Letöltendő börtönbüntetésre ítélték a holokauszttagadó „náci mamit”

Kötelezően letöltendő börtönbüntetést kapott a „náci mami” néven elhíresült holokauszttagadó Ursula Haverbeck. A 94 éves német vádlottat ezúttal egy év szabadságvesztésre ítélték közösség elleni izgatás többszörös vádjával – számol be az MTI.

Az idős asszonynak októberben kellett volna börtönbe vonulnia, azonban hajlott kora és egészségi állapota miatt felmentést kért a büntetés letöltése alól. A szerdai ítélet egy börtönorvos véleményére támaszkodva született meg, amely kimondta, hogy Haverbeck alkalmas a büntetés letöltésére.

Az egy év szabadságvesztést azonnali hatállyal, feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül szabták ki.

Az idős nőt az elmúlt években több alkalommal is bíróság elé állították, amiért fennhangon tagadta a holokausztot.
A szerdai tárgyaláson két eljárásban is ítélkeztek, amelyet 2017-ben, illetve 2020-ban indítottak Haverbeck ellen.

A holokauszttagadó nő először 2004-ben, uszítás miatt kapott pénzbüntetést, ezt követően pedig alkalomról alkalomra fellebbezett az ügyében meghozott ítéletek ellen. A tárgyalások ezért rendre elhúzódtak, Haverbeck pedig mindig megúszta a börtönt – egyetlen alkalmat leszámítva: 2018-ban a hatóságok otthonából vitték el, hogy megkezdje felhalmozódott, kétéves börtönbüntetését.

Az akkor 89 éves „mamit” egy hétig keresték, miután 2018 tavaszán, kiszabott büntetése kezdetekor nyoma veszett.
Haverbeck néhai SS- és SA-tag férjével együtt alapította a Collegium Humanum nevű szélsőjobboldali, antiszemitának minősített szervezetet, melyet 2008-ban betiltottak. Az Oskar Gröning volt SS-tiszt ellen 2015-ben indított perben tanúskodva Haverbeck a világtörténelem legnagyobb és legtartósabb hazugságának nevezte a holokausztot.

Kijelentése miatt ellene is vádat emeltek, a holokauszt nyilvános tagadása ugyanis bűncselekménynek minősül Németországban. 2019-ben Haverbecket 2700 euró bírsággal sújtották, amiért „új pogrommal” fenyegette meg a németországi Központi Zsidó Tanács akkori elnökét.