Egy utas szerint bojkottálták egy izraeli járat poggyászainak szétosztását a lyoni reptér csomagkezelői
Szürreális jeleneteknek volt szemtanúja a holland Transavia légitáraság Tel-Aviv-Lyon járatának egyik utasa, aki szerint a lyoni reptér „javarészt észak-afrikai származású” csomagkezelői bojkottálták az Izraelből érkező utasok poggyászaink elosztását.
„A repülőgép 17 óra 20 perckor szállt le, az egyes terminál útlevélellenőrző pultjai általában zsúfoltak, ám abban az órában csak a tel-avivi járat utasai várakoztak. Tíz perccel később már a kettes csomagszállító-szalagnál állt a sor. Félóra múlva több utas is meglepőnek találta, hogy mennyit kell várni a poggyászokra, hisz mi voltunk az egyetlen járat. 18 óra 30 perckor egyértelmű volt, valami nincs rendben. Az egyik utas érdeklődik a késés felől, mire azt a választ kapja, hogy minden rendben van, a poggyászok öt percen belül érkeznek. Majd az alig hallható hangosbemondó tíz percet prognosztizál” – idézi a Geller Report.
E közben újabb járatok landolnak, az utasaik csomagjai pedig rendben érkeznek, a tel-avivi járat utasai kezdik elveszíteni a türelmüket. „Világos és egyértelmű, ami történik: a poggyászkezelők szándékosan tartják vissza a csomagjainkat, mivel Izraelből érkeztünk, a járat utasainak 95 százaléka zsidó. Ezt azon utastársak is megerősítik, akik több alkalommal is utaztak a szóban forgó járattal. A retorziótól tartó reptéri vezetés pedig nem tesz semmit, netán érintett is?” – írja az utas. Egy óra elteltével néhányan úgy döntenek, hogy benyitnak a váróterem egyik ajtaján, a helyiségben a reptéri személyzet meglepetést és értetlenséget színlelt – állítja a beszámoló.
Figyelmeztetések, fenyegetések hangoztak el, majd egy-két utas úgy dönt, maguk válogatják ki a poggyászaikat. Erre a poggyászkezelő fizikailag avatkozik közbe és meglöki az egyik utast. Kavarodás támad, az indulatokat a reptéri biztonsági szolgálat segítségével sikerül lehűteni, végül két rendőr is a helyszínre érkezik. A hatóságok közölték az utasokkal, hogy nem az ő felelősségük megsürgetni a csomagkezelőket, akik az erőszakos fellépés miatt kelletlenül fogják kiszolgálni az várakozókat. „Két órát késlekedtünk a muszlim poggyászkezelők viselkedése miatt, akik tudatosan késleltették a csomagkiosztást”- zárul a beszámoló.