Noa Tishby lett Izrael első antiszemitizmus elleni küzdelemért felelős különmegbízottja

Az izraeli-amerikai színésznő és író hétfőn vette át megbízólevelét Jair Lapid külügyminisztertől. A közösségi médiában rendszeresen kiáll Izrael mellett. Vallja, hogy az anticionizmus egyet jelent az antiszemitizmussal, és szerinte a holokauszt óta nem fenyegette ilyen nagy veszély a zsidóságot.

„A pozíció létrehozása és Noa Tishby kinevezése egy újabb lépés, amely nemzetközi szinten megerősíti Izraelt és hozzájárul a zsidó állam antiszemitizmus elleni küzdelméhez egy olyan pillanatban, amikor a zsidók világszerte ismét az antiszemitizmus riasztó és drámai újjáéledésével kénytelenek szembesülni” – mondta az izraeli külügyminiszter, aki a 44 éves nőt „a világ egyik legbefolyásosabb zsidójának” nevezte.

Lapid irodájának videónyilatkozatában Tishby az anticionizmus és az antiszemitizmus kapcsán úgy fogalmazott, hogy „egy és ugyanaz”, valamint felhívta a figyelmet a zsidók elleni támadások számának megszaporodására a 2021-es gázai konfliktust követően.

יאיר לפיד – Yair Lapid🟠 on Twitter: „I’m proud to name @NoaTishby as the first-ever @IsraelMFA Special Envoy for Combating Antisemitism & the Delegitimization of Israel. In this new role, Noa will be a powerful voice in the fight against the rising tide of hate directed at Jews and the State of Israel. pic.twitter.com/PJo4ZphMIt / Twitter”

I’m proud to name @NoaTishby as the first-ever @IsraelMFA Special Envoy for Combating Antisemitism & the Delegitimization of Israel. In this new role, Noa will be a powerful voice in the fight against the rising tide of hate directed at Jews and the State of Israel. pic.twitter.com/PJo4ZphMIt

A Tel-Avivban született és felnőtt Noa Tishby az Izraeli Védelmi Erőknél szolgált, ahol egy katonai zenekar énekeseként is színpadra lépett. A Ramat Aviv Gimmel című szappanoperában játszott főszerepével vált ismertté Izrael szerte, majd megkapta a Tel Aviv-i Művészeti Múzeum drámai ösztöndíját. Az izraeli szórakoztatóiparban eltöltött évek után filmes és televíziós karriert kezdett az Egyesült Államokban.

2011-ben megalapította az Act for Israel nevű szervezetet, és azóta az Egyesült Államokban és nemzetközi fórumokon is az antiszemitizmus elleni harc és Izrael állam legitimációjának megkérdőjelezésére irányuló törekvésekkel szembeni fellépés egyik vezető hangadójává vált.

A The Jerusalem Post a világ 50 legbefolyásosabb zsidójaként tartja számon, a The Hollywood Reporter pedig a legfontosabb nemzetközi tévés vezetők között említette.

Ő írta az Israel: A Simple Guide to the Most Misunderstood Country on Earth (Izrael: Egyszerű útmutató a világ legkevésbé meg nem értett országához) című bestsellerré vált könyvet, amelyben Izrael és a cionizmus történetével, valamint a zsidó államhoz és a zsidósághoz köthető mítoszokkal foglalkozik.

Tishby a világ minden táján tart előadásokat és panelbeszélgetéseket, többek között az ENSZ Közgyűlése előtt is felszólalt.

(Forrás: The Times of Israel/Israel Ministry of Foreign Affairs)