Római nagykövet lehet a betiltott Magyar Gárda himnuszának szerzője

szentmihalyiszabopeter1„Bátor férfiak, büszke nők − adjon az Isten szebb jövőt!” – Szentmihályi Szabó Péternek e soraival lelkesítették az azóta betiltott feketeruhás regimentet 2007-ben a Hősök terén. Sajtóértesülések szerint hamarosan ez a szélsőjobboldali elköteleződésű újságíró és költő lesz Magyarország új római nagykövete.

Bár Szentmihályi Szabó semmiféle diplomáciai végzettséggel és gyakorlattal nem rendelkezik, sőt olaszul sem beszél, talán csak Jobbikos beágyazottsága miatt jelöli őt a magyar kormány e fontos diplomáciai poszt betöltésére. Kertész Imrét következetesen “Imre Kertész”-ként aposztrofálja, sőt korábban kifejtette, hogy bár a Nobel-díjas szerző életművéből egy sort sem olvasott, mégis nehezményezi a Svéd Királyi Akadémia döntését, mivel Kertész Imre szerinte nem magyar, hanem zsidó.

A 69 éves író, költő, műfordító, közíró tudományos fantasztikus íróként kezdte, majd Csurka István elhivatott harcostársa, évekig a MIÉP Magyar Fórum c. lapjának állandó szerzője, és a Magyar Rádió Vasárnapi Újság c. műsorának rendszeres szereplője volt.