Donald Trump várhatóan teljesen megszünteti az UNRWA finanszírozását
A Politico úgy tudja Donald Trump amerikai elnök várhatóan kedden aláírja azt a rendeletet, amelynek értelmében az Egyesült Államok kilép az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából (UNHRC), és teljesen megszünteti a palesztin menekültekkel foglalkozó ENSZ-ügynökség (UNRWA) finanszírozását.
A döntésre még azelőtt sor kerülhet, hogy Donald Trump Washingtonban találkozik Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel.
Donald Trump szerint az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa nem teljesíti valódi célját, és védelmet biztosít olyan országoknak is, amelyek súlyos emberi jogi visszaéléseket követnek el. A republikánus kormányzat hangsúlyozza, hogy a tanács hosszú ideje elfogult Izraellel szemben, és aránytalanul sok határozatot hozott ellene.
Az UNRWA támogatása mögött az a megfontolás áll, hogy a szervezet több munkatársa is érintett lehetett a Hamász október 7-i, Izrael elleni támadásában, és az UNRWA létesítményeiben is tartottak fogva a terrorszervezet által elrabolt zsidó túszokat.
Donald Trump az első mandátuma alatt már egyszer kilépett az Egyesül Államok az ENSZ Emberi Jogi Tanácsból. Az aláírásra váró végrehajtási rendelet ugyanakkor kötelezi Marco Rubio külügyminisztert, hogy vizsgálja felül azokat a nemzetközi szervezeteket és egyezményeket, amelyek szerinte „radikális vagy Amerika-ellenes” politikát folytatnak.