Antiszemita bűncselekmény: három embert lőttek le Brüsszelben

192706615-8ecaeda4-b5cd-44e8-bb70-2880589f60b8Hárman meghaltak szombaton a brüsszeli zsidó múzeumnál történt lövöldözésben, egy ember pedig súlyosan megsebesült. Belga politikusok szerint antiszemita támadás történhetett. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök elítélte a történteket.

Tüzet nyitott egy férfi a járókelőkre Brüsszel belvárosában, a zsidó múzeum előtt, hárman meghaltak, egy ember pedig súlyosan megsebesült – közölte szombaton a Le Soir, Belgium legnagyobb példányszámú francia nyelvű napilapja internetes oldalán. A támadásban két nő és egy férfi vesztette életét.

Didier Reynders belga külügyminiszter teljesen véletlenül a helyszínen tartózkodott, és maga is szemtanúja volt a merényletnek. “Hallottam a lövéseket, levetettem magam a földre, ahol több test is hevert” – számolt be a történtekről a sajtónak a politikus. Szintén a közelben tartózkodott a belügyminiszter, Joelle Milquet is, aki pár perccel Reynders után ért a támadás helyszínére, és úgy nyilatkozott: minden arra utal, hogy antiszemita támadás történt. Elio Di Rupo belga miniszterelnök Twitter oldalán adta hírül, mélyen megrázták a történtek, és részvétét fejezi ki az áldozatok hozzátartozóinak.

„A belga demokráciát is támadás érte”

A helyszínen Julien Klener, a belgiumi izraelita hitközség elnöke a La Libre Belgique-nek elmondta, tudomása szerint a múzeumot nem fenyegették meg mostanában. „Nemcsak a zsidó közösséget, hanem a belga demokráciát is támadás érte” – idézte eközben Philippe Mankiewiczet, a brüsszeli zsidó közösség egyik vezetőjét a Le Soir. A napilap szerint a második világháború óta nem ért zsidókat támadás Belgiumban.

Yvan Mayeur, Brüsszel polgármestere az RTL-TVI tévécsatornának nyilatkozva arról beszélt, hogy valószínűleg terrortámadás történt. „A rendőrség nyomon van” – mondta.

Izraeli turisták az áldozatok

Az izraeli média híradásai szerint, amelyet az izraeli külügyminisztérium is megerősített, egy tel-avivi turista házaspárt öltek meg, további részletekről még nem érkezett hír.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök vasárnap közleményt adott ki, amelyben mélyen elítélte a történteket. A közlemény szerint a bűncselekmény „a zsidók és államuk elleni folytonos gyűlöletkeltésnek” az eredménye.”Továbbra is halljuk az Izrael elleni rágalmakat és hazugságokat európai földön, miközben rendszeresen elhallgatják a térségükben elkövetett emberiség elleni bűntényeket és gyilkosságokat” – olvasható a miniszterelnök közleményében.