Divat, bojkott, feminizmus: az iszlámról vitázik Franciaország

Soós Eszter Petronella írása (további cikkeit itt találja)

A női jogokért felelős francia minisztert, Laurence Rossignolt néhány napja arról kérdezték, mit gondol azokról a nemzetközi divatcégekről, amelyek speciális muszlim női kollekciókat készítenek „nemzetközi ügyfeleiknek”. A miniszter válaszának legemlékezetesebb része szerint a fejkendőt hordó muszlim nők éppen olyanok, mint annak idején a rabszolgaságot támogató „négerek”.

Rossignol rabszolgaságra vonatkozó gondolatmenetét sokan támadták, olyan feministák vagy esélyegyenlőségi szervezetek tagjai is elhatárolódtak tőle, akik egyébként alapvetően egyetértenek azzal, hogy a fejkendő hordása a nők egyfajta alacsonyabb rendűségét és elnyomását jelképező dolog. Mondanom sem kell, az iszlamofóbia, a rasszizmus, a rabszolgaság, a feminizmus körül ezek után súlyos purparlé alakult ki. Volt, aki szerint ez egyszerű piaci kérdés, nem kell túllihegni, voltak, akik szerint a nők szabadságában áll eldönteni, hogy mit akarnak hordani, mások viszont radikálisan „beleálltak” az ügybe.

A radikális laikus filozófus, Élisabeth Badinter például – bár maga is kritizálta a „néger” szó használatát – Laurence Rossignol védelmére sietett. Ő egyenesen azt mondta, a nőknek bojkottálniuk kell azokat a cégeket, amelyek kiszolgálják az efféle divatigényeket, amivel még jelentősebbé tette a vitát (beszólt ráadásul az iszlamo-baloldaliaknak, az iszlám és a baloldal közös híveinek – ez külön kiverte a biztosítékot).

Badinter annak a radikális véleményének is hangot adott, hogy nem nevezheti magát feministának az, aki a fejkendő-hordást támogatja.

(Itt fontos megjegyezni, hogy a fejkendő témája egyébként is napirenden volt már Franciaországban, hiszen az is egy friss hír, hogy az Air France egyes stewardessei nem hajlandóak a hamarosan újrainduló iráni járaton dolgozni, mert leszálláskor nem akarnak kötelező fejkendő-hordásra kényszerülni – a cég végül hozzájárult, hogy Teheránba csak olyan nők repüljenek, akiknek nincsen ezzel bajuk.)

A fejkendő-téma akkor érte el a csúcsát, amikor a szintén karcos álláspontjairól híres Manuel Valls miniszterelnök is elmondta a véleményét. Ő egy konferencián dicsérte Badinter interjúját, és felhívta a figyelmet arra, hogy szerinte egy radikális, szélsőséges, szalafista muszlim kisebbség nyeri „a kulturális és ideológiai csatát”, s bár 1%-ra becsülte az arányukat a muszlim lakosság körében, a miniszterelnök úgy vélte, ma „csak” őket hallani (ezzel később a radikalizálódással foglalkozó képviselő, Malek Boutih egyetértett). Valls megismételte azt az érvet is, miszerint a nők számára a fejkendő az alávetést jelenti. Ezen a ponton lépett be a vitába a Muszlim Vallás Franciaországi Tanácsának (CFCM) elnöke, Anouar Kbibech, aki elismerte a kockázatokat, de a maga részéről nem érzett akkora szalafista nyomást, mint a miniszterelnök, vagy éppen Boutih. Másrészt Kbibech felhívta a figyelmet, hogy a kirekesztőként is értelmezhető vélemények éppen hogy a radikális csoportokat segíthetik.

Ami pedig a divatot illeti: Franciaországban a fejkendő törvényesen hordható a szabad vallásgyakorlás részeként. A teljes arcot fedő burka viszont tilos, hordása már csak közbiztonsági okokból (a személyazonosság megállapításának problémái miatt) is büntethető.

Az a legújabb fejkendő-vita leírásából is világos, hogy továbbra is a női viseletek kapcsán csúcsosodnak ki az iszlám franciaországi jelenlétéhez kapcsolódó viták. Ezek abban az értelemben nem is tét nélküliek, hogy a személyes szabadság és a fejkendő mint elnyomás értelmezések nem férnek össze, nem kompatibilisek – kivéve, ha elismerjük, hogy valakinek személyes szabadságában áll alávetettként viselkedni, ami logikai képtelenség.

Így tehát egészen biztosan folytatása következik.

Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő, politológus (ELTE ÁJK, 2009), francia nyelv és irodalom szakos bölcsész (ELTE, BTK, 2008). Egyetemi tanulmányai alatt eltöltött egy évet a párizsi Sciences Po-n, az Eötvös Collegium tagja volt, illetve nemzetközi kapcsolatokat hallgatott a Mathias Corvinus Collegiumban. 2019-ben szerzett doktori fokozatot (PhD) az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Politikatudományi Doktori Iskolájában. A Milton Friedman Egyetem adjunktusa, a www.franciapolitika.com szerkesztője. A szerző további írásai itt olvashatók