Bejegyzések

„A zsidók felvásárolják a földünket” – riogat a ciprusi baloldal

A ciprusi ellenzék antiszemita összeesküvés-elméletekkel és mesterséges intelligenciával generált kamuvideókkal indított támadást a szigetország zsidó közössége ellen – számol be a Neokohn. 

Ciprus második legnagyobb pártjának, az AKEL-nek a főtitkára, Stefanos Stefanou azt állította, hogy az ország egyik fő problémája az, hogy az izraeliek kritikus infrastruktúra és stratégiai területek közelében vásárolnak földet.… Bővebben

Brüsszelben tartotta éves nemzetközi fogadását az Európai Zsidó Szövetség

Brüsszelben gyűltek össze hétfőn a különböző EU-s intézmények vezetői és a kontinens zsidó közösségeinek képviselői az Európai Zsidó Szövetségnek (EJA) a Ros Hásáná alkalmával tartott éves fogadására, amelyet a Tett és Védelem Ligával (APL) és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséggel (EMIH) közösen szerveztek. Bővebben

Az érdi evangélikus lelkész szerint az vezetett a holokauszthoz, hogy a zsidóság elutasította Jézust

Labossa Péter Mihály érdi evangélikus lelkész hétvégi prédikációjában Jeruzsálem pusztulásáról beszélt, miközben arról elmélkedett, hogy a zsidóság Jézussal szembeni árulásának következménye, hogy Isten nem akadályozta meg a holokausztot – írja a 444.hu. 

A Youtube-ra feltöltött, majd a cikk megjelenése után eltávolított prédikációban, 11:57-től kezdődően a lelkész ezt mondta:

„…lehet antiszemitának nevezni bárkit, ez ma egy nagyon jó bélyegzés tud lenni, de gondoljuk át a történelemben mi volt: a választott nép elutasítja Jézust, Jézus elmondja a próféciát, megtörténik a nép életében, ott, Jézus keresztje alatt azt mondják, hogy »vére rajtunk és gyermekeinken«, ami azt jelenti, hogy mi felvállaljuk Jézusnak a halálát és annak minden következményét (…) az utánunk következők, évszázadok és évezredek generációjára vonatkozóan is felvállaljuk ennek a következményét.

Bővebben

A párizsi főrabbi nem ajánlja Franciaországot a zsidó fiataloknak

Moshe Sebbag, a párizsi Nagy Zsinagóga főrabbija pesszimista a franciaországi zsidók jövőjét illetően, és azt javasolja a fiataloknak, hogy telepedjenek le Izraelben vagy más országokban.

„Ma már nyilvánvaló, hogy a zsidóknak nincs jövőjük Franciaországba. Minden fiatalnak azt tanácsolom, hogy költözzön Izraelbe vagy egy biztonságosabb országba”

– mondta Sebbag a The Jerusalem Postnak adott interjújában.… Bővebben

A romániai zsidók túlnyomó többsége tapasztal antiszemitizmust az országban

A romániai zsidóság 71 százaléka szerint egy bizonyos mértékben az antiszemitizmus manapság is jelen van az országban – derül ki az Avantgarde közvélemény-kutató felméréséből. A felmérést augusztus 1. és október 1. között készítették, mintegy 440 romániai zsidó megkérdezésével. A hibahatár 4 százalék.Bővebben

„El ne hajlítsd az ítéletet” – Köves Slomó Horthy Miklós szerepének újraértékeléséről

„Igazságot; csak igazságot kövess, hogy élj és elfoglaljad az országot, melyet az Örökkévaló, a te Istened ad neked.” (5Mózes 16:20.)

Egyetértek azzal, hogy elérkezett az ideje Horthy Miklós tisztességes megítélésének, de vitatom Bánó ítéletét. (Válasz Bánó Attila Eljött az ideje Horthy Miklós tisztességes megítélésének című, 2023.Bővebben

Köves Slomó: Jövőnk a tét

Az alábbiakban teljes egészében közöljük Köves Slomó, az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség vezető rabbijának a Neokohn hírportálon közzétett írását. 

„Bölcsek, vigyázzatok minden szavatokra, nehogy a rossz vizek helyére kerüljetek, ahol tanítványaitok ihatnak a vízből, amely ártana nekik…” (Talmud, Atyák 1:1.)Bővebben

Zsidóságot gyalázó felirat jelent meg egy budapesti lakóház falán

Bejelentés érkezett a Tett és Védelem Alapítványhoz, miszerint ismeretlen elkövető antiszemita szöveget festett egy budapesti lakóház falára. „Hazaáruló zsidóság 1918-2022” – olvasható a Fehérvári út 152. szám alatt található épületen.

A Tett és Védelem Alapítvány keresi a lakóház kezelőjét, és minden intézkedést megtesz, hogy a borzalmas emlékű gyalázatos szöveget mielőbb eltávolítsák.… Bővebben

Öt év alatt nagyot nőtt Izrael támogatottsága Magyarországon

A Telex megbízásából készült Závecz Research–felmérés kimutatta azt is, hogy jelentősen javult a zsidók megítélése is: öt éve még 49%, idén már csak 35% véli úgy, hogy a zsidók veszélyeztetnék az ország jövőjét.

Egy öt évvel ezelőtti felmérést ismételt meg most a Telex megbízásából a Závecz Research, amelyben egyebek mellett arra voltak kíváncsiak, hogy a különböző országok és országcsoportok iránt milyen attitűdjei vannak a magyar lakosságnak.… Bővebben