Zsidóság a Fazekas forgószínpadán

A Fazekas Gimnázium március 21-én igazi forgószínpaddá változott, ahol a tanterven túlmutató ismeretterjesztő órákon okosodtak a diákok. Ide kapott meghívást a TEV, ahol négy különböző tematikájú előadással adott bepillantást a hallgatóknak a zsidóság életébe.

A Fazekas Gimnáziumban már hagyomány a Fazekas Fesztivál: a diákok a tavaszi szünet előtt nem középiskolás fokon ismerkednek a világgal. Diákok, tanárok és külsős előadók tartanak rendhagyó órákat egész nap, melyekre mindenki kedve és érdeklődése szerint jelentkezhet.

A TEV négy programmal jelent meg a fesztiválon. Az előadások sorát Köves Slomó nyitotta, aki a mindennapi zsidóságról beszélt a diákoknak. A második órán Szegedi Csanád ismertette különleges élettörténetét, beszélt politikáról, előítéletekről, családról és zsidóságról. Majd Pásztor Tibor, a TEV monitoring-vezetője tartott interaktív foglalkozást, amelyen a résztvevők a saját bőrükön érezhették, milyen másnak lenni és tanulhattak arról is, hogyan lehet védekezni a kirekesztés ellen. Végül a magyarországi gyűlöletcselekményekről hangzott el előadás.

A középiskoláknak szánt oktatási programjainkról az alábbi elérhetőségeken kapható részletes felvilágosítás:

Telefon: +36 1 2675754

Email: zsofi.lefkovics@tev.hu