Szelektív antidiszkrimináció: antiszemitizmus miatt zsidó diákok beperelték a Harvard egyetemet
A feljelentésben a diákok azzal vádolták a nagy múltú, 388 éves intézményt, hogy az megsértette a diszkrimináció tilalmáról szóló szövetségi polgárjogi törvényt.
Nyolc nappal azután, hogy a Harvard elnöke, a plágiummal is vádolt Claudine Gay lemondott posztjáról, mivel kiderült, hogy képtelen kezelni az intézményben elharapózó antiszemita incidenseket, zsidó diákok beperelték az intézményt. Állításuk szerint a nagy múltú egyetem a burjánzó antiszemitizmus egyik fellegvárává vált.
A diákok azzal vádolják a Harvardot, hogy „szelektíven” érvényesíti diszkriminációellenes irányelveit, nem védi meg zsidó diákjait a zaklatástól, figyelmen kívül hagyja a védelemért folyamodó kéréseiket, és olyan professzorokat vesz fel, akik támogatják a zsidóellenes erőszakot és antiszemita propagandát terjesztenek.
A diákok elképzelhetetlennek tartják, hogy a Harvardon a zsidókon kívül bármely más csoportot hasonló visszaélések célpontjává lehetne tenni, „vagy hogy válasz nélkül hagyja, hogy diákok és professzorok Izraelen kívül bármely más ország megsemmisítésére szólítsanak fel” – áll a feljelentésben. A diákok szerint a 388 éves egyetem megsértette a diszkriminációt tiltó szövetségi polgárjogi törvényt.
Mint arról a TEV is beszámolt, a Harvard Egyetem az Izrael és a Hamász között a Gázai övezetben kibontakozott harcok nyomán, a diákjai által szervezett palesztinpárti, Izrael-ellenes, antiszemita tüntetésekkel került a figyelem középpontjába. Izraeli és zsidó diákok megfélemlítő hangulatról számoltak be és kifogásolták, hogy az egyetemi vezetés nem lép fel határozottan a gyűlöletkeltő megnyilvánulások ellen.
Hasonló perek elé néznek más felsőoktatási intézmények is, mint a New York-i Egyetem (NYU) és a Berkeley-i Kaliforniai Egyetem (UCLA), az egyetemek általában a szólás szabadságára hivatkozik ilyen esetekben. A Harvard zsidó diákjai szerint azonban az egyetem nem védekezhet azzal, hogy tétlenül nézi a fokozódó „zsidó-gyalázást”, mondván, hagyni kell, hogy az emberek szabadon kifejezhessék magukat.
Emlékezetes, hogy már egy nappal a Hamász október 7-i terrortámadása után a Harvardon 33 diákcsoport közzétett egy petíciót, amelyben az izraeli „apartheid rezsimet” tették felelőssé a „kibontakozó erőszakért.” Az intézményt beperlő diákok szerint a Harvardnak egy napba telt, mire válaszolt, de csak „közhelyekkel” reagált, és sem a petíciót nem ítélte el, sem a zsidó diákok támogatását nem ajánlotta fel.
„A Harvard, Amerika vezető egyeteme a féktelen zsidóellenes gyűlölet és zaklatás fellegvárává vált” – áll a keresetben, amely az antiszemita magatartást tanúsító diákok felfüggesztését vagy kizárását követeli, akárcsak az antiszemita professzorok felvételétől vagy antiszemita tanterv támogatásától függő adományok visszatérítését.
2020-ban Washingtonban egy harvardi diák, Christian Tabash ismert Izrael-ellenes agitátor vezette azt az antiszemita demonstrációt, amelyen a tömeg olyan jelszavakat skandált, mint „Izrael, ismerünk téged, tudjuk, hogy gyermekeket is gyilkolsz”. A „fekete élet is számít” és a „palesztin élet is számít” szólamokat kiabáló tömegnek a harvardi diák olyan verset is olvasott, amely a zsidó állam muszlimok ellen elkövetett „bűneit” idézte meg. Ebben Tabash Izraelt mint „a kontinensek bábmesterét” nevesítette, azt az évezredes vádat sugallva, hogy a világot a zsidók irányítanák.