. Talán olcsó pszichologizálás lenne azonban amellett érvelni, hogy zsidó származású, asszimilált bevándorlógyerekként valamiféle kompenzációt látunk Eric Zemmour esetében. Az azonban biztosan megállapítható, hogy saját asszimilált franciaságát – és kétségtelen, bár vitatott műveltségét a nemzeti kultúra terén – Zemmour politikai érvként használja, igen hatékonyan, hiszen a közvélemény-kutatásokban egy igazi Zemmour-dinamikát látunk, különösen a konzervatívok, a szuverenisták, s a lepenisták kárára.
Zemmour érvelése ugyanakkor a fentieknél alapvetően továbbmegy, mondhatni árnyaltabb. Ugyanis saját közösségét, a franciaországi zsidóságot gyakran – s némileg ellentmondásosan – régóta jó példaként is emlegeti, az olaszok és mások mellett, akiket alapvetően sikerült asszimilálni, franciává tenni. Érvelése szerint az integráció az elmúlt évtizedekben kudarcnak bizonyult, s nem integrációra, hanem asszimilációra van szükség. Az ezzel kapcsolatos javaslatai között kiemelendő a névadással kapcsolatos, amelyben arra tesz javaslatot, hogy a születő gyerekek csak francia neveket kaphassanak, s – hogy ne legyen félreérthető – ne lehessen őket Mohamednek nevezni. A média logikáját jól ismerő, azt kihasználó Zemmour az elmúlt hetekben számos alkalommal alkalmat kapott ezen véleménye magyarázására.
Érdekesség, hogy Zemmournak olyan szimpatizánsai akadnak, mint a Nemzeti Front egykori elnöke, Jean-Marie Le Pen, aki szerint Zemmour ugyanazt gondolja mint ő, ám mivel zsidó, nehezebb fasisztának, nácinak nevezni. Ugyanakkor van (például egy zsidó származású publicista), aki éppen amellett érvelt egy cikkében, hogy Zemmour éppen úgy érvel az iszlámmal kapcsolatban, ahogy a korábbi antiszemiták tették a zsidósággal szemben.
Amikor immáron hat évvel ezelőtt először írtam elemzést a TEV számára, arról értekeztem, hogy a vallási kérdés visszakerül a politika napirendjére. Ez a tétel továbbra is igaz, azzal a kiegészítéssel, hogy mint identitásprobléma kerül vissza, és immáron a nagypolitika napirendjére. Nem teológiai dolog ez: nyilvánvalóan nem olyan jellegű a kérdés, hogy a zsidók ölték-e meg Jézust. Az is igaz, hogy a vallási kérdés elsősorban a bevándorlással, az iszlámmal kapcsolatban merül ismét fel a francia politikában. Zemmour tevékenysége ennek a folyamatnak megjelenítője. Valahogy így értékelte Nicolas Sarkozy volt köztársasági elnök is Zemmour szerepét, amikor a politikai vita „ürességéről” szólva úgy értékelte, hogy Zemmour nem ok, hanem tünet.
Zemmour pár hónap alatt jutott a 13-14-15%-os szint környékére, s ezzel egyes mérésekben már csak 1-2 pontra van a második fordulóba jutástól. Hogy őszi lufinak bizonyul-e a most megfigyelhető lendülete (képes lesz-e például koherens programmal előállni), az a 2022-es elnökválasztás egyik legizgalmasabb kérdése. És nemcsak a magamfajta a megfigyelők számára: ez a kérdés a kampánycsapatok számára is alapvető jelentőségű. Mindenesetre a publicista megjelenése kinyitotta a francia elnökválasztási versenyt, ma gyakorlatilag lehetetlen nagy biztonsággal előre jelezni, hogy ki juthat a második fordulóba Emmanuel Macron mellett.
Soós Eszter Petronella cikke
A szerző további írásai itt olvashatók |
Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő, politológus (ELTE ÁJK, 2009), francia nyelv és irodalom szakos bölcsész (ELTE, BTK, 2008). Egyetemi tanulmányai alatt eltöltött egy évet a párizsi Sciences Po-n, az Eötvös Collegium tagja volt, illetve nemzetközi kapcsolatokat hallgatott a Mathias Corvinus Collegiumban. 2019-ben szerzett doktori fokozatot (PhD) az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Politikatudományi Doktori Iskolájában. A Milton Friedman Egyetem adjunktusa, a 