Szemelvények a TEV hamarosan megjelenő éves jelentéséből a Zsidó Kerekasztalon

kerekasztal1A Lázár János által összehívott Zsidó Kerekasztal hétfői ülésén mutatta be Bodnár Dániel, a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) kuratóriumi elnöke a TEV Antiszemitizmus a Magyar Társadalomban – Kutatás 2013 című tanulmányát. A 2013-as évi, zsidósággal kapcsolatos társadalmi attitűdöket vizsgáló kimutatáshoz a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet novemberben, 1200 fős személyes megkérdezésével zajló közvélemény-kutatást készített, emellett a TEV önkéntesei összefoglalták az ez évi antiszemita gyűlölet-bűncselekményeket. A TEV még tavaly csatlakozott a Holokauszt-emlékév kapcsán összehívott, zsidó egyházakat és civil szervezeteket tömörítő kerekasztalhoz, ahol idén először közölt részleteket az éves antiszemitizmus-monitoring jelentésből. A tervek szerint a TEV a következő években is rendszeresen készít és publikál kutatási jelentést és monitoring riportot.

Az antiszemita gyűlöletcselekmények és incidensek jelentés szerint 2013 májusa és 2014 kerekasztal2áprilisa közötti időszakban 57 incidens vált ismertté Magyarországon, amelyek nagy része nem terjedt túl a szóbeli gyalázkodáson, fenyegetőzésen: a cselekmények 67 % a gyűlöletbeszéd valamelyik formája, további 7 % fenyegetés volt. További 10 esetben (18 %) került sor az évben antiszemita motivációjú vandalizmusra, valamint 5 alkalommal (9 %) ért valakit fizikai támadás zsidósága miatt.

Ebből a szempontból Magyarország mindenképpen a zsidó közösség számára biztonságosabb európai országok közé tartozik: Nagy-Britanniában és Franciaországban például 2012-ben 649, illetve 614 hasonló incidenst regisztráltak, amelyek jelentős része tettlegességig fajult.

A TEV tavaly 57 esetben tett feljelentést antiszemita incidensek miatt, valamint 6 hasonló bírósági ügyben jogorvoslatot nyújtott. Bodnár Dániel szintén pozitív fejleményként értékelte, hogy az utóbbi években bekerült az Alaptörvénybe a közösségek méltóságának védelme, valamint, hogy a polgári törvénykönyv 2013-tól lehetőséget biztosít a gyűlöletbeszéd elleni személyiségi jogi perek indítására.