Terrorcselekmény előkészülete miatt vettek őrizetbe egy magát iszlamistának valló magyar férfit – a Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a tegnapi napon végrehajtott akció eredményeként gyanúsítottként hallgatott ki, majd őrizetbe vett egy 21 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint, Európa lakosságának megfélemlítését célzó terrorcselekmények elkövetésére készült Magyarország területén.

A Terrorelhárítási Központ jelzése alapján indult ügyben, a Fővárosi Nyomozó Ügyészség az akciót a TEK közreműködésével hajtotta végre.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a férfit előállította, és gyanúsítottként hallgatta ki a lakosság megfélemlítése céljából, előre kitervelten, aljas indokból és célból, több ember sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettével, valamint robbanóanyaggal visszaélés bűntettével megvalósított terrorcselekmény előkészületének megalapozott gyanúja miatt.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a gyanúsított letartóztatására tett indítványt.

A nyomozási bíró a letartóztatás elrendelése kérdésében a mai napon dönt.

 

forrás: ugyeszseg.hu