Hitler személyes tárgyainak árverésre bocsájtása miatt tiltakozik az Európai Rabbinátus vezetője

Egy berlini aukciós ház a náci fővezér mellett Hermann Göring és Joseph Goebbels személyes tárgyaiból is pénzre tenne szert.

Adolf Hitler müncheni lakásának bérleti szerződése, Hermann Göring bekeretezett képei és ezüst étkészlete, Joseph Goebbels levelei, ilyen és ehhez hasonló — összesen 147 — tárgyat készül eladásra kínálni egy berlini aukciós ház november 20-án.

A lépés ellen Menachem Margolin, az Európai Rabbinátus vezetője tiltakozását fejezte ki, és levélben arra kérte a Hermann Historica munkatársait, hogy töröljék a kiárusítást.

„Ez nem egy jogi fellebbezés az Önök számára, sokkal inkább egy morális kérés. Amit Önök tesznek, az nem illegális, de helytelen. Nem érzem szükségégét, hogy emlékeztessek azoknak millióira, akik a nemzetszocializmus miatt veszítették életüket, ahogy arra a közel hatmillió zsidó életére sem, akik az értelmetlen antiszemita gyűlölet miatt haltak meg. Mindez történelem” — írta levelében a rabbi, akinek véleményére a Jerusalem Post is felfigyelt.

Margolin egyben hangsúlyozta: a tárgyak meglehetősen „kicsi valós történelmi értékkel bírnak” — kivéve azok számára, akik a nácikat dicsőítik.

A felvetésre adott válaszul viszont Bernhard Pacher, az aukciós ház igazgatója azt mondta:

„Igaz, Hitlerre van kereslet, de főként olyan vevők körében, akik komoly történelmi érdeklődéssel bírnak”.

Mint lapunk korábban beszámolt róla, februárban is hasonló aukciós kísérlet történt, de akkor senki nem volt hajlandó megvásárolni Adolf Hitler műveit, amiket a Weidler nevű aukciósház kínált a nyilvánosság számára Nürnbergben. A festményeket és más alkotásokat tartalmazó gyűjtemény darabjait 19 ezer és 45 ezer eurós áron hirdették meg, ami valószínűleg tovább rontotta az amúgy is érdektelennek bizonyult tárgyak esélyeit.

 

forrás: neokohnhttps://neokohn.hu/2019/11/15/vezeto-rabbi-kezdett-tiltakozasba-hitler-holmijainak-elarverezese-miatt/