Bejegyzések

Holokauszttagadó náci nagyit gyászol a Magyar Jelen főszerkesztő-helyettese

A Mi Hazánkhoz köthető lap főszerkesztő-helyettese, Lipták Tamás a Légió Hungária budapesti vezetője is egyben.

A napokban elhunyt 96 éves hírhedt holokauszttagadót gyászolja Lipták Tamás, a Mi Hazánkhoz köthető Magyar Jelen főszerkesztő-helyettese, aki a Légió Hungária budapesti vezetője is egyben.… Bővebben

Az érdi evangélikus lelkész a középkorba rántja vissza híveit az antiszemita prédikációjával 

Labossa Péter Mihály túlment azon, hogy felidézze az egyik legklasszikusabb antijudaista rágalmat. Még a holokausztért is magát a zsidó népet okolta. 

A Tett és Védelem Alapítvány botrányosnak és elfogadhatatlannak tartja, hogy az érdi evangélikus lelkész hétvégi prédikációjában Jeruzsálem pusztulásáról beszélve arról beszélt: mivel a zsidóság elárulta Jézust, Isten nem akadályozta meg a holokausztot.Bővebben

Az érdi evangélikus lelkész szerint az vezetett a holokauszthoz, hogy a zsidóság elutasította Jézust

Labossa Péter Mihály érdi evangélikus lelkész hétvégi prédikációjában Jeruzsálem pusztulásáról beszélt, miközben arról elmélkedett, hogy a zsidóság Jézussal szembeni árulásának következménye, hogy Isten nem akadályozta meg a holokausztot – írja a 444.hu. 

A Youtube-ra feltöltött, majd a cikk megjelenése után eltávolított prédikációban, 11:57-től kezdődően a lelkész ezt mondta:

„…lehet antiszemitának nevezni bárkit, ez ma egy nagyon jó bélyegzés tud lenni, de gondoljuk át a történelemben mi volt: a választott nép elutasítja Jézust, Jézus elmondja a próféciát, megtörténik a nép életében, ott, Jézus keresztje alatt azt mondják, hogy »vére rajtunk és gyermekeinken«, ami azt jelenti, hogy mi felvállaljuk Jézusnak a halálát és annak minden következményét (…) az utánunk következők, évszázadok és évezredek generációjára vonatkozóan is felvállaljuk ennek a következményét.

Bővebben

A TEV feljelentette Bencsik Andrást a Hamász-terrort mentegető nyilatkozata miatt  

Döbbenetes nyilatkozatot tett a Demokrata főszerkesztője: szerinte a palesztin terroristák csak „kitörtek a gettóból”, az izraeli hadsereg válasza pedig „gyakorlatilag egy népirtás” volt. A TEV feljelentette az újságírót.  

Régen hallott, de ismerős tónusban szólalt meg a Demokrata főszerkesztője a Hír TV Sajtóklub című műsorában az Izrael és a Hamász háborújával kapcsolatban. Bővebben

A holokauszthoz hasonlította Izrael gázai hadműveleteit a brazil elnök

„Ez nem katonák katonákkal szemben vívott háborúja. Ez egy rendkívül jól felszerelt hadsereg harca nőkkel és gyermekekkel. A Gázai övezetben nem háború zajlik, hanem népirtás” – jelentette ki Lula da Silva Addisz-Abebában, az Afrikai Unió csúcstalálkozóján.

A dél-amerikai ország államfője szerint ami a Gázai övezetben történik a palesztin néppel az csak ahhoz hasonlítható, ami a zsidókkal történt, miután Hitler határozott a legyilkolásukról

– tette hozzá Lula da Silva.… Bővebben

Uniós biztos: a Hamász-támadás óta „elborzadva tapasztaljuk” az antiszemita és muszlimellenes incidensek számának növekedését Európában

 A Hamász palesztin iszlamista szervezet Izrael ellen október 7-én elkövetett terrortámadása óta „elborzadva tapasztaljuk” az antiszemita és muszlimellenes incidensek számának növekedését Európában – hívta fel a figyelmet Margarítisz Szkínász uniós biztos szerdán Strasbourgban.

Az Európai Bizottság görög tagja az antiszemitizmus és a muszlimellenes gyűlölet fokozódása elleni küzdelem szükségességéről szóló plenáris vitában szólalt fel az Európai Parlamentben.… Bővebben

Elon Musk: naivitás volt azt hinni, hogy az antiszemitizmus nem éledhet újjá

Naivitás volt azt hinni, hogy a nyugati antiszemitizmus nem éledhet újjá – jelentette ki Elon Musk hétfőn Krakkóban, az Európai Zsidó Szövetség (EJA) konferenciáján.

A holokauszt közeledő nemzetközi emléknapja alkalmából szervezett, az antiszemitizmusról szóló nemzetközi konferencián az X közösségi médiaplatform és a Tesla cég tulajdonosával Ben Shapiro amerikai újságíró beszélgetett.… Bővebben

„Holokauszt-kávét” kínál az egyik jordániai kávézólánc 

„Érezd az arab ízt” – ezzel a szlogennel hirdeti legújabb, „Holo-Gosta” nevű  sajátos specialitását  egy Hamász-párti kávézólánc Jordániában. A hirdetés nagy felháborodást váltott ki a közösségi médiában.  

Nem mindennapi különlegességgel bővült a jordániai Gosta Coffee (nem összetévesztendő az amerikai Costa Coffee-vel) kínálata: a „Holo-Gosta” nevű termék egy csésze kávé, amelyre díszként Dávid-csillaggal ellátott marshamallow-kat (mályvacukrot) raktak, a cukrokat pedig egy palesztin zászlós kesztyűt viselő barista elégeti egy hegesztőpisztollyal.Bővebben

„El ne hajlítsd az ítéletet” – Köves Slomó Horthy Miklós szerepének újraértékeléséről

„Igazságot; csak igazságot kövess, hogy élj és elfoglaljad az országot, melyet az Örökkévaló, a te Istened ad neked.” (5Mózes 16:20.)

Egyetértek azzal, hogy elérkezett az ideje Horthy Miklós tisztességes megítélésének, de vitatom Bánó ítéletét. (Válasz Bánó Attila Eljött az ideje Horthy Miklós tisztességes megítélésének című, 2023.Bővebben

Németország további 1,4 milliárd dollárral támogatja a holokauszt túlélőit

Németország további 1,4 milliárd dollárral támogatja a holokauszt túlélőit a szövetségi pénzügyminisztérium és a kárpótlási igényeket Németországgal szemben érvényesítő nemzetközi civil szervezet, a Jewish Claims Conference (JCC) megállapodása szerint – számol be az MTI. 

A tárgyalások legfontosabb eredménye, hogy 2027-ig meghosszabbítanak egy eredetileg idén lejáró programot, amelyben közvetlen, évi egyszeri támogatást kaphatnak túlélők, akiket nem zártak gettóba és nem hurcoltak koncentrációs táborba, és ezért nem jogosultak a német kormány nyugdíjprogramjára.… Bővebben