Rémület Párizsban

François Hollande

François Hollande

Párizs zsidók lakta negyedében súlyos antiszemita támadás történt hétfőn. Három maszkos támadó tört be egy lakásba, miután az ott lakó zsidó család gyanútlanul ajtót nyitott a csöngetésre. A rablók készpénzt követeltek, majd egy lefűrészelt csövű puskával és pisztollyal fenyegetőzve elvették az áldozatok bankkártyáját, és kényszerítették őket, hogy elárulják pin kódjukat. A család pénzének, ékszereinek és egyéb vagyontárgyainak megszerzése után brutálisan megerőszakolták az otthon tartózkodó 19 éves lányt, miközben a család többi tagját megkötözték és szájukat leragasztották. „Ezt azért kaptátok, mert zsidók vagytok!” – közölték a támadók, akik közül kettőt már elfogtak, harmadik társukat keresi a rendőrség.

A La Parisien napilap információi szerint szombat este két, kipát viselő zsidó fiatalembert is megtámadtak a közelben, a Shaare Zion zsinagóga szomszédságában. A 19 és 21 éves testvérpár csendesen imádkozott, amikor rájuk törtek és egyiküknek boxerrel eltörték az arccsontját. Az egyik fivér meg tudta védeni magát, de a másik fiú kis híján elvesztette a szeme világát, jelenleg a Henri Mordor kórházban ápolják. Az elkövetőket még keresi a rendőrség.

Francois Hollande elnök azt nyilatkozta, hogy szeretné országa zsidó közösségét biztonságban tudni. Ennek ellenére júniusban a Jewish Agency elnöke, Nathan Sharansky bejelentette, hogy 2014 végéig minden idők rekordját meghaladja a francia alija, mivel a felerősödő antiszemita támadások elől menekülve az 500.000 fős francia zsidó közösség teljes egy százaléka választotta Franciaország elhagyását. Soha korábban nem alijázott nyugati zsidó közösség egy év alatt ilyen nagy arányban.