Miért gyűlöli a baloldal Izraelt?
Az amerikai demokraták a fehér rendőr szerepét vetítik rá Izraelre, míg az elnyomott feketék, sőt, a Black Lives Matter szerepe a palesztinoknak jut – írja a történész-publicista Victor Davis Hanson.
Miközben a Hamász Izraelt lövi rakétákkal, az amerikai demokrata párt vezetését lebénítja, hogyan reagáljon erre a legújabb közel-keleti háborúra – írta a tűzszünet előtt a neves konzervatív hadtörténész, publicista a Center for American Greatness oldalán. Victor Davis Hanson szerint nemcsak arról van szó, hogy tartanak a hírhedt szélsőbalos négyes fogattól („squad”), a Black Lives Mattertől, a militáns antifától vagy attól, hogy a legtöbb „woke” (politikailag korrekt) intézmény immár egyértelműen Izrael-ellenes.
Attól is rettegnek, hogy az Izrael-ellenesség az antiszemitizmus szinonimájává válik, és akkor a demokrata pártot épp akkora megvetés fogja övezni, mint a brit Munkáspártot Jeremy Corbyn vezetése idején.
A baloldal általában azt képviseli, idézi fel Hanson, hogy még a távoli múltat is nagyon kritikusan kell megítélni, kivétel nélkül. Akkor miért fókuszál reflexszerűen, vitriolosan egy olyan nemzetre, amely a holokausztból született, miközben Izrael ellenségeivel tart, akik a második világháború idején a nácik szövetségesei voltak? Hanson emlékeztet, hogy a Hamász chartája máig olyan, mintha a Mein Kampf-ról koppintották volna.
Ha viszont sem a történelem, sem a demokratikus értékek támogatása nem magyarázza Izrael gyűlöletét a baloldalon, akkor talán az emberi jogsértések lehetnek az okai? Azonban itt is „radikális asszimetriát” láthatunk: Izrael arab polgárai lényegesen nagyobb alkotmányos védelmet élveznek, mint a Palesztin Hatóság vagy a Hamász uralma alatt élő arabok. A baloldalt még a Hamász szövetségesei sem érdeklik, amelyek pedig olyan autokráciák, mint Irán, Észak-Korea, Kína vagy Oroszország.
A baloldal megveti a sikereseket, mintha ezek a sikerek csak igazságtalan előjogoknak lennének köszönhetők. 1967-ig még nem gyűlölték Izraelt, utána azonban többször is kiderült, hogy erős, magabiztos, hadseregük legyőzhetetlen – ez viszont azt jelenti a baloldal számára, hogy már nem áldozatok, hanem tettesek. A mai Nyugat erényt felmutató világában Izraelre osztották az amerikai fehér rendőrség karikatúra-szerepét, a palesztinokra pedig az elnyomott Black Lives Matter külföldi változatáét.
A baloldal azt állítja, hogy az Izrael-ellenességnek semmi köze az antiszemitizmushoz. De ma már szinte lehetetlen különbséget tenni a kettő között, hiszen a „woke” kritika Izraellel foglalkozik megszállottan, és ignorálja a jóval nagyobb elnyomásokat másutt a világban. Miért nincsenek tüntetések a nyugati nagyvárosokban a kínai kommunista kormány ellen, amely egymillió ujgurt zárt lágerekbe? Miért felejtődtek el már régóta a korábbi menekültek (volgai németek, keletporoszok, ciprusi görögök), míg a palesztinokat istenítik, mint a zsidók által folyamatosan kitelepített nép?
A támadás alatt álló demokratikus Izrael gyűlölete nem csak az új „woke”, erkölcsileg romlott baloldal egyik reflexiója. Ez egy mélyebb patológia tünete is Nyugaton, az erkölcsi egyenértékűség, az amorális relativizmus és az öngyűlölet egyik tünete. Izrael gyűlölete tehát a nyugati öngyűlölet pótlékává vált.