Hollandia szerint a zsidó körülmetélők törvényt sértenek

A zsidó közösség két legnépszerűbb mohélja ellen indított nyomozást a holland egészségügyminisztérium. 

Hollandia maroknyi rituális körülmetélője közül, ahogy az a világ más tájain is tapasztalható, néhányat hivatalosan nem ismernek el orvosi gondozóként.

A nyomozás egyik fő célpontja Herman Loonstein ismert holland ügyvéd, aki eddig közel 2000 körülmetélést végzett el, illetve Meir Villegas Henríquez volt. Az egészségügyi minisztérium mindkettőjüket kikérdezte az őket elítélő jelentés napvilágra jutása után.

“Nem helyes, ha bárki a vallásszabadságra, vagy saját profizmusára hivatkozva végez körülmetélést. Természetes, hogy felelősségre vonjuk azokat, akik törvényt sértenek”

— nyilatkozta a minisztérium szóvivője az esettel kapcsolatban.

Jaap Sijmons orvosi jogi előadó szerint a holland törvény tilt bármely operációt, beleértve a körülmetélést is, amennyiben azt nem regisztrált orvosi szakember végzi. Azonban ez csak a törvény egy olvasatának tűnik, ugyanis nem explicit tiltásról van szó, ehelyett fel vannak sorolva olyan nem orvosi szakemberek, akik kivételt képeznek ez alól.

A mohélok azonban nem jelennek meg a listán.

Bár Hollandiában az egészségügyi minisztérium kiadhat bizonyos eljárásokra vonatkozó tiltó direktívákat, azonban azok bíróságon támadhatóak, és végül a bíró hatásköre, hogyan értelmezi a törvényt.

Loonstein, akinek beavatkozásait eddig soha nem érte panasz, kijelentette, nem ismeri el a minisztérium hatáskörét a zsidó körülmetéléssel, a brit milával kapcsolatban.

Forrás: Neokohn