Trágár provokációval indult az Élet menete

Öt-tízezren lehettek a vasárnap délutáni Élet menete résztvevői. A felvonulás 16 óra után nem sokkal indult észak felé a Margit híd pesti hídfőjétől. Egy szakállas, kopasz férfi trágár Petőfi-versből vett idézettel tüntetett a menet ellen, dulakodás is volt. A menet a Dráva utcánál ért véget.

Tudósítónk szerint körülbelül tízezren vettek részt a 11. Élet menetén Budapesten. A holokauszt magyarországi áldozataira emlékező menet 16 óra után húsz perccel indult el a Margit hídtól, az alsó rakparton haladtak.

élet menete2A meneten részt vett Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, az MSZP-től Mesterházy Attila pártelnük és Horváth Csaba alelnök. Bajnai Gordon, az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője is vonult. A tömegben feltűnt Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke is. Ilan Mor izraeli és Eleni Tsakopoulos Kounalakis budapesti amerikai nagykövetek is részt vettek az eseményen.

A rendezvény kezdetén Bandi László, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumának tagja azt mondta: „célunk, hogy megtanítsuk a holokauszt leckéit és megmutassuk a jövő generációinak, mi az oka annak, hogy minden évben közösen megfogadjuk, hogy soha többé”! Kiemelte: „mivel az antirasszizmus újra rendkívül aktuális és sürgetően fontos Magyarországon, az Élet menetének kardinális súlya van 2013-ban is”.

A tömegben több magyar, valamint néhány izraeli és svájci zászló lengedezett. Az Élet Menete Alapítvány tizenegyedik alkalommal tartott felvonulása a Képviselői Irodaháztól a Carl Lutz rakparton a Dráva utcáig vezetett.

élet menete3 A menet indulása előtt történt egy incidens. „Simon Peresz izraeli elnöknek: Foglalod a kurvanyádat, de nem a mi hazánkat” feliratú molinót lógatott le a Margit híd korlátjáról egy szakállas, kopasz férfi és néhány társa. A trágár mondat egyébként idézet egy Petőfi Sándor-versből.

A tömeg fújólással reagált, többen azt kiabálták, hogy „nácik haza!”. Kisebb dulakodás alakult ki, majd a molinót néhány ember letépte. A provokátort rendőrök vették körbe.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője, Kovács Viktória annyit mondott az incidensről, hogy három embert igazoltattak.

A jelenlévők számára jellemző, hogy amikor a menet eleje már az út felénél járt, a vége még a Margit hídnál volt.

Soha még ennyien nem jöttek el, ami azt is jelzi, hogy baj van: egyre többen érzik, hogy fel kell lépniük a rasszizmus és az antiszemitizmus ellen – mondta a menet végénél felállított színpadon az Élet Menete Alapítvány elnöke. Gordon Gábor azt is mondta: trianon és a holokauszt emlékének meg kell férnie egymás mellett, az egyik nem zárja ki a másikat.

Levetítettek egy dokumentumfilmet Carl Lutzról, aki 1944-ben svájci diplomataként rengeteg zsidót megmentett. Utána a svájci nagykövet köszöntötte a tömeget, majd kitüntették a Magyarországi Carl Lutz Alapítvány elnökét az Élet Menete Alapítvány emlékérmével.

Fellépett a Geszti Péter-féle Gringo Star, és lejátszották Pajor Tamás dalát, a Rosenberg Danit. A demonstráció fél 7 körül ért véget azzal, hogy Oláh Gergő elénekelte Gerendás Péter Százéves pályaudvar című számát.

HVG – TEV