Náci-e vagy?

Idén ismét megrendezték szélsőjobboldali csoportok a Becsület Napja elnevezésű megemlékezésüket. Egyrészt szomorú, hogy 73 évvel a II. világháború befejezése után még mindig szélsőjobbos csoportok működnek és működhetnek Magyarországon, másrészt viszont fontos látni, hogy jelentőségük és lehetőségeik nagymértékben csökkentek az elmúlt időszakban.Bővebben

Se kipa, se kereszt: bekeményít a francia házelnök

(Soós Eszter Petronella írása)

A francia házelnök elővette a szigorú arcát. Először is lecsap a renitens képviselőkre: a távolmaradókra, a szavazásokban részt nem vevőkre bírság vár a már most is létező, de eddig nem igazán alkalmazott szabályok alapján. A Nemzetgyűlés elnöke javaslatára a házbizottság (Bureau) szabályozta továbbá az ülésteremben viselhető ruházatot is, s ennek keretében azt is megtiltotta, hogy a képviselők látható vallási jelképeket (keresztet, kipát, fejkendőt stb.)Bővebben

Horthy Miklósról – tárgyszerűen

A Horthy Miklós Emléktársaság szervezésében 2018. február 11-én délelőtt úgynevezett „emlék-istentisztelet” tartottak a kormányzó halálának 61. évfordulója alkalmával a – Szabadság téri Református Egyházközség által fenntartott – Hazatérés templomában. A Tett és Védelem Alapítvány önkéntesei az egykori zsidótörvények szövegeit tartalmazó kiadványt osztottak ki az érdeklődőknek.Bővebben

Antiszemita-e Vágó István kijelentése?

Vágó István, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja sokak számára meglepő, és visszatetszést keltő kijelentést tett a Facebook-on.

“Ateistaként nem érdekel a zsidók és az I.ten (kiírva vagy kipontozva, nagy- vagy kisbetűvel, nekem édesmindegy) viszonya, nehezen viselem a kaftános-pajeszos-kalapos zsidók látványát, nem hatnak meg szertartásaik, és semmi közösséget nem érzek velük.Bővebben

Kipát viselt, megverték a francia kisgyereket

Soós Eszter Petronella írása

Hogy a francia zsidóság sem az utcán, sem az otthonaiban nem érezheti magát teljes biztonságban, az az elmúlt években sajnos napi sajtóközhellyé vált, és a közösség is hangsúlyozza. Úgy tűnik, valóban nem ok nélkül, hiszen a sérelmek sora a pofozkodástól a gyilkosságig terjed.Bővebben