Dühös zsidók

Július 13-án Hamász-szimpatizánsok zavargása dúlta fel Párizs belvárosának nyugalmát a Roquette utcai zsinagóga környékén. A tüntetők törtek-zúztak, és a zsidók lemészárlásáról kántáltak, félelemben tartva a zsinagógában imádkozó embereket. Hamarosan azonban egy maroknyi fiatal zsidó férfi érkezett a zsinagóga védelmére, akik kemény utcai harcban megfutamították a pogromra készülődő csőcseléket.

Nem ez volt az első eset, amikor a zsidók kénytelenek magukat megvédeni, amióta a zsinagógák és a zsidó otthonok az iszlamisták célpontjává váltak. A zsidó szervezetek – a French Jewish Community’s Security Service, a Bétár hazafias, cionista ifjúsági mozgalom és a radikális Zsidó Önvédelmi Liga (Ligue de Defense Juive) – ütőképes összefogással állnak helyt, hogy megóvják közösségük tagjainak biztonságát.

Az utóbbi időben Franciaországban megszaporodtak az antiszemita támadások. Az iszlám közösségek ellenséges akciói miatt ugrásszerűen nő a francia alijázók száma. A zsidó intézmények nincsenek biztonságban, két évvel ezelőtt egy dél-francia zsidó iskolánál történt lövöldözés, amelyben az iskola három tanulója, és egy tanár vesztette életét. Kifejezett pogrom hangulat uralkodik Franciaország területén, mivel a gázai bevonulás óta ultrabalos pro-palesztin csoportok is csatlakoznak a megmozdulásokhoz.

https://www.youtube.com/watch?v=geye3CS3e0A

Forrás: http://www.jta.org