Whoopi Goldberg szerint a „holokauszt nem a fajról szólt”

Felháborodást keltett Whoopi Goldberg nyilatkozata az ABC kereskedelmi televízió The View című műsorában, amelyben a műsorvezetők arról beszélgettek, hogy egy Tennessee állambeli iskolai tanács megtiltotta, hogy az intézményben Art Spiegelman holokausztot feldolgozó képregénykötetével foglalkozzanak az órákon, mert az trágár szavakat, meztelenséget, erőszakot és öngyilkosságot tartalmaz.

A megszólalók egyöntetűen ellenezték a testület döntését, szerintük a Pulitzer-díjas alkotás továbbra is a tanterv részét kellene képezze. A színésznő azonban különvéleményt fogalmazott meg abban a kérdésben, hogy pontosan miért is kellene a holokausztot tanítani a diákoknak. „Ha már megtesszük, akkor legyünk őszinték” – mondta, majd hozzátette,”ezek [a zsidók és a nácik] két fehér embercsoport”. Goldberg úgy vélte, hogy „a holokauszt nem a fajról szólt”, hanem inkább „az ember emberrel szembeni embertelenségéről” – írja a Times of Israel.

Joey Behar társműsorvezető tiltakozott a kijelentések ellen, azzal érvelve, hogy nácik „a zsidókat más fajnak tekintették.” Anna Navarro vendég-társműsorvezető kijelentette, hogy a zsidókkal és romákkal szembeni „fehér felsőbbrendűségről van szó”, ám Goldberg tovább folytatta a gondolatmenetet. Megjegyezte, amint faji kérdéssé változtatják ezt, nincs visszaút. A műsor producerei e közben zenét kevertek a szavai alá, majd reklámszünetet tartottak.

Ellie Cohanim on Twitter: „Shame on Whoopi Goldberg, apparently she could use some education on the Holocaust. Hitler’s entire propaganda machine spewed the message that Jews were an inferior race to Germans who were a pure „Aryan race.” And then they murdered six million Jews based on this belief. https://t.co/U3U5nGTRPP / Twitter”

Shame on Whoopi Goldberg, apparently she could use some education on the Holocaust. Hitler’s entire propaganda machine spewed the message that Jews were an inferior race to Germans who were a pure „Aryan race.” And then they murdered six million Jews based on this belief. https://t.co/U3U5nGTRPP

A színésznő megjegyzéseire többen is reagáltak az interneten. Az Auschwitz-Birkenau Emlékhely és Múzeum egy holokausztról szóló online kurzus linkjét ajánlotta Goldbergnek, míg Ellie Cohanim, az Egyesült Államok antiszemitizmus elleni korábbi különmegbízottja úgy fogalmazott, hogy „szégyellje magát Whoopi Goldberg, úgy tűnik, ráférne egy holokausztoktatás”. Hozzátette: Hitler egész propagandagépezete azt az üzenetet ontotta magából, hogy a zsidók alsóbbrendű faj a „tiszta árja” németekkel. Majd erre a hitre alapozva meggyilkoltak hatmillió zsidót.

Asaf Zamir, Izrael New York-i főkonzulja meghívta Goldberget egy túrára a New York-i Zsidó Örökség Múzeumba, „hogy többet ismeretet szerezzen a holokausztról és az antiszemitizmusról”.

Whoopi Goldberg hétfő este bocsánatot kért a kijelentéseiért.

Whoopi Goldberg on Twitter: „pic.twitter.com/KUpdyhQnho / Twitter”

pic.twitter.com/KUpdyhQnho

„A mai műsorban azt mondtam, hogy a holokauszt nem a faji hovatartozásról szól, hanem az ember emberrel szembeni embertelenségéről. Azt kellett volna mondanom, hogy mindkettőről szól” – írta a Twitteren. Majd a Rágalmazás Elleni Liga vezetőjének a szavait idézte. Jonathan Greenblatt úgy fogalmazott, hogy a nácik számára a holokauszt a zsidók szisztematikus megsemmisítését jelentette, akiket alacsonyabb rendű fajnak tartottak.

„Mindig is támogattam a zsidó népet, a támogatásom soha nem fog megszűnni. Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam”- olvasható a színésznő bejegyzésében.

Az ABC nem kommentálta az ügyet.