Sneider Tamás nem a cuki arcát mutatja

Sneider Tamás

Sneider Tamás

Sneider Tamás, a Jobbik alelnöke lecigányozza Orbán Viktort, és arról beszél, hogy a Jobbik politikai lavírozást folytat – hallható egy a napokban kiszivárgott felvételen. Sneider egy rendezvényen arról beszél, a szavazatszerzéshez muszáj „kedves, aranyos gyerekként” viselkedni, ezért is jó, hogy léteznek olyan szervezetek, mint a Betyársereg, akiknek nem kell vigyázniuk az imidzsükre.

A Vigyazo.blog.hu a héten hozott nyilvánosságra egy hangfelvételt, amelyen Sneider Tamás, a Jobbik alelnöke beszél több kényes témáról. Sneider szavaiból lényegében az derül ki, hogy a Jobbik újonnan felvett, mérsékelt arculata voltaképpen szavazatszerzést szolgáló politikai színjáték, amit valójában képviselnek, az közelebb áll a Hatvannégy Vármegye és a Betyársereg stílusához.

„Ezt tudomásul kell venni és kell egy munkamegosztás, ezért jó, hogy van Betyársereg, ezért jó, hogy van HVIM, mert ők megtehetik azt, amit én nem tehetek meg a Parlamentben, nem úgy fogalmazhatok meg, mert nekem arra kell figyelni, hogy az egyszerű polgár esetében, akiben semmi nemzeti érzés nincsen, szimpatikus legyen a Jobbik, és rá fog szavazni” – mondta.

Utóbbi mondataival Sneider Vona Gábor korábbi kijelentéseinek mond ellent, aki idén azt állította, nincs stratégiai együttműködés a Jobbik és a Betyársereg között. Maga a hangfelvétel egyébként egy tavalyi, szekszárdi rendezvényen készült, ahol a párt helyi szervezete a Betyársereggel közösen avatott fel egy rovásírásos helységnévtáblát.

Sneider elmondása szerint a médiában „cukiságkampánynak” nevezett kommunikációs stratégia, Vona Gábor szerint „néppárti fordulat” célja elsősorban a nyugdíjas szavazatok begyűjtése. „A nyugdíjas korosztály önmagában tudna kormányt alakítani. Ahhoz, hogy őket megszólítsd, ahhoz meg egy kedves, aranyos gyereknek kell lenni. Mert mit akar egy idős ember? Békét, nyugalmat. Ezt kell nekünk sugallni, és azért nem szabad nagyon erőszakosnak tűnni, mert akkor azt mondja, hogy ez se lesz jobb mint a cigánybűnözők vagy akármicsoda. Nem könnyű ez, mindig ilyen borotvaélen kell táncolni” – mondta.

Később arra terelődik a szó, hogy az alelnök szerint Orbán Viktor cigány származású. „Én nem hittem el sokáig, hogy cigány származású Orbán Viktor, de igen, az anyja az cigány” – hallható a felvételen.

Sneider Tamás amellett, hogy a Jobbik alelnöke, 2014 óta az Országgyűlés egyik alelnöke is. A politikus előéletéről, és azzal kapcsolatos csúsztatásairól tavaly írtunk: Sneider a ’90-es években az egri Nemzeti Ifjak Egyesületét vezette, amely szerinte egy „kulturális ifjúsági egyesület” volt. Korabeli híradásokból azonban kiderül, hogy az egyesület valójában az akkori szkinhedmozgalom egyik szervezete volt, tagjai erőszakos bűncselekményeikről váltak ismertté.

1992. november 6-án bőrfejű fiatalok a nyílt utcán agyonvertek egy Danyi Zoltán nevű, 35 éves cigány férfit. A gyilkosság elsőrendű vádlottja, (aki a vád szerint baseball-ütővel ütötte a földön fekvő áldozatot) a Sneider-féle Nemzeti Ifjak Egyesületének tagja volt, a többi elkövető a Sneiderékkel szoros kapcsolatokat ápoló Független Magyar Ifjúsági Frontban tevékenykedett (a Független Magyar Ifjúsági Front nem sokkal később beleolvadt a Nemzeti Ifjak Egyesületébe).

A napokban előkerült felvétel alapján Sneider politikusként ismét egy gyilkost választott beosztottjának. A felvételen szó esik az alelnök személyi titkáráról, Dér Zsoltról is. Dér Zsolt 2011-ben vált országosan ismertté, amikor Tyirityán Zsolttal, a Betyársereg vezetőjével együtt lépett fel a Magyar Szigeten. Tyirityán elmondása szerint délszláv háborús veterán, a rendezvényen külön kiemelte: „amikor a horvát háború után Boszniába terelődött a harc, ő akkor is visszament, már nem a magyarság védelmében, hanem gyilkolni akart és ezért is megérdemel egy tapsot.”

A szekszárdi hangfelvételen elhangzik az is, hogy Dér Zsolt felvette a muszlim hitet, amelyre Sneider úgy reagál, „sokkal jobb, mintha zsidó hitre tért volna át.” Sneider azt is megerősítette, hogy a Betyárseregben közkézen forog az Iszlám Állam egyik, az iraki gerillaharcmodorról szóló propagandafilmje.

Arról, hogy a gerillaharcot hogy képzelik el a Betyárseregben, a már említett 2011-es, Magyar Szigeten elhangzott előadáson is szó esett. A rendezvényen Tyirityán Zsolt azt mondta, „el kell jutni oda, hogy egy gépkarabélynak az elsütő billentyűjét valaki meg tudja húzni, esetleg akkor, hogyha egy másabb bőrszint lát (…), arra, hogy újra agresszívvá, erőszakosakká, szikárakká, mohókká, szinte fenevadakká váljunk.” A közösségtől pedig azt kérdezte, „bennünk lesz-e annyi, hogy le merjünk lőni egy rohadt, tetves zsidót?”

A Betyársereget jellemző stílust Sneider Tamás a felvétel tanúsága szerint teljes mértékben magáénak érzi, mint mondja: „én magam szívesebben lennék – idézőjelben – harcos, továbbra is, meg aki ezen a területen mozog, ha jön helyettem valaki, aki csinálja így. (…) Ettől függetlenül nem változott semmi különösen az elképzelésünkben, sőt egyáltalán nem változott, csak a kommunikáció, arra kell figyelni, hogy hogyan…”