Lezárták a „zsidó disznó” vitát Németországban

Nem távolítják el a középkori antiszemita szobrokat és domborműveket a bajorországi templomokból – állapodtak meg a tartományi hatóságok, a templomokat fenntartó keresztény egyházak és a helyi zsidó közösségek.

Az egyezség részeként ugyanakkor „láthatóan és jól felismerhetően” magyarázatot kell fűzni az ilyen ábrázolásokhoz

— közölte Ludwig Spaenle bajor antiszemitizmus elleni kormánybiztos kedden az egyezséget bejelentve.

Németországi és más európai templomok falán több mint 20, bajor templomokban, köztük a regensburgi katedrálisban egy tucat úgynevezett Judensau-ábrázolás maradt fenn vízköpő, dombormű vagy egyéb faragvány formájában a középkorból.

A bajor kormánybiztos szerint az érdekelt felek „kerekasztala” egyhangúlag foglalt állást a történelmi ábrázolások eltávolítása ellen, mert ha a szobrokat kiragadnák kontextusukból, nehézségbe ütközne a megmagyarázásuk, emellett az ábrázolások nem tölthetnék be figyelmeztető funkciójukat.

A megállapodás értelmében ugyanakkor minden ilyen gyalázkodó figurát „szellem-, kultúr- és egyháztörténeti összefüggéseiben” kell megmagyarázni a helyszínen, mélyreható információt kell rendelkezésre bocsátani például QR-kód segítségével.

Februárban egy német fellebbviteli bíróság elutasította egy zsidó férfi keresetét, amelyben a wittenbergi városi templom 700 éves Judensau-domborművének, és az 1570-ben, a reformáció meghirdetése után hozzá mellékelt, egy Luther Mártonnak tulajdonított zsidóellenes felirat eltávolítását követelte.

Michael Düllmann keresetében azzal érvelt, hogy a szobor „a zsidó emberek becsmérlése, sértegetése” és „mind a mai napig borzasztó hatással van”. A naumburgi tartományi bíróság februárban úgy döntött, hogy a férfinak nem áll jogában levetetni a domborművet, mivel az a „jelenlegi kontextusban nem becsmérlő jellegű” és nem sérti a felperes jogait. A szobor „jelenleg egy olyan együttes részét képezi, amely másfajta szándékkal” szól az emberekhez” – utalt döntésében a bíróság az emléktáblára és a magyarázó felvilágosításra.

A wittenbergi Judensau-ügy még nem zárult le, Michael Düllmann a német szövetségi bíróság elé vitte az ügyet. A férfi azt szeretné, ha a domborművet a közeli Luther-múzeumban helyeznék el.

A dombormű alatt 1988-ban egy emléktáblát állítottak fel a nácizmus idején üldözött zsidóknak és a meggyilkolt hatmillió embernek, és német, valamint angol nyelvű felvilágosítást mellékeltek a domborműről.

 

forrás: neokohn